„…A magyaroknál minden mást, aki idegen, előnyben részesítenek vezető helyeken…”

— (Elhangzott mester  Magyar Pál, a bolognai egyetem szerzetes tanára, domonkos-rendi tartományfőnök szájából 1231-ben.)

A temetések nélküli jogállam

A hungarista hatalomátvételt, az 1944 október15-ét követő hónapokat, a hivatalos (kommunista, kereszténydemokrata, liberális) magyarországi politika és történetírása hetvennégy éve történelmünk legsötétebb korszakaként „tárgyalja”. Úgy állítják be, mintha minden rosszért, amit a háború okozott, azért csak a nyilasok és Szálasi Ferenc lennének a felelősök.

A teljes cikk alább olvasható.

Ezen írás után csatoltunk egy további dokumentumot is a származással kapcsolatos mendemondák, alaptalan támadások tisztázására.

Ezért nincs tisztességes (pár) beszéd e kérdésről máig, csak hazugság, rágalmazás, mellébeszélés és elhallgatás. Hetvennégy éve Szálasiról nincs monográfia vagy interjú, beszélgetés egykori nyilasokkal, semmi sincs csak mellébeszélés és rágalmazás. Szálasi és a hungarizmus tabu téma, ahogy az el nem temetése is a nemzetvezetőnek! Pedig rendkívül tanulságos, ha kisnyilasokkal beszélünk. Azok céljai, tervei, álmai feltűnően megegyeznek a kis kommunistákéival. Mindkettő nézet álmai, vágyai a kisember utópisztikus céljai, törekvései, reményei! Ezért egyszer legalább vegyük végig az akkori történéseket, az antifasiszta hazudozások nélkül!

A nyilas hatalomátvétel pillanatában a trianoni Magyarország már elvesztette a Tiszántúlt.

Tehát a nyilasok soha se voltak a Tiszántúlon pozícióban. Vagyis Debrecenben, Békéscsabán, Nyíregyházán stb. soha nem voltak, nem lehettek nyilas atrocitások. Így az ottani, akkori nyilasokat, ma is mocskoló emlékművek, „megemlékezések”, minimum az antifasiszta tudatlanságból eredő hazugságok. Tehát Szálasi Ferenc a trianoni Magyarország k.b. kétharmadán  vette át a hatalmat 1944 október 15-én!

A harmadik harmadon pedig akkor már folytak az orosz deportálások. A malenkij robot első „áldásai” boldogították a „felszabadítottakat”a Tiszántúlon.

Vagyis a nyilasok soha egy pillanatig se birtokolták a trianoni Magyarország egészét.

Szálasi Ferencet 1944 nov. 20-án iktatta be a hatalomba, törvényesítette az Országgyűlés. Ekkor lett törvényes államfő. Az új hatalom többi vezető tagjának a beiktatása, a hatalom és hivatalok átvétele szintén időbe tellett. És akkor már a Duna-Tisza köze és a dél- Dunántúl is orosz kézen volt. Tehát az akkori ország alig harmada volt nyilas kézben a nemzetvezető beiktatásakor. Karácsonykor Budapest pedig már be volt kerítve. Vagyis akkor már csak észak-Dunántúl a Balatonig volt Szálasi Ferenc birtokában. 1945 április 10. után nyilas katona élve pedig már csak rabként lehetett hazánkban.

Tehát Szálasi Ferenc uralma háborúban, még összesen is legfeljebb csak öt hónapig tarthatott, az egyre fogyó hatalmi területén. Ennyi volt tehát a „rettenetes nyilas rémuralom és terror” ideje. Mi ez a kommunizmus negyvenévnyi, az egész országra végig kiterjedő rettenetéhez képest? Ráadásul a kommunista időkért nem lett felelősségre vonás, csak jutalmazás, vagyonosítás, privatizálás, szuper-nyugdíjazás, a kommunisták javára, érdekébe!

Nyilas atrocitásokra tehát csak ennyi (4-5 hónap) ideje lehetett Szálasi Ferencnek, ha akarta volna. De miként Adolf Hitler, úgy Szálasi Ferenc se gyűjtött vagyont, nem is volt egyiküknek se semmilyen „elkobozható” vagyona az antifasizmus győzelme után! Közben azért ezt a tényt hasonlítsuk össze a kommunisták által összerabolt, mára „jogszerűvé” vált vagyonukkal és befolyásukkal, még a kommunizmus összeomlása, a „rendszerváltozás”, továbbá a Fidesz háromszori (hiába való) kétharmados győzelme után is!

