Kommentár

A Székely Világszövetség Nyilatkozata

A Székely Világszövetség aggódva figyeli a magyar hazafiak ellen Romániában és Magyarországon – összehangoltnak tűnő – eljárást, a vádakat, amelyek között legsértőbb és legindokolatlanabb a terrorizmus vádja.

A Székely Világszövetség felhívja a magyarországi eljáró ügyészség figyelmét arra, hogy amíg a nemzet ellen a rendszerváltás után tettleg fellépő, a nép közé lövető felelősök semmilyen büntetést nem kaptak, ellenük eljárás sem volt, addig az Alkotmányban is leírt állampolgári jogokat gyakorló fiatalok terroristaként vád alá helyeztettek. Budaházy és társainak ismételt és indokolatlan börtönbe vetése minden emberséget és minden szabadságjogot sért, de szervezetünk nem biztos abban, hogy ez az eljárás jogilag is megállja a helyét. Még akkor is aggodalomra ad okot az újbóli letartóztatás, ha figyelembe vesszük a korábbi napok súlyos, rendőrök ellen elkövetett cselekményeit.

A Székely Világszövetség, a románok által generált kézdivásárhelyi „terrorista” üggyel azonos erkölcsi mélységű koncepciós eljárásnak tartja a Budaházy és társai ellen, mint terroristák ellen való eljárást. Nyilatkozatunkat az emberi jogok védelmében, úgy vagyunk kénytelenek megtenni, hogy politikamentes érdekvédelmi szervezetünk nem foglal állást a Budaházyhoz és társaihoz való szimpátiáját illetően, ugyanakkor elvárja, hogy amit az ügyészség és az eljáró bíró e perben, több esetben, bizonyíték nélkül, bűnként állít Budaházyék magatartása felől, azt maga az állam, és a magyar igazságszolgáltatás, a világ előtt nyilvánvalóan ne kövesse el!

A magyar kormány és a magyar igazságügyi szervek következetesen cáfolják ezzel az üggyel azon bíztató lépéseket, amelyek a nemzetegyesítésről, szabadságról és a demokráciáról szólnak ma Magyarországon. A koncepciós perek, mint az igazságszolgáltatás súlyos visszaélései ugyanis többet ártanak a nép erkölcsi színvonalának, mint a rettegett migránsok és a kommunisták együttvéve. Budaházy ügyét a kommunista hatalom kezdeményezte hamis tanúkkal és hamis, hazug állításokkal, de szégyenszemre ma, a demokratikusnak mondott hatalom regnálása alatt is folytatódik. Szervezetünk ezért követeli Budaházyék szabadon bocsájtását és kirakatperük végleges lezárását.

Székely Világszövetség/ Romaniai Szekelyek Szovetseg elnöksége megbízásából a

Székely Világszövetség Sajtóirodája

Dallas/ Csikszereda 2016. október 28.

 

                                                                                                                                                   

Demonstráció Horthy Miklós kormányzó becsületéért 2012. június 17.

286 15.00 óra

Budapest, 56-osok tere

Magukat demokratikusnak nevező csoportok habzó szájjal hirdettek demonstrációt Horthy kormányzó, a „szalonképtelen politikus” ellen.  Úgy vélik, tétlenkedésük az oka annak, hogy az eddig elhazudott, meghamisított vagy csak agyonhallgatott történelmi tények revíziója megkezdődött, megkezdődhetett az országban. Közterületek visszanevezése zajlik, szobrokat emelnek nemzetünk nagyjainak, köztük az ország talpra állásáért, apostoli királyságunk hű védelmezéséért méltán tisztelt Horthy kormányzónak.

Borítékolt reakció

  247 A bosszú népe ráuszította parlamenti csahosait az igazságot felvetni merészelő Baráth Zsolt jobbikos képviselőre.

Folyik a családok kilakoltatása

"242 Ha a kisemmizett nép nem fog össze, tényleg mindnyájan az utcára kerülünk!"

A Magyar Szociális Fórum pénteken tudatta, hogy több gyermekes családokat lakoltattak ki, illetve készülnek kilakoltatni önkormányzati lakásukból...

Ismét bizonyított a forradalmi kétharmad

236 A kabalisztika előtt földig hajló Fidesz-KDNP tovább fedezve a bűnösöket, leseperte asztaláról az ügynöktörvényt.

Elment egy tüntetőtársunk

222 Egy fáradhatatlan Harcostársunk, Szabó Éva emlékére.

"Temetése" 2012. február 3-án, pénteken, déli 12 órakor lesz a Győrtől 23 km-re található Nyalka községben. További pontosítás végett keressék Gordosné Ancsát a 06-30-541-66-40-es számon, illetve az I. kerületi Jobbik-irodát.

Mégis eltemetik Eszes Tamást

193 A korábbi szándékkal ellentétben mégis eltemetik a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt Eszes Tamást.A Véderő parancsnokának családja nem kapott engedélyt ugyanis, hogy a hamvakat otthonukban helyezzék el, ezért lehetőség nyílik, hogy az ismerősök, barátok a búcsúztatón elköszönhessenek társuktól.

Kétharmados szép új világ

164 A harmadik éve börtönben sínylődő Budaházy György mellett kiálló hazafiak ma reggelre üzenetet hagytak a Gellért-hegy szikláin. Persze az üzenet csak néhány órán át ébresztgethette a narancsködben szunnyadó fővárost.

Röviden Amerikai szabadságszeretetéről

124 Olvasom, hogy Ronald Reagan Szabadság téren felállított szobrának leleplezése és az ünnepélyes alkalmat követő "Szabadság-vacsora", milyen megható és magvas gondolatokat szabadított fel a tekintélyes résztvevőkből.

Amit a Hírvonalról tudni kell:

A107 L-88 csoport telefonhírmondóját bárki a nap 24 órában hívhatja. A teljesen automata vonal normál díjszabással  hívható fel, és a híreket naponta frissítjük, rendkívüli esetben akár valamennyi gombon  az aktuális híreket, eseményeket hallhatja.

("Hírvonal" menüpont alatt)

Syndicate content