Siklósi András elemzése a választásokról - Az első forduló

3.) Az első forduló

 

Az elmúlt 8 évben az MSZP-SZDSZ (MSZDSZP?) közös kormánya úgy letarolta, tönkretette az országot, hogy ennek érzékeltetésére valószínűleg nincs megfelelő szó vagy fogalom a magyar szótárban. (Mit sem enyhített balsorsunkon, hogy a „célegyenesbe fordulva” az SZDSZ kiugrott a buliból, leginkább azért, hogy a teljes felelősséget a boldogtalan gazdaállatra háríthassa, amely nagyságrendekkel erősebb felhatalmazása dacára végig az ő programját hajtotta végre. Ez az angolos távozás a koalícióból az SZDSZ-hez méltóan aljas lépés volt, de a sokadik megtévesztő manőverük ezúttal végre kudarcba fulladt, s már az EU-s választáson elvéreztek, most pedig meg se próbáltak önállóan megméretkezni, csupán az MDF-fel szimbiózisban.)

Meglepően visszafogott volt az egész kampány, holott a helyzet éleződéséből inkább egy harsány, „vérre menő” hadjáratra következtethettünk. De mindenütt néma csend és hullaszag terjengett. Egyedül a Jobbik stábja viselkedett az alkalomhoz illően, amennyiben szónokai 3 hónapon át fáradhatatlanul járták az országot, eljutva így akár többször is a népesebb településekre, s rendszerint teltházak előtt szerepeltek. Ebben még a Fidesz is alulmaradt velük szemben, a többiek pedig a nyomukba se léphettek. (Sajnos azonban nem kampányt és közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást.) Úgy látom, még a szokásos rágalmazások, mocskolódások is elmaradtak, kivéve a Jobbik közös gyalázását. Egyedül a választói névsor törvénytelen fideszes összegyűjtése s a pártszimpátiák nyilvántartásba vétele (lásd Kubatov Gábor pártigazgató kiszivárogtatott „elszólását”!) okozott egy kis borzongást MSZP-s körökben; persze túl harsányan nem kiabálhattak, hiszen maguk is elkövették ugyanezt, sőt ennél nagyobb disznóságokat is. Visszaélések s ezekből fakadó reklamációk jobbára csak az ajánlószelvények gyűjtésével kapcsolatosan adódtak, melyek megszerzése bizony nem könnyű feladat; különösen a kisebb pártoknak okoz gondot, ezért tarthatatlan volta miatt mielőbb el kellene törölni.

Kampánycsend-sértésekről sem érkeztek ezúttal jelentések, sőt maga a szavazás is rendben zajlott. Ami sokakat földühített, az az OVB (Országos Választási Bizottság) és az OVI (Orsz. Választási Iroda) szerencsétlenkedése volt, melynek nyomán 3 órával meghosszabbították a kampánycsendet, azaz addig leállították a részeredmények közzétételét. Persze elképzelhető az is, hogy ez egy előre kitervelt színjáték volt, mellyel pont a számítógépes csalások „zavartalanságát” fedezték. Ezeknek a született hazugoknak már akkor sem hihetünk, ha egyszer véletlenül igazat mondanak.

Normális esetben egy ilyen választás sorsdöntő jelentőségű lehetne, tehát igen komoly a tétje, mert közállapotaink minden szegmense gyökeres változásokért kiált. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy igen kevesen ismertük csak föl, mennyire közömbös a nemzet szempontjából, hogy melyik párt mekkorát szelhet az „ünnepi tortából”. Ez csak számukra fontos, de a mi nyomorúságunk mákszemnyit se könnyebbedhet tőle. Így aztán maradtak a szokásos kérdések: lesznek-e kiesők az eddigi garnitúrából, sikerül-e bekerülni új erőknek, s vajon a Fidesz mennyit ver „kétpárti riválisára”, az MSZP-re, meg efféle unalmas talányok. Nos, a korábban 3 cikluson át kitartó duális pártrendszer ezúttal összeomlott (hurrá, mégsem leszünk Amerika!), s termett helyette egy óriáspárt (a Fidesz utcahosszal győzött), két középpárt (az MSZP és a Jobbik), valamint egy, a küszöböt jóval túllépő kispárt (LMP). Ha a Fidesszel elválaszthatatlanul összeforrt KDNP-t is külön számoljuk (alighanem saját frakciót is alakítanak majd), akkor pedig 5 párt koptathatja ezután a puha ülőkéket.

