"Nagy kéréssel fordulok RÁKOSI elvtárshoz:…ártatlanul…szenvedtem 10 hónapon keresztül, ártatlanul és indokolatlanul szenvedett a családom is, de rehabilitálva mégsem lettem, sőt, szabadulásom óta újabb igazságtalan ítéletek sújtanak…Kérem azonban, Rákosi elvtárs, ne értsen félre; én nem azért érzem a Párthoz tartozónak magam, mert a Pártban vannak még olyan személyek is, akiket inkább a becsvágy fűt, mint a lelkesedés a munkásosztály ügy iránt – nem!...azért akarok a Párt tagja maradni, mert ugyanabból a különös anyagból vagyok gyúrva, mint a többi kommunista, …nem tudok másért élni, mint a Párt!...Kérem, Rákosi elvtárs, bízzon bennem, és én nem fogok segítségére méltatlannak bizonyulni…"

— (Bauer Tamás édesapja, dr.Bauer Miklós, ÁVH-s főtiszt 1954.II.21.)

Bécsi Ferencnét, Marika nénit, szeretett honfitársunkat 2014. január 10-én 14 óra 30 perckor a Budafoki temetőben földi létének utolsó útjára kísérjük.

Tiszteletünk szól, a családjáért, és hazájáért élt tiszta szívű, lelkiismeretes embernek.

Egy volt közülünk, a Magyar Föld  szülötte  aki végig élte a II. világháború  rettenetét,az utána következő embert próbáló, léleknyomorító éveket.

Át kellett élnie özvegyen, két gyermekével a „padláslesöprést” és a többi kegyetlen éveket. Az 1956-os forradalom „szent lángolását” és az elnyomók megtorlásainak tobzódását. A kilátástalan„nehéz időkben” is élt benne a remény:

Szabad magyar haza, tartalmas élet, erkölcsi értékrenddel élő nemzet volt, szíve vágya.

 Ennek szellemében élt, és ehhez hozzá is járult.

Szeretettel gondolnak Reá barátai, nemzettársai.

Emlékét megőrizzük.

Budapest 2014. január 06.

Megközelíthető: Deák tér, ill. Móricz Zsigmond körtér felől: a 47-es villamossal  a budafoki Savoyai Jenő térig, majd onnan 250-es, 250 A, ill. 58-as busszal.