A zsidók begyűjtését, kiszállítását még a Sztójay és a Lakatos kormány végezte. Valójában tényszerűen a „nyilas kegyetlenkedések” „csak” a Dunába lövésekről szólhatnának. Jellemző, hogy arról is csak mende-monda-szerűségeket tudhatunk. De fogadjuk el azt a talán több száz főnyi zsidó áldozat tényét, tényként! Akik között nyilvánvalóan nem mind volt ártatlan! (A zsidó szervezetek évszázadok óta tudnak mindent, minden zsidóról. Vagyis hozzák már egyszer nyilvánosságra a Dunába lőtt összes zsidó adatait! Ha törődnek ők is az igazsággal?!)

Háborúban! Ostromkor, bombázáskor! Statáriumkor! Ennyi?! Ez az elévülhetetlen bűne a nemzetvezetőnek!?

 Mikor a teheráni konferencia szövetséges harcoló félként ismerte el a zsidóságot a tengelyhatalmak ellen! Vagyis a zsidók a tengelyhatalmak szemében kérlelhetetlen, szervezett, belső ellenségek voltak, például a budapesti harcoknál is. Ahogy a zsidók is megsemmisítendő ellenségnek tekintették a németeket, magyarokat, olaszokat, japánokat, horvátokat, szlovákokat, románokat stb. A háború pedig a későbbi győzteseknél is áldozatokkal járt. Főleg, ha tudjuk, hogy a budapesti elszigetelt antifasiszta akciókat, mindig zsidók csinálták.

  Az antifasiszta humanizmus bosszúja pedig Szálasi Ferencet máig sújtja. Koncepciós perben elítélték és kivégezték. Hetvennégy éve (!) nem lehet tudni, hogy hol temették el (?) a nemzetvezetőt.  De már a „tárgyalásán” is sajátosan érvényesült a demokratikus, antifasiszta, emberjogista, humanista igazságszolgáltatás. A „bíróságra menet”, a zsidók kettős sorfalat állva, büntetlenül köpdöshették a nemzetvezetőt, míg őt az ávósok bilincsben vezették a „tárgyalásra”! Szemtanúk később elmondták, hogy a nemzetvezető többször is bátran visszaköpött a zsidókra! Eddig terjedt tehát az antifasiszta, keresztény, demokratikus, liberális humanizmus igazságszolgáltatása! Még Szálasi Ferenc feleségének is bűnhődnie kellett haláláig. Bűne a feleségének, Lutz Gizellának az volt, hogy néhány hétig felesége lehetett a nemzetvezetőnek! Amiért három év börtönt kapott. És utána haláláig, évtizedekig megfigyelték, ellenőrizték, ellehetetlenítették az asszony életét. Bűne annyi volt a gépíró hölgynek, hogy felesége mert lenni egy hivatalban levő, majd vesztes politikusnak, államférfinek.

Miért félnek ma is, hetvennégy éve a hatalom urai - kereszténydemokraták, liberálisok, szocialisták, zöldek, kommunisták - Szálasi Ferenctől? Mert félnek minden gondolkodó, nem alattvaló típusú embertől! Meg a kommunista gyilkosok és haszonélvezőik felelősségre vonásától! Ami már harminc éve „alkotmányosan” várat magára!

A rossz lelkiismeretük miatt félnek Szálasi Ferenctől az „antifasiszta elveket képviselő” politikusok. Mert ők az „emberalatti” politikusok világát képviselik, az untermenschekét! Belőlük már az emberi minimum is hiányzik! Mert bármilyen állítólagos bűn se igazolhatja az ő primitív elvetemültségüket! Mert a saját „antifasiszta, felvilágosult” világukban tartják megszállottan a nemzetvezető tetemét! Ennek a rögeszmés fogva tartásnak a figyelembevétele ajánlatos más tetteik megítélésénél is!