Lássuk a száraz statisztikát. A részvételi arány a korábbiakhoz képest átlagos volt, országosan a jogosultak 64,3 %-a jelent meg. A Fidesz–KDNP 52,8 %-ot (2,7 millió szavazat), az MSZP 19,3 %-ot (975 ezer érdemtelen voks), a Jobbik 16,7 %-ot (844 ezer hazafi), az LMP 7,4 %-ot (375 ezer beetetett), az MDF 2,7 %-ot (134 ezer önsorsrontó) ért el (s ezzel kiesett!), a többi párt pedig 1 % alatt maradt. A területi listák alapján a Fidesz 87 (+ 119 egyéni, azaz összesen 206), az MSZP 28, a Jobbik 26, az LMP 5 mandátumot könyvelhetett el. Alig 57 körzet maradt csak, ahol a jelöltek egyike sem érte el az 50 % + 1 fős többséget, s ezek közül is 2 kivételével a fideszes fordult elsőnek. Az MSZP 2 helyen állt az élen, többnyire a második helyre szorult, míg néhány keleti régióban a Jobbik is megelőzte, amely leginkább „bronzérmes” helyezéseket szerzett, de néhány fővárosi kerületben az LMP mögé került.

 

4.) A második menet

 

Az első fordulóban tulajdonképpen minden lényeges dolog eldőlt, így az is, hogy a Fidesz egyedül is kormányképes, tehát nincs koalíciós kényszerben. A második félidőre csupán egyetlen fontos kérdés megválaszolása maradt: vajon sikerül-e a Fidesznek megszereznie az eddig példátlan 2/3-os többséget, ami elvileg kizárólagos és korlátlan hatalomhoz juttatja. A jelekből ítélve ennek igen komoly esélye volt, ami végül be is következett, s csak valami fatális baklövéssel lehetett volna elpuskázni. Ezért még az első fordulónál is óvatosabban, visszafogottabban kampányoltak, hiszen aki nem csinál semmit, az nagyot nem is hibázhat. Mivel a magyar választási szisztéma az arányosság elvén alapul, ezért a százalékarányok a győztes(ek)nél tovább növekednek, míg a kevésbé sikereseknél inkább csökkennek. Nézzük tehát ennek fényében a végeredményt.

A 386 országgyűlési bársonyszékből összesen a Fidesz-KDNP-é lett 263 (68,1 %), míg az MSZP-nek 59 (15,3 %), a Jobbiknak 47 (12,2 %), az LMP-nek 16 (4,1 %) jutott, s befutott egy független is (Molnár Oszkár – 0,3 %, a jobbikos jelölt visszaléptetésével). A második felvonásban még elnyerhető 57 egyéni helyből 54-et kapott a Fidesz-KDNP, 2-t az MSZP és 1-et a pártonkívüli (korábban fideszes) induló, míg a Jobbiknak és az LMP-nek nincs egyéni képviselője. (S itt álljunk meg egy pillanatra. Néhányan igen eltökélten kardoskodnak amellett, hogy töröljék el a pártlistákat, s csak egyéni megmérettetés árán lehessen a t. Házba jutni. Ha így lenne, akkor pl. a Jobbik be sem kerülhetett volna. Szerintem ez a javaslat csak akkor elfogadható, ha megszűnnének a pártok, mert amíg ebben a rendszerben működik minden, addig szükség van a listákra is, noha finomítani, változtatni most sem lenne haszontalan, főként az átláthatóság érdekében.) Az országos listáról (a „töredékszavazatok” alapján) a Fideszé 3, az MSZP-é 29, a Jobbiké 21, az LMP-é 11 mandátum. A részvételi arány most lényegesen alacsonyabb volt, mint az első fordulóban; országos átlagban 46,6 %. A Fidesznek legalább 258 mandátum kellett a 2/3-os többséghez, a 263 ennek bőven felette van. Megállapíthatjuk, hogy noha a többi párt közös érdeke volt a 2/3-os túlnyerés megakadályozása, ez mégsem sikerülhetett, mivel politikai alapállásuk kizárt minden együttműködést, visszaléptetést egymás javára. Egyedül az MSZP tette ezt meg egyoldalúan 4 budapesti kerületben az LMP megsegítésére (ráadásul úgy, hogy az első menetben az ő jelöltjeik szerepeltek jobban), de az átszavazásra a választók nem igazán mutattak hajlandóságot. Eredményt csupán a Jobbik edelényi visszalépése hozott, mert minimális különbséggel végül Molnár nyert.

Tulajdonképpen minden résztvevő elégedett lehet a végeredménnyel, ezért valószínűtlen, hogy bárki is óvást nyújtana be. A Fidesz azért, mert páratlan sikert ért el; az MSZP azért, mert nem igazán büntették meg a választók; a Jobbik azért, mert ekkora ellenszélben is szépen teljesített; az LMP azért, mert a semmiből előbújva is magasan átvitte a lécet. A pártok tehát örülhetnek, de vajon lesz-e oka ugyanerre agyongyötört népünknek is?