Siklósi András elemzése a választásokról - Az induló pártok

2.) Az induló pártok vizsgálata

 

A multináci háttérhatalom számára tulajdonképpen mindegy, hogy mely figurák (dróton rángatható bábok) és pártjaik kormányoznak egy országot, ha egyébként az ő terveiket hajtják végre a saját látszatígéreteik, ill. a népi felhatalmazásból fakadó kötelezettségeik helyett. (Lásd még erre az egyik Rothschild báró véleményét: „Ha az én kezemben vannak egy ország pénzügyei, számomra lényegtelen, hogy kik és milyen pártok uralkodnak.”) Persze nyilván szívesebben támogatnak olyan címeres gazembereket és pártjaikat, mint az MSZP, az SZDSZ, a kiherélt MDF, a régi-új LMP (amelyekben feltétel nélkül megbízhatnak), mint olyanokat, amelyek némileg több „odafigyelést” igényelnek, pl. a Fidesz, kiváltképpen pedig a Jobbik (amikben azért valamelyest föllelhető a renitens nemzeti szellem). Tehát ennek megfelelően bele is maszatolnak a választási eredményekbe (eddig még mindig!), de megkerülhetetlen szabályrendszerük elfogadtatásával eleve kizárható az, hogy valódi globalizmus-ellenes, nemzeti erő futhasson révbe. Számukra az a legfontosabb, hogy ne legyenek komolyabb lázongások, a fosztogatás és a tőkekivitel zavartalanul folyhasson, éppúgy, mint a szisztematikus népirtás, valamint a kiszemelt „telephely” fokozatos megszállása. Ha ezek rendre megvalósulnak, akkor mit bánják ők, hogy ki markol többet a felkínált koncból, s kikért lelkesednek, avagy kiket gyűlölnek jobban az agymosott „bennszülöttek”. Ezért szimpátiámtól függetlenül le kell szögeznem, hogy azok a pártok, melyek elfogadják a vonatkozó iránymutatásokat, és zokszó nélkül elindulnak a választásokon, többé-kevésbé maguk is részesei ennek a nemzetellenes, létünket romboló katyvasznak; akár tudnak erről, akár nem, s akár örömmel dagonyáznak a miazmás, dögvészes iszapban, akár lelkiismeretük utolsó morzsáit mozgósítva ki szeretnének törni onnan.

A pártrendszer s a demokratúra úgy rossz, ahogy van, távolról sem szolgálja nemzetünk érdekeit, s persze az is megállapítható, hogy az egész világon – ideiglenes fönnállása ellenére – lényegében megbukott; noha tényleges likvidálására még nem érett meg az idő, hiszen ez egyben a létező világkorszak, világrend (New Age) elhantolását is jelentené. A föntiek ismeretében (tőlük nem elvonatkoztatva) tekintsük át konkrétabban az egyes pártokat, eredményeik sorrendjében. (Érzem, hogy ezt inkább az „események” előtt kellett volna megejteni, nem pedig eső után köpönyegként, de jobb későn, mint soha.)