Tehát nem a nemzetvezető rehabilitálásáról lenne szó, hanem a minden embert állítólag megillető tisztességes temetésről. Ami olyan kommunista gyilkos gazembereknek is gond nélkül járt és jár Magyarországon, mint Kádár, Gerő, Rajk, Münnich, Horn, Biszku, Apró, Farkas Vlagyimir stb. A ”rendszerváltás” eredménye se hozott változást e téren. Ennek oka, hogy a „rehabilitáló” bíráknak el kellene jutniuk legalább egy átlagos tisztességű ember erkölcsi szintjéig! Ami máshol azért már sikerülhetett! Olaszországban például az antifasiszta, kommunista partizánok által meggyilkolt Benito Mussolininek, szabadon látogatható mauzóleumja van már legalább ötven éve!

 Szálasit saját lelki higéniánk érdekében kellene hivatalosan eltemetni. Temetésére pedig menjen el az, aki akar. Talán a rokonok, tisztelők stb. A mai magyar kormány és ellenzéke ne menjen! Nincs ott semmi helyük, keresnivalójuk! És akkor még nem szóltunk arról, hogy ha nincsenek a nyilasok, akkor ma a Szent Korona örök időkre orosz tulajdonban lenne, mint „hadizsákmány”. És esetleg moszkvai turistautazáson-pénzért- láthatnánk? De a katolikus Szálasi eltemetéséről szólhatna néhány jó szót Erdő Péter bíboros úr, az egyház hetvennégy éves simliskedését feladva, az eucharisztikus összejövetel évében és szellemében.

Annál is inkább, mert a katolikus egyház minden eddigi sunnyogó esztergomi érsekei (Mindszenty József, Lékai László, Paskai László, Erdő Péter) részesei ennek a gaztettnek.

Annak, hogy egy hithű katolikust, aki halála előtt meggyónt és a pap feloldozta! És akit 74 éve nem temetnek el a „tiszteletreméltó” érsek urak! Akkor miért is vannak önök exellenciás úr? Miért kerülnek önök évente legalább százmilliárd forintba nekünk? Ennek a kérdésnek a tisztázása, hogy működik önöknél bíboros úr? Ennyi a katolikus erkölcs, kötelesség egy meggyilkolt hívő el nem temetése esetében? Nem sugall önöknek valami mást a szentlélek? Segítek, egy hasonló példával az ökumenikus szeretet jegyében, hátha úgy könnyebb lesz önöknek is!

1613 októberében, mikor a Krisztusban szeretett református testvérük, Bethlen Gábor törökök segítséggel és néhány korrupt, gyilkos hajdúval, letaszította trónjáról és meggyilkoltatta elődjét, a szintén református testvérüket, Báthory Gábor fejedelmet. Bosszúból „ezért” a meggyilkolt fejedelmet 15 évig (!) nem engedte eltemettetni a trónbitorló! Majd 1628-ban Bethlen második feleségének (Brandenburgi Katalin) józanabb erkölcsi érzékű brandenburgi rokonai követelésére engedte Báthory Gábor fejedelmet eltemetni „Gábor bég”, a gyilkos Bethlen, (Nyír)bátorban!  Jellemző a keresztény ökumeniára, hogy az akkori református papok is Bethlent szolgálták ki és a temetését nem szorgalmazták a halott református Báthory Gábor fejedelemnek! A katolikus papoknak is ezen kellene gondolkodni és lépni, nem a mindenkori politikát kiszolgálni! De a halottat el kell temetni egy állítólag európai jogállamban!

 Az embert (elv) barátjai mutatják be a legjobban, hogy miféle ember ő maga! A „taláros hóhér” Tildytől, Rákosin és Kádáron át, Antallon, Gönczön, Hornon, Medgyessyn, Gyurcsányon keresztül Orbánig és Áderig egyformán részesei ennek a bűntettnek. Ez tehát az egyik annyiszor hiányolt „közös értékük” e „jellemes, európéer államférfiaknak”!

Miniszterelnök úr! Ha szükséges, kérjen bátran tanácsot a normális, európai államvezetési kötelességeket és jogokat illetően az önnél nyilvánvalóan tájékozottabb, olasz barátjától, Matteo Salvini úrtól! De a bájos és kultúrált, „olasz testvérük”, Geogia Meloni úrhölgy is biztosan szívesen rendelkezésére áll önnek ebben a „nehéz kérdésben”!

