„A magyar végzet abban rejlik, hogy örökké elvétjük az időmértéket…Mindig abban bízunk, hogy intézkedik a Magyarok Istene, és a történelem megvár minket, pedig az megy a maga útján… Aztán bűnbakot keresünk, átkozódunk meg búsulunk… valami hiányzik belőlünk: a bátorság az önismeretre.”

— (Féja Géza: Visegrádi esték)

 

mihály molnár lászlóMihályi Molnár László író, történész, volt politikus. Csehszlovákia szétbomlása előtt a prágai parlamentben a magyar frakció vezetője volt. A Magyarok Világszövetsége Trianon 100. Bizottságának tagja. Az orosz-ukrán háborút elemző írása saját Facebook-oldalán jelent meg.

Háború és béka

Nem tévedés! Arról a békáról van szó, amit meg akarnak etetni a világgal. Engem már kedden eltiltott a FB, ki tudja milyen elvek alapján, pedig csak tényeket közöltem, hogy nekünk nem kell bemutatni a Kárpátalját 1945 óta megszálló ukránokat, akik gyűlölik a magyarokat (törvénybe iktatott diszkrimináló nyelvtörvénnyel megpecsételve!), ott vannak a magyarok vérével áztatott szolyvai tömegsírok. S jeleztem, hogy megérdemelnének egy kis leckéztetést. Még csak azt sem írtam, hogy milyen lecke lenne az. Az oroszok keményebbet mutattak.

Gyermekek oltásáról ROBERT MALONE kutató orvos virológus, immunológus komoly felhívása szülőknek, nagyszülőknek.
 
A videó szövege:
Felelőssége tudatában kijelenti, hogy az mRNA genetikai vakcinát Ő maga fejlesztette ki.
 
Három fontos dolog: mielőtt meghoznák ezt a visszafordíthatatlan döntést (a gyermek beoltása)

A nemzetközi erőtér kimutatta foga fehérét !!
Kívülről képezik ki az ellenzéki összefogás aktivistáit

– A capitoliumi ostrom 2022-es importálása várható – mondja Földi László. A nemzetbiztonsági ezredessel azért kezdeményeztünk beszélgetést, mert Barack Husszein Obama, az USA 44. elnöke szerint Trump leváltásával a harc nem ért véget, Magyarország még hátravan. Ennek a kereszténységre, a demokráciára és az eljövendő országgyűlési választásokra nézvést különösen hátborzongató üzenetnek a hátteréről, a szolgálatok felelősségéről, a rendszerről, a módszerről és az alkalmazott technikákról faggattuk a szakértőt.

Honvédelmi törvénytervezet
 
Tájékoztatásul  közöljük, hogy a 33 éves "rendszer nem váltás" ide vezetett: a mindenkori hatalom szembe megy a magyarok érdekeivel! ÉLES lőfegyver használata megengedett!
Nemzeti kormányunknak titulált hatalommal bíró minisztere ezt a vérlázító rendeletet időszerűnek tartja, ugyanakkor a 2015 óta hazánkat ostromló migránsokkal szemben nincs elrettentő katonai megtorlás!
KIT SZOLGÁL EZ A RENDELET?  
Melyet a parlament 2022. február 15 -én kíván elfogadni.
Ezek után szavazol, vagy cselekszel?
 
L'88. Csoport
"ASzálasi festmény xrisztotelész a barátom, de még nagyobb bDSC03188arátom az IGAZSÁG!"
" Az Igazság akkor is IGAZSÁG, ha csak egy szem látja!"
 
Bonfini gyűjtötte csokorba a szkíta erkölcs értékes voltát, amely a Hungarista erkölcs alapja is: 
"Az IGAZSÁG náluk nem törvényekkel volt elfogadtatva, hanem
jellemükbe volt oltva!
Nem volt nagyobb gonosztett náluk a lopásnál. Természettől fogva becsületesek voltak."
                                                                 (Zajti Ferenc: Magyar évezredek c.könyv 25.o.)

Megemlékező kuruc.info-s cikk itt olvasható.

 

Szálasi Ferenc esküje nemzetvezetővé történő választása alkalmából (Filmhíradó archivumból)

 

tűzSZER-TŰZ gyújtása a téli napfordulón!