A Fidesz–KDNP „belső koalíció” (egyedül a kereszténydemokraták a kutyát sem érdekelnék!) toronymagas esélyes volt, noha ezt nem maguknak köszönhetik, hiszen erre a 8 éves langyos ellenzékiséggel semmiképpen se szolgáltak rá; viszont a liberálkomcsik alulmúlhatatlan, bűnös és gyalázatos országlása miatti elkeseredett közhangulatban megnövekedett a rokonszenv irántuk. Sokan emlékeznek még Orbán Viktorék – a többihez képest – tűrhető kormányzására, s ahogy a fáma mondja, vakok közt a félszemű is lehet király. Hogy ez a 4 év mennyire volt hatékony és nemzeti irányultságú, azt is értékeltem már egy korábbi elemzésemben (lásd „Az Orbán-kormány bizonyítványa 3,5 év tükrében”!), ezért most nem bocsátkoznék ismétlésekbe. Az utóbbi 8 év alatt annyit romlott az ország helyzete és a magyarság állapota, hogy aligha tudják lekopírozni, pláne überelni egykori önmagukat, sőt szembesülve a rideg valósággal, borítékolhatjuk idő előtti bukásukat is. A Fidesz más pártok bekebelezésével, kizárólagos „jobboldaliságával” és „kereszténységével” túl kövérre hízott, arctalanná vált, s rettentő ballasztjainak cipelésével, belső ellentéteinek drasztikus elfojtásával, ugyanakkor napi megalkuvásaival, állandó megfelelési kényszereivel képtelen a hatékony nemzetvédelemre; s ezen még az sem változtat sokat, hogy egyelőre Orbán a legelfogadottabb, legtehetségesebb politikus, mert a nála különb, igazi államférfiak – ilyen mostoha viszonyok közt – még be sem mutatkozhattak. A Fidesz olyannyira elzsidósodott, s tele van egykori cucilistákkal, okádék neoliberálisokkal és egyéb sötét lovakkal, hogy nem várható tőle komolyabb áttörés. Külkapcsolataikban is az USA, Izrael (a szadista Likud a testvérpártjuk!) s az EU áll a középpontban, ahelyett, hogy nyitnának a Kelet, elsősorban a magyarok rokonnépei felé. Fennállásuk óta olyanokhoz törleszkednek, akik nyilvánvaló ellenségeink, s mint a félig vak bányaló, észre sem veszik, hogy fönnmaradásunk érdekében másfelé is illene tájékozódni. Most a háttérmaffia zöld utat biztosított nekik, miután kellő garanciákat adtak arra, hogy nem térnek le az előírt csapásról, folytatják a megszorításokat, a kamatok fizetését, s továbbra is elkötelezetten képviselik a globális törekvéseket, ill. segítik a zsidó és egyéb söpredék betelepítését; vagyis a saját bajaink, betegségeink hatékony gyógyítására már nem marad energiájuk, sem lehetőségük. Ezzel viszont csak a haláltusánkat, végső agonizációnkat hosszabbíthatják meg, mert néhány látszatintézkedéssel, „hangulatjavító mézesmadzag” kifeszítésével vajmi keveset segíthetnek rajtunk. Programjuk csak az utolsó pillanatban készült el, kampányuk során bármiféle konkrét ígérettől óvakodtak, s még egy vitára sem mertek kiállni ellenfeleikkel szemben. Ez hát a Fidesz dióhéjban. Előre sajnálom azokat, akik bármi pozitívumot remélnek tőlük