Legalább Szofoklész óta, vagyis Jézus előtt mintegy ötszázötven évvel korábban már pogány erkölcsi „közhely”volt, hogy a „halottakat el kell temetni”. Tehát ez a pogányság korából eredő erkölcsi alapelv sérül már háromnegyed évszázada a keresztény Magyarországon is a humanizmus és a minden embert állítólag megillető emberi jogok uralma idején, egy európai, keresztény jogállamban! Igaz, hogy a magyarországi katolikus egyháznak és a keresztény magyar államnak is már  több mint  ezer éves rutinja van a halottgyalázásban és az el nem temetésben!

Ahogy Szent István, még Vajk-Istvánként saját népe ellen fordulva, Koppányt német „szentbirodalmi” segítséggel történt legyőzése után megbecstelenítette, szétdarabolta és temetetlenül hagyta a fejedelem tetemét. Akit azóta is hiába keresünk. Koppányt, aki „csak” ellenfele volt Vajknak, mint Árpád magyarjog szerinti örököse és sajnos vesztett. De ettől még nem szűnt meg a keresztény „szent” király „szentsége” a keresztény erkölcsi tanítás szerint? Ezért gyalázzák püspökeik (a győri, a veszprémi és a székesfehérvári!) még ma is ezer év után Koppányt? A katolikus egyház Koppánynak is megbocsáthatná végre, ezer év után - Áder és Orbán urakkal együtt - a fejedelem szétdarabolását! Ha a keresztény Magyarország normális jogállam lesz valamikor. Annak egyik biztos jele az lesz, ha Koppánynak szobra áll közpénzen legalább Somogyországban, a számtalan Szent István szobor, iskola, kórház stb. mellett!   

Tehát régóta itt az idő a keresztény kultúra, erkölcs és civilizáció értékeinek igazi bemutatására, ünneplésére a második budapesti eucharisztikus dzsembori korában!

Legalább a rendszeresen gyalázott pogány magyarok erkölcsi szintjéhez érjen fel már végre a keresztény Magyarország erkölcs-kultúrája, ha „kissé” megkésve is! Ne féljenek „tisztelt” hölgyek és urak nem fog fájni, ha végre megteszik „azt”! Van önöknek más bűnük is éppen elég, amivel oly’ jól elvannak, miközben degeszre tömik a zsebeiket és ridiküljeiket! Legalább nevezzék meg, mutassák meg a „sír helyét”, hogy letehessenek pár szál virágot, azok, akik tisztelik Magyarország korábbi, meggyilkolt, törvényes államfőjét! Vagy csak az „egyszerű”, időnként temetőbe járó embereknek adják meg ezt a lehetőséget! Miközben még katolikus papok nélkül is tényleg elvárják ezt ezek a pogányok, az örök isteni törvény és örök erkölcsi rend tiszteletében élők!

Szálasi Ferenc származása

Kedves Bajtársak, Testvérek!

A baloldali történészek általában azzal támadják a jobboldaliakat, hogy világnézetileg nem semlegesek. Ez aljas képmutatás!

Én azt tapasztalom, hogy általában a baloldali történészek hamis forrásokra hivatkozva hazudnak, vagy a forrásokat félremagyarázva csúsztatnak, jobb esetben elhallgatják az igazságot. Tehát pont ők azok, akik a legagresszívebben igyekeznek ráerőszakolni a saját világnézetük, saját szájízük szerinti történelemszemléletet. Persze a jobboldali történészek sem mindig hagyatkoznak a száraz tényekre, de ez a mai megemlékezésünk szempontjából most lényegtelen.

Két baloldali, zsidó történész ténykedésére kívánom felhívni a figyelmet. Az egyik Ungváry Krisztián, a másik Paksa Rudolf.

Szálasi Ferenc származását illetően mindketten tisztában kell, hogy legyenek az igazsággal, hisz a bizonyítékok nyilvánosan elérhetőek. Mégis a Bethlen/Sulyok-féle hazugságokat terjesztik munkáikban. Hogy miről beszélek? Az országgyűlések jegyzőkönyvei ingyenesen elérhetőek a Hungaricana adatbázisában. Ha én, a műkedvelő, az ámátőr megtaláltam, akkor a nevezett két zsidó történésznek is meg kellett találnia. De inkább hazudnak. De hát ilyenek a zsidók, pláne a baloldali zsidó történészek.