2021. december 21-én

16:00 - Boldogasszony köszöntés

16:30 - Tűzgyújtás

 „…Keresd meg az embereket a környezetedben, akik hozzád hasonlóan szomjazzák a Fényt…együtt gyújtsatok tüzeket…”

Boldogasszony köszöntés

2021-ben a Boldogasszony köszöntések elmaradtak, így Molnár V. Józsi bácsi Hét Boldogasszony köre úgy döntött, hogy Ők is csatlakoznak a Szent hegyen évtizedek óta megtartott téli napfordulós őrtűzéhez az Ősi Hitünk Boldogasszony Őrzői és a Lelkiismeret’88 Csoporthoz.

A köszöntés egyben alkalom "közös" Jóska bácsinkért való imádkozásra.

szeszak2021. december 1-én, 90. évében megtért Őstenéhez egy igaz magyar ember. Nagy űrt hagyván maga után!

Mély megrendüléssel, sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az Igazságot szerető és az igazságért harcoló honfitársunk e földi világból eltávozott! 

Tisztességével, szellemi nagyságával, tudásával szolgálta nemzetét. Az ügyvédek csoportjából is kiemelkedett hazugságot, álnokságot nem tűrő személyisége -- már igen ritka az ilyen gerinces erkölcsi tartás! 

A Kárpát-haza hű fiaként átérezte magyar küldetését.

Hajdú-Bihar Megye Főügyészeként feltárta az olaj ügy maffia hálózatát, s a regnáló hatalom legfőbb ügyésze köszönet helyett felállította az ügyészi székből és nyugdíjazta.

A magyar lelket megtörni nem lehet, ez után is az igazságot szem előtt tartva élte életét és működtette honlapját.

 A kétezres évek elején szükségét érezte, hogy létrehozzanak egy segítő kezet nyújtó ügyvédi társaságot. A Nemzeti Jogvédő Alapítványnak Ő volt a szellemi atyja -- mely  szerint, minden megyében működjön egy Jogvédő Alapítvány.

A Lelkiismeret’88. Egyesület ténykedése és jogorvoslati ügyei folytán Budapesten ugyan létrejött a mai napig is működő Nemzeti Jogvédő Alapítvány, de az alapítók Őt kihagyták! Vajon miért?

Homonnay  Ottó János sorai gyönyörűen tükrözik személyiségét: 

„Felelősségének tudatában él és tudja, hogy tetteiért csak tettekkel fizethet még itt, e földi életben – nem valaki másnak – egy elképzelt áldozatnak a vérével. Hite nem gyáva, egyéni felelősség alól kibúvókat kereső, emberi méltóságtól megfosztott bábut, hanem gerinces, emelt fővel járó, valóságos magyart faragott belőle, mint amilyennek valójában az Alkotó eredetileg elképzelte.

Életszemléletében, életszeretetében, életének minden pillanatában az Istennel való állandó együttlétében, tetteiben valóban mintájává vált annak az embertípusnak, kit a nagy Alkotó saját képére és hasonlatosságára teremtett magyarnak.”

Az élet tapasztalatát, tudását, bölcsességének hiányát örökké érezni fogjuk!

Esténként, ha felnézünk a csillagos égre, s szólunk Hozzá, biztosak lehetünk benne, hogy választ kapunk kérdéseinkre  ---

„ A  TISZTA  LELKIISMERET  VEZÉRELJE  CSELEKEDETEINKET!”

Köszönjük, hogy életünk részese voltál!

Lelkiismeret’88. Egyesület

       elnöksége és tagjai

20211205 123731"A magyarság szent madarát most a helyére röptetjük". Ezekkel a szavakkal avatta fel a turul-szobrot a Magyar Világszövetség elnöke. Patrubány Miklós a 17 évvel ezelőtti népszavazásról is megemlékezett.

A monumentális szobormű az MVSZ székházán díszelgő kommunista fáklya helyére kerül.

A Turulmadarat Kozma Imre atya szentelte fel.DSC03122

Az eseményről beszámolt a HírTV: https://hirtv.hu/ahirtvhirei/turul-szobrot-avatott-az-mvsz-2532338

A Lelkiismeret'88 Egyesület is képviseltette magát.

DSC03108

„Küzdöttél, de már nem lehet a csend ölel át és szeretet, csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szeretnek.”

Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy a Lelkiismeret’88 Egyesület tagja 2021.november 6.-án életének 82. évében Teremtője elé állt. Hazáját szerető honfitársunk földi életének csillaga immár az égi Csillagösvényen ragyog.

60-as években pályája kezdetén okleveles kertész mérnökként szaktudását Nyugat Német országban látta biztosítva, mint növénynemesítő. 4 év után a honvágy haza hívta, érdekelte hazája sorsa, és környezetében kereste a lehetőségét hol tud segíteni.