Az MSZP örökre eljátszotta a hitelét 8 éves ámokfutásával. Számomra az a felfoghatatlan, hogy egy ilyen rovott múltú, érzéketlen rablóbanda (lásd Horn, Medgyessy, Gyurcsány!) egyáltalán miképp juthatott az elmúlt 20 esztendőben háromszor is a kormányrúdhoz, ahelyett, hogy az akasztófákon himbálná őket a szél. Ilyen elvtelen, gyáva, önző és mohó hiénafalka még nem grasszált szerencsétlen hazánk testén. Semmi mással nem törődtek, mint saját zsebeik megtömésével, pozícióik bebetonozásával, s ugyanakkor persze az idegen utasítások szervilis végrehajtásával. Annyira nyeregben érezték magukat, hogy azt képzelték, sátáni rémuralmuk megingathatatlan, mivel élvezték a külföldi tőkés oligarchák bizalmát, s ócska árulásukért mindenhonnan begyűjtötték a vállveregetéseket és a júdáspénzeket. Nemhogy hazafi, hanem egyetlen emberarcú lény sincs soraikban, mert ha akadna ilyen, már rég elmenekült volna tőlük. Szinte kivétel nélkül börtönben kéne megrohadniuk, annyi helyrehozhatatlan kárt okoztak nekünk, s annyi felmérhetetlen gaztettet követtek el a hátrányunkra. Félő azonban, hogy zömmel most is büntetlenül megússzák, vagy külföldre szöknek, hiszen a győztes Fidesz meghatározó „vitézei” maguk is vastagon sárosak különböző korrupciós ügyekben. Most az MSZP néhány évre háttérbe vonul (akár 1990-ben), beéri egy kicsit soványabb zsákmánnyal; de árgus szemmel figyeli az új kormány minden intézkedését, hogy „elevenen megnyúzhassa” (lásd Szanyi Tibor böffenetét!), s alkalmasint diadalittasan visszatérjen a hatalomba, ahonnan valójában egy percre sem távozott. Mivel a komcsik nem hülyék (csupán jellemtelenek és erkölcstelenek), megérezték, hogy számukra most nem teremhet babér, ezért nem is nagyon kampányoltak, programot is csak tessék-lássék írtak; inkább a többieket mocskolták, legfőképpen pedig a „szélsőséges, fasisztoid és rasszista” veszélyre összpontosítottak, melyet a Jobbikban véltek megtestesülni. Épkézláb miniszterelnök-jelöltet se állítottak (az udvari bolondnak tán alkalmas Mesterházy Attila nem nevezhető annak!), hiszen nyilván senki sem óhajtotta magát fölöslegesen lejáratni, akinek később még politikai ambíciói támadhatnak.

