„…Egész helységeket tudok, ahol a szegény földmívelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet, arat. Ezen néptípusnak, kit vallásának különössége századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzettel, kiknek közepette, mint a növény tápláló nedvét elvonó gomba él, egybeolvadott vagy a nationalizmushoz csak egy gondolattal is közeledett volna…”

— (Kossuth Lajos)

Wass AlbertErdélyben nőttem emberré, a kolozsvári Református Kollégiumban. A város lakosságának nagy része még magyar volt akkor, de voltak az osztálytársaim között zsidók is, bőven. Már diákkoromban elkezdtem írni. Verseim és elbeszéléseim megjelentek olykor Erdély legnagyobb napilapjában, a kolozsvári /Ellenzékben, /és így bejáratos voltam a szerkesztőségbe is, ahol barátságba kerültem Indig Ottóval, Hunyady Sándorral és Ligeti Ernővel, kik véletlenül mindhárman zsidónak születtek. Ennek akkoriban nem sok jelentősége volt, mert elsősorban mind erdélyiek és magyarok voltunk, román megszállás alatt. Ott kezdte el pályafutását egy másik zsidó gyerek is, Havas Emil, aki egy szép napon bejelentette: „Nem gürcölök én itt tovább, hanem kimegyek Amerikába, és ott leszek újságíró.”

MelegRómeó és - Rómeó... válasszunk szekszuális irányultságot!

Melegfelvonulgatás, melegolimpia, melegbüszkeség... Budapest, a bűnös város melegben fürdik. Nem csak az időjárással... "Én népem, vezetőid tévútra visznek téged!" (Ésaiás, zsidó próféta könyve).

VerespatakA természettel való együttélés sorsközösséggé formálta az itt élő népeket, nemzeteket, miközben egymást váltó generációik kultúrájukba építették be tapasztalataikat és szakismereteiket, amelyek nélkülözhetetlenek a jelen és a jövő számára.

A sajtóból értesültem Miniszterelnök úr azon kijelentéséről (amit Robert Kalinák belügyminiszter úr 2008. június 19-én, csütörtökön, a pozsonyi parlamentben tolmácsolt), amely szerint Ön, Miniszterelnök úr az 1920-as trianoni békeszerződést tekinti a mindenkori, „így az egykori Csehszlovákia keretében fennállt és a jelenkori önálló Szlovákia tartópillérének is.

Kadar JanosAz elmúlt napokban minden TV állomás és majdnem minden újság megemlékezett Kádár János születéséről.

  • Albert_Eva_temetese_1
Tisztelt Gyászolók!

Szervezeteink, a KÖZÉP-EURÓPA KLUB és a Magyar Alkotók és Gondolkodók Független Szakértői Társaság nevében fájó szívvel búcsúzom elhunyt tagtársunktól, a tehetséges, szorgalmas és nagy munkabírású Albert Éva Katalin textil iparművésztől, a közügyeink iránt is elkötelezett nemzettársunktól.

Falling ManEgy nemzet erkölcsi válságának szükségszerű következménye, gazdaságának megrendülése, javainak elvesztése valamint a korrupt és hazaáruló elitjéhez való ragaszkodása.

  • albert_eva1
Éva, a  művészi gyöngyfűzés igazi mestere, a magyar motívumok fáradhatatlan kutatója volt. Ő is, mi is tudtuk, gyorsan rövidül az élete, mégis mindannyiunkat szíven ütött a hír, hogy magához szólította őt az Istenanya.

MajusFolytassuk a frissen ültetett cserjék, fák öntözését, mert a talaj most igen száraz

Solymosi Eszter Siremleke TiszaeszlaronAz imádságokkal kegyelmi állapotot élünk át. Megerősített tudatomban, hogy a Jézusi golgota a magyarság golgotájával azonos! Az éjszakai imádság közben emlékképek sora villant fel a Jézusi szenvedés és a sok magyar fiatal értelmetlen véráldozata kapcsán.