Nem is szaporítom tovább a szót, beszéljen helyettem Hubay Kálmán, aki akkor a képviselőház tagja és a Nemzeti Szocialista Magyar Párt egyik vezetője volt.

Az országgyűlés képviselőházának 303. ülése

1938. évi május hó 2-án, hétfőn, Sztranyavszky Sándor és Kornis Gyula elnöklete alatt.

Hubay Kálmán: Tisztelt Ház! A szombati lapokban Sulyok Dezső képviselőtársam felszólítást intézett hozzám, hogy szerdai interpellációm során a Szálasi-ügyben felmutatott bizonyítékokat helyezzem le a Ház asztalára. Meg vagyok győződve róla, hogy ha Sulyok képviselő úr a szerdai ülésen jelen lett volna és alkalma lett volna ezekbe az okmányokba és bizonyítékokba betekinteni, nem intézte volna hozzám ezt a felhívást és megkímélte volna a Házat és engemet is attól, hogy az országgyűlés képviselőházában állandóan személyes kérdésekkel legyünk kénytelenek foglalkozni.

A felszólításnak eleget téve, – amint a szerdai ülésen is tettem – bemutatom a Tisztelt Háznak az okmányokat és minden egyes okmányról fotókópiát és hiteles, közjegyzői másolatot helyezek le a Ház asztalára.

Eredetiben bemutatom az 1829-ben született Szálasi Antal Kajetán születési anyakönyvi kivonatát, amelyen már a dédapa is Franciscus Szálasiként szerepel. Bemutatom a dédapának, Franciscus Szálasinak 1830-ból származó halotti anyakönyvi kivonatát, amelyet 1916-ban adtak ki a magyar hatóságok, míg azokat az okmányokat, amelyeket Sulyok képviselő úr helyezett a Ház asztalára, az oláh anyakönyvvezetők állították ki. Bemutatom Szálasi Ferencnek a kassai „Kaiserliche und königliche”, tehát közös tábori lelkészi hivatalnál készült anyakönyvi kivonatát, amely azért készült németül, mert a keresztelés a közös császári és királyi tábori lelkészi hivatalban történt s ezért szerepel a kivonatban a név Franz Szálasiként. Az anya a kivonat szerint – nem mint Sulyok képviselőtársam mondta: Szakmár, – hanem Elisabeth, eheliche Tochter des Tischlers Johann Szakmáry. Bemutatom eredetiben Szakmáry János kassai lakosnak Kassa város polgármestere előtt tett nyilatkozatát, amely szerint Szakmáry János – y-nal – hozzájárul ahhoz, hogy Erzsébet nevű leánya Szálasi Ferenc első osztályú számvevő őrmesterhez férjhezmehessen.

Bemutatom eredetiben a császár és királyi hadsereg részéről 1860. május hó 5-én kiállított osztálylapot Szálasi Antal számára, amelyben ki van mondva, hogy született 1829-hen. 1849-ben als Gemeiner und ehemaliger Honved, a császári hadseregbe asszentáltatott. Tehát 48-as honvéd volt a nagyapja, így került Bécsbe, ahol vele, a volt szabadságharcos honvéddel 12 évet szolgáltattak le; 1861-ben kapta meg az eredetiben bemutatott és Szálasi Antal névre kiállított obsitot. Ezért kellett Szálasi Ferenc édesapjának Bécsben születnie.

Azt mondotta Sulyok Dezső képviselőtársam, hogy Szálasi édesapja hazudott akkor, amikor erzsébetvárosi illetőségűnek mondotta magát. Bemutatom eredetiben Erzsébetváros szabad királyi város tanácsának bizonyítványát, amely szerint 1896-ban kimondotta, hogy Szállási Ferenc, Szállasy Antal és Helmreich Julianna fia, erzsébetvárosi illetőségű.

Azt mondotta Sulyok Dezső képviselőtársam, hogy az ifjabb Szálasi Ferenc nem magyar állampolgár. Eredetiben bemutatom Erzsébetváros tanácsának 1906. október 23-án kiállított honossági bizonyítványát, amely szerint a Kassán, 1897. január 6-án született Szálasi Ferenc erzsébetvárosi illetőségű magyar honpolgár.

Azóta volt módomban beszerezni újabb okiratokat is.

