Levél a Miniszterelnöknek

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A rendszerváltoztatás után 25 évvel visszatekintve is egyre nehezebben élem meg dicső forradalmaink évfordulóit, március 15.-ét, és ide kell soroljam október 23.-át is. Villamosmérnökként nekem 22-23.- át. És főleg nem hittem volna, hogy a jobboldali kormányzás 4. ciklusában a helyzet még rosszabbodhat is. Pedig 1989-ben sem voltak túlzott illúzióim. Elolvashatná az akkor írt feljegyzésemet, amit a Kossuth-rádióba 1989-ben beküldtem, mármint az 56 - os forradalomról.
Milyen fájdalmas, hogy egy túlélő emlékezetének megítélését az idő csak igazolta. Érdemben nem sok minden változott. Emlékét kik sajátították ki, és hova fajulhattak nemzeti ünnepeink. Szemkilövés, tüntetés?… A 301-es parcellában is van több arra érdemtelen, pl. a főhelyen Angyal István, aki 1956-ban is vörös lobogóval várta a felszabadító Vörös Hadsereget. Sorsa, elve erre predesztinálta, - szíve - joga -, de nekem mi közöm hozzá?
Március 15.-e felhőtlen megünneplése csak páréves koromból sejlik fel, amikor a Horthy–kormány alatt gyöngyös pártában, magyar ruhában ünnepeltük 1848 hőseit. Az akkoriban tanult kórusmű szólamát több, mint 60 év után a helytől ihletve Kárpátalján a II. Világháborús Árpádvonal bunkerjében szólóban elénekeltem, mert már senki sem emlékezett rá.

„Ott a Kárpátokban, nagy hegyeknek alján, virágok nyílanak magyar hősök sírján”

Nekem ezek a sírig tartó gyönyörű élmények. Hát mit várhattunk volna a Habsburg-háztól, Károlyitól, a Tanácsköztársaságtól, vagy a szovjet Lenin – Sztálin vagy a - Rákosi rémuralomtól? Tovább ezt nem taglalom, de, hogy Gyurcsányos, Puklis, Nemes - Jeles, stb. lábnyomos utcákon járjak 2016-ban a forradalom emlékeit is sirató szomorú, esős időben? Ezt nem akartam. A Nemzeti Múzeum tere nagyon kicsi. Én mindenesetre egy hiteles helyen ünnepeltem, - a hideg eső minket sem kímélt - Petőfi Sándor koponya nélkül eltemetett sírjánál. Ott hitelesen hangzott a Talpra magyar, a Csatadal, de még az Egy gondolat bánt engemet is. Felemelő.
Én arra kérem, hogy a nagy hirtelenséggel odaítélt Kossuth-díjat vonja vissza a Saul fiai rendezőjétől. Hogy jön ez pariba egy negyed éve elhunyt Benkó, és együttese érdemeivel? Akik magas-szintű műszaki teljesítmények mellett egy életen át zenéltek, hazai és nemzetközi sikereket értek el ebben is. Ezért kapta Benkó a Kossuth-díjat. Persze őmellette vannak sokan mások, tisztelet nekik, de ellenpélda is van számos. Fő érvem súlyosabb ennél. Nemes - Jeles úr a Kossuth-díjjal a zsebében nem mehetett volna a kétes egzisztenciájú tüntetők közé. Mi dolga volt ott? Saját fészekbe piszkítók vannak elegen nélküle is. Ha ő Franciaországhoz kötődik, ilyen céllal Párisba mehetne, ott is lenne mit tisztítani a közéleten. Magyar filmet se forgasson, főleg ne magyar közpénz felhasználásával. Nála érdemesebb, esetleg tehetségesebb magyarországi rendezőkre bíznám inkább ezeket a feladatokat. Általános megjegyzés, mindenkitől elvonatkoztatva; a magyar történelmet ferdítő, mi több elhazudó történészek, filmrendezők is voltak eddig is elegen.
Engem nem érhetett olyan csapás, hogy Kossuth-díjat kaphatnék, ezért ilyesmi erkölcsi dilemmáim nem lehettek. Mégis adódott az én életemben is, hogy
hasonló gesztust kellett tennem. 1994-ben nem fogadtam el a felajánlott 56-os emlékérmet, mert azt szerintem nem akaszthatja a mellemre egy a KGB-ből a Műszaki Egyetemre delegált ember, és olyanokkal sem fogok együtt büszkélkedni, mint Mécs Imre, vagy azzal, aki a megelőző években 1989-ig párttitkárkodott jelentős cégnél. Vallom, hogy ezt kinek-kinek a maga lelkiismerete szerint kell mérlegelnie. Én ezt csak így tudtam, pedig ez jelentős anyagi hátránnyal is járt. Nos ez is feljogosít arra, hogy ezt a kérést felvethessem.
Petőfihez visszakanyarodva; hiszem és vallom - ha túl pátoszosan hangzik is, hogy az ő szelleme – és igen! a több, mint 160 évvel a halála után a hazai földbe tért csontjai által is- nagy hatást gyakorolnak a magyar nép sorsának jobbra fordulására. Ugyanúgy hiszek a Szent Korona szakrális erejében, jótékony közreműködésében. Talán ezért is tartanak némelyek Petőfi maradványainak hazahozatalától manapság is, mint ahogy nem engedtek kortársai kérelmének sem, hogy legalább holtában magyar földbe helyezhessék nyugalomra.
Hazámra kérem az Isten és Boldogasszonyunk áldását.
Miniszterelnök úr! A „Lelkiismeret88” csoport külső támogatójaként lelkiismereti kötelezettségemnek tartottam ezeket megírni, megértő fogadtatását remélem.

Tisztelettel: Dr Nagy Ferencné
Az „Ősi hitünk Boldogasszony őrzője”

Képviselőház Irodájában iktatva: 2016. március 21-én.

No votes yet