A Jobbik vitathatatlanul a legvonzóbb jelenség ebben a siralmas pártkínálatban. Az egyetlen olyan alulról feltörekvő erő, amely nem vett részt az ország tönkretételében és kirablásában, s eddigi működését nem szennyezik korrupciós ügyek. Ha másért nem, legalább ezért érdemes volt rájuk szavazni mindazoknak, akik magyarnak érzik még magukat, hiszen az összes többi párt nem ér egy hajítófát sem. A programjuk is a legátfogóbb, legnemzetibb volt, ráadásul elsőnek álltak ki vele a porondra, amikor a többiek még csak a tervezgetés szakaszában jártak. (Loptak is tőlük derekasan mások, elsősorban a Fidesznél köszönnek vissza egyes gondolataik.) De azért ebben is akadnak hiátusok, hadd ragadjak meg közülük néhányat. Köntörfalazás nélkül szólnak a cigánybűnözésről, de meg sem említik a sokkal félelmetesebb zsidóbűnözést; nem beszélnek adósságmegtagadásról, csupán a törlesztési feltételek újratárgyalásáról; nem akarnak kilépni a NATO-ból s az EU-ból, maximum rabbilincseinken és hátrányos megsarcolásunkon lazítanának, ill. elvetik a Lisszaboni Szerződést, ami már csak okozat, hiszen a szervezet lényegéből fakad; egyesíteni kívánják a szétdarabolt magyarságot, de kerülik a területi revízió fölvetését; csökkentett létszámú, kétkamarás parlamentet szorgalmaznak, anélkül, hogy világosan megfogalmaznák azok szerepét, feladatait; nem meggyőző az sem, miként próbálnák megteremteni a vidék élelmiszer-önellátását s a nemzeti bankrendszert, hogyan tartanák meg termőföldjeinket hazai kézben, amikor lényegében nem ellenzik a liberális piacgazdaságot s a virtuális pénzforgalmat, de a magyarsághoz való tartozást sem határozzák meg szentkoronai értelemben; stb. (Nem hallgathatok arról sem, hogy „Radikális változás” c. programjuk lényegében a Pajzs Szövetség elnöke, Halász József, „Gondoskodó Magyarország” címmel írt – mindmáig a legkiválóbb, legátfogóbb – .programjának leegyszerűsített, „fékezett habzású” változata, mely számos ponton az eredeti közvetlen átvétele.) De más gondokról is szólnom kell még. A képviselőjelöltek névsorát böngészve bizony alig akad ismert személyiség, aki már bizonyította rátermettségét és elkötelezettségét a magyarság szolgálatában. Az egyes tárcák élére jelölt miniszterek közt egyedül Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd méltó a tisztségére. A párt kétségtelen húzóegyéniségei Vona Gábor elnök és Morvai Krisztina EU-s képviselő. Utóbbi liberális előélete, zsidó „sztárriporterrel” kötött házassága miatt sajnos igen komoly kockázati tényező, legalábbis sallangmentes „pálfordulása” nehezen emészthető. Később súlyosan megbosszulhatja magát az is, hogy a Jobbik bárkit válogatás nélkül a tagjai közé fogad. Volt kommunisták, zsidók, deviánsok is szép számmal találhatók soraiban, sőt nemegyszer ezek szorítják ki a leglelkesebb alapító tagokat. Kétségtelen, hogy a médiában igen sok sunyi rágalommal is illették a pártot és a Magyar Gárdát, de gyakran saját maguk adták fel a magas labdát (pl. a pornószínésznővel, a buzifesztiválon pózoló szóvivővel stb.). Szerintem haladéktalanul hozzá kellene látniuk egy általános tagrevízióhoz, s a beléptetési szabályok megszigorításához. Nem ártana az sem, ha kiépítenék értelmiségi holdudvarukat, de csak minőségi, nemzethű emberekből. Indokolatlan nagyképűség volt részükről a választások megnyerésével kecsegtetni híveiket, mikor erre semmi esélyük sem volt. Ha szerényen megelégednek az MSZP legyőzésével, ez valószínűleg sikerül is, s ma nem lenne annyi fölöslegesen csalódott, letargiába zuhant aktivista közöttük. Pedig le kell szögeznem, hogy eredményük így sem megvetendő, hiszen az EU-s választáshoz képest tovább emelkedtek. Még valami. Az Állami Számvevőszék is jelezte, hogy a Jobbik még egyszer sem tett eleget a minden pártra kötelező évenkénti pénzügyi mérleg benyújtásának. Erről megfeledkezni, vagy csak többszöri felszólítás után, késedelmesen elkészíteni felér egy morális öngyilkossággal. Arra sem adtak kielégítő magyarázatot, hogy honnan származik a választási propagandára fordított több mint 100 millió forintos bevételük, mert tagdíjakból és kisvállalkozók adományaiból aligha. Nos, aki másokkal szemben magasra teszi a mércét, az igyekezzen maga is megfelelni a feltételeknek. Amiket felsoroltam, kiküszöbölhető hibák, mulasztások, ha tisztességgel a végükre járnak; csak ne kövessék őket újabbak, mert a lejtőn nehéz a megállás. Számomra egyik legvisszataszítóbb jelenség a személyi kultusz, mint pl. a Fideszben a Viktor Viktorozás. Ennek jeleit már a Jobbikban is tapasztalom; őszintén remélem, hogy csírájában elfojtják. A Jobbik még túl keveset tett le eddig a nemzet asztalára ahhoz, hogy bármelyik vezetője megérdemelné a hozsannázást! Mindent mérlegelve: hosszú távon egyedül a Jobbiktól várhatunk egy elemi erejű, felszabadító áttörést, ha okosan, céltudatosan, becsületesen és bátran vívja meg a rá váró kemény csatákat. Ne felejtsék egy pillanatig se, hogyha ők is elkurvulnak, behódolnak a csábításoknak és fenyegetéseknek, akkor általuk a magyarság jobbik része talán a legutolsó kapaszkodóját, mentsvárát veszíti el!