Azt mondotta Sulyok Dezső képviselőtársam, hogy idősb Szálasi Ferenc helytelenül és jogtalanul írta magát Szálasinak. Erre vonatkozólag bemutatom az eredeti születési anyakönyvi okiratot, amelyet Bécsben állítottak ki és amely szerint neve Franz Szálasi.

Azt is mondotta Sulyok Dezső képviselőtársam, hogy idősb Szálasi Ferenc nem tudott magyarul és meg kellett neki magyarázni németül fia születési anyakönyvi kivonatát. Erre vonatkozólag eredetiben bemutatom a Kaiserliche und Königliche Infanterie Kadetensehule zu Wien bizonyítványát, amely szerint 1881/82-ben a kadétiskolának növendéke volt idősb Szálasi Ferenc, akinek osztályzata a következő: Ungarische Sprache: Gut, tehát jól beszélt magyarul. Bemutatom a Kaiserliche und Königliche Offizierswaisen-Institut osztályzatát 1880-ból idősb Szálasi Ferenc részére, amelyben azt írja: Ungarische Sprache: gut, tehát már 1880-ban is jól beszélt magyarul.

Azt mondotta továbbá Sulyok Dezső képviselő úr, hogy Szálasi apja trénőrmester volt és dekkolt a háborúban. Erre vonatkozólag bemutatom eredetiben ő császári és királyi apostoli felségének Szálasi Ferenc részére adományozott okiratát, amely szerint a legmagasabb elismerését adta 1917-ben Szálasi Ferenc apjának.

Azt mondották, hogy őrmester volt. Bemutatom eredetiben a császári és királyi hadügyminisztériumnak 1910. április 26-án kelt okiratát, amely szerint Szálasi Ferencet a hadügyminisztérium 1910. május 1-i ranggal kinevezi Militär-Baurechnungsoberoffizial-lá, amely századosi rangnak felel meg.

Bemutatom eredetiben ő császári és királyi apostoli felség által Franz Szálasi részére 1916. március 21-én adományozott koronás arany érdemkeresztről szóló okmányt.

Bemutatom eredetiben Csáky honvédelmi miniszter aláírásával az 1926-ban 2995. szám alatt kiállított okmányt, amely szerint idősb Szálasi Ferencnek tényleges szolgálata idejének megállapítása alapján 35 évi hű szolgálatáért a díszérmet adományozták.

Azt mondották, hogy Szálasi Ferenc édesapja bitorolja a rangját, nem lévén sohasem őrnagy.

Bemutatom a képviselőház egyik tagjának, Friedrich István országgyűlési képviselő úrnak, mint akkori hadügyminiszternek aláírásával 21.313/1919. szám alatt kiállított igazolványát: „Igazolvány az 1919. 52. számú rendeleti közlönyben közzétett 14.550/elnöki 31. számú körrendelet 4. §-ának harmadik pontja alapján Szálasi Ferenc őrnagy, építési számvevőtiszt úr részére, kinek a forradalmi mozgalmak keletkezése óta tanúsított magatartása igazolt. Aláírva Friedrich István hadügyminiszter.”

Bemutatom a magyar királyi honvédelmi miniszter úrnak 1920-ban 35.002. szám alatt kiállított eredeti okmányát. A miniszter rendeletéből: Rimanóczy alezredes értesíti Szálasi Ferenc őrnagy, építési számvevő tiszt urat, hogy nyugállományba helyezi.

Azt mondották, hogy hamisan használja az y betűt. Itt van a kezeimben a belügyminiszter úr állampolgársági bizonyítványa, hiteles másolatban, amely 1922-ben kelt, s amely a Szállasy nyugalmazott őrnagy, építési számvevő magyar állampolgárságát igazolja. Tekintve azonban, hogy a családi okmányokon és különféle iratokon a név többféleképpen, y-nal és i-vel szerepel, 1930. február 28-án idősb Szálasi Ferenc felterjesztést intézett a belügyminiszter úrhoz, melynek szövege többek között a következő: „Azzal az alázatos kérelemmel járulok nagyméltóságod elé, miszerint a csatolt okmánymásolatok alapján vezetéknevemnek a helyes írásmódját megállapítani és velem közöltetni kegyeskedjék azt, hogy az okmányokban háromféleképpen írott vezetéknevem közül melyiket szabad, illetve vagyok köteles használni.” Bemutatom az eredeti postai feladóvevényt, amely igazolja, hogy ez a levél Miskolc városban 1930. március 3-án a belügyminiszterhez címezve lett beadva.