Az LMP (Lehet Más a Politika) maga a reinkarnálódott SZDSZ. Szóra sem érdemes héberekből és gátlástalan bérenceikből verődött össze. A végleg amortizálódott, s a rostán kihullott elődök követői egy hirtelen ötlettel alapították olyan másodvonalbeli karrieristákból, akik még kevésbé kompromittálódtak. Azt próbálják beadni az agyatlan szavazóbarmoknak, hogy létezik „liberális megújulás”, s éppen ezek a kígyótojásból előbújt viperák fogják megváltoztatni azt a politikai fertőt, amit az ő fajtájuk sózott a nyakunkba. Lehet Mindenki Patkány, de mi azért szeretnénk emberek és magyarok maradni, még akkor is, amikor őkelmék már rég a pöcegödörben aszalódnak. Egy semmiből előbukkanó, különös pedigréjű párt váratlan sikerének főként két oka lehet. Az egyik – a kézenfekvőbb – a korlátlan anyagi és médiatámogatás, valamint a tudatos választási manipuláció. (Esetleg éppen a Jobbiktól csaltak el néhány százalékot a javukra!) A másik pedig az – s ez a veszélyesebb! –, hogy már oly sok talmudista betelepülő rontja a levegőt nálunk, akikből könnyen mozgósítható a kellő számú „választópolgár”, kiváltképp Judapesten. E dilemma eldöntését az olvasókra bízom. Egy azonban biztos: önerőből, külső sameszek beavatkozása nélkül meg se közelíthették volna a bejutási küszöböt, annál is inkább, mert 100-nál kevesebb egyéni jelöltet tudtak csak állítani, vagyis szavazni sem lehetett akárhol rájuk. Tehát ne örüljünk, mert az új törvényhozásban is megmarad a zsidó folytonosság (ráadásul a többi pártba is jócskán befurakodtak már a hitsorsosaik!), akik egyelőre még nem kötődnek sehova, de kisvártatva kereshetnek maguknak egy kutya-szerű gazdatestet, amit farokként csóválhatnak.

Az MDF (+SZDSZ) páros azért indult együtt a hervadó tulipán „cégjelzése” alatt, mert mindkettő érezte, hogy egyedül biztosan kihullna a szűrőn. (Lásd még a roppant találó 2. számú mottót!) Szerencsénkre „különös házasságuk” sem hozott elég voksot, így mindkét „rendszerváltó pártot” együtt temethetjük. Gyászolni azért nem fogjuk egyiket sem, annál inkább vigadunk a halotti tor helyett. Az istenért, nehogy valamiképpen föltámadjanak, s bánatunkra kísértetként ismét megjelenjenek! Az egész bagázsnak egy konzervatívan vérfagyasztó börtönben, avagy egy liberálisan rémes munkatáborban (pl. Recsk, Kistarcsa, Gulág) a helye!

ACM (Civil Mozgalom) úgy startolt, hogy Seres Mária abszolút kívülállóként rengeteg aláírást összegyűjtött (segítőivel együtt) egy népszavazás végett, melyben a parlamenti képviselők bizonylatokkal, számlákkal alá nem támasztott (tehát fiktív) milliós költségtérítéseiről dönthettünk volna. Bosszantó volt, hogy ezt a jogos népi kezdeményezést a „honatyák” kapásból lesöpörték, megint fényesen igazolva, hogy a demokráciában minden balek egyenlő, de azért vannak egyenlőbbek. Nos, ebből a kezdeményezésből nőtt ki a pártok közös megvetésére alapozó mozgalom, mely aztán egy huszárvágással maga is párttá alakult. Ezzel el is lőtte a puskaporát, mert odalett az erkölcsi fölénye. Az emberek ritkán díjazzák azokat, akik bort isznak és vizet prédikálnak. Egyébként se lehet jelentős a csoportosulás, hiszen még egy programot sem tudtak kiizzadni. Viszont legalább nem ellenszenvesek, de a szürke háttérből nem sikerült kidomborodniuk, mert ehhez azért egy értékelhetetlen kívánsághalmaznál több kell.

Az indultak még kategóriába sorolható kisebb pártokat ne bolygassuk, hiszen eredményük alig mérhető, még a tized százalékot sem érik el, zömmel még a kopogtató cédulákat sem bírták összeszedni.