Mivel kétségbevonták, hogy idősb Szálasi Ferenc és ilyen módon ifjabb Szálasi Ferenc sem magyar állampolgár, bemutatom a már a múlt szerdai ülésen jelzett aktát a belügyminiszter 96-067/1922. XIII. számú okmányát, amely mint idősb Szálasi Ferenc állampolgársági bizonyítványa, hiteles másolatban fekszik előttem, s amelyet a miskolci vegyesdandárparancsnokság állított ki.

Az eredeti okmányokat a kezemből ki nem adom, ellenben mindezeket az eredeti okmányokat leteszem a Ház asztalára részben fotókópiában, részben hiteles közjegyzői másolatban, illetőleg a miskolci vegyes dandárparancsnokság által kiállított másolatban, összesen tehát 18 hiteles másolatot és 17 eredetiről készült fotókópiát.

Őszintén sajnálom, hogy Sulyok Dezső képviselő úr ezt a felszólalásomat sem tartotta érdemesnek meghallgatni, mert meg vagyok róla győződve, hogy az eredeti okmányok és hiteles másolatok, láttára Sulyok Dezső képviselő úr alkalmat talált volna arra, hogy egy ártatlanul meghurcolt, becsületében galádul megrágalmazott tisztességes magyar embernek névhasználatához és magyar állampolgárságához való jogát maga is elismerje és elégtételt adjon neki, mert elégtétel nélkül becstelenül rágalmazni nem lehet.

A „8 Órai Ujság”-ban, Bethlen István képviselőtársam lapjában éppen szombat délután olvashattunk egy cikket arról, hogy a Berliner Illustrierte Zeitung Semmelweis Ignácot, a nagyszerű magyar hazafit és orvost németnek könyveli el és ez ellen a lap felháborodottan tiltakozik. A magam részéről is tiltakozom, és azt hiszem, nincs senki ebben az országban, aki ne volna azon a véleményen, hogy megdöbbenéssel és felháborodva kell tudomásul vennünk, hogy ha ettől az országtól magyar értékeket el akarnak vindikálni.

Visszautasítom a Berliner Illustrierte Zeitungnak azt a feltételezését, mintha Semmelweis nem volna magyar, de tisztelettel kérdem, hogy vajjon a Berliner Illustrierte Zeitung nem csinálja-e indokoltan és érthetően ezt a dolgot, amikor azt látja, hogy a magyar képviselőházban egy magyar szabadságharcos unokáját, egy vaskoronarendes vitéz magyar honvédtisztet, egy vitéz magyar családot, amelynél az apa katona és amely négy katonafiút adott a nemzetnek, ki akarunk zárni a magyar nemzeti közösségből.

Igaza van a Berliner Illustrierte Zeitungnak, mert úgy látszik, hogy egyesek azon a véleményen vannak, hogy túl sokan vagyunk Csonka-Magyarországon magyarok, ha a tisztességes, becsületes, 1829-ben már Szálasinak nevezett magyar embereket, magyar állampolgárokat, vitéz katonákat, vezérkari tiszteket ebből a nemzetből ki akarunk zárni csak azért, mert fanatikusan hisznek a mi magyar fajtánkban és egy más út, egy új rendszer útján akarnak itt nemzeti, keresztény, új, szociális Magyarországot teremteni.

Ennyit a zsidó történészek szavahihetőségéről.

Befejezésképpen csak annyit fűz hozzá az eddig elmondottakhoz, hogy írhat bármit Paksa és Ungváry. Mi tudjuk – ahogy Tölgyesiné Magdi is mondta –, hogy Szálasi Ferenc nem egy gazember, tömeggyilkos volt, hanem egy igaz hazafi.

Az Ő elhivatottsága, Eszméje irányítsa életünket és adjon erőt abban, hogy sikeresen elindítsunk egy valódi népmozgalmat, amelyet győzelemre viszünk és végre kisöpörjük ezt a rohadt csürhét szeretett Hazánkból!

Úgy legyen! Kitartás!