"Magyarország országgyűlése mindmáig nem határozta meg a mai magyar államnak sem a történelmileg létezett magyarországi alkotmányos államrendszerekhez, sem az önkényuralmi kommunista rendszerhez való viszonyát. Enélkül nincsen igazi legitim uralom."

--<<A kék betüvel írt megjegyzések Fáy Árpádtól származnak.>>--

Zétényi Zsolt kiváló tanulmánya:

A történeti alkotmány időszerűsége (2010 Adventjén)

A magyarországi politikai, gazdasági és társadalmi folyamatok számbavétele azt mutatja, hogy az ország alkotmányos működése a rendszerváltozás kezdete után is súlyosan fogyatékos. Az ország politikai átmenete idejére szánt, számos hibát keletkezésétől fogva felmutató alaptörvénye nem működik. Bizalomvesztés tapasztalható a kormányzati hatalommal, a politikai rendszerrel és a politikai vezető csoportokkal szemben, s a bizalomvesztés – bizonyos ingadozásokkal – megmaradt a szabad választásokkal hatalomra jutott kormányzatok idején is. A politikai rendszer elemi szinten sem képes a társadalmi érdek és szándék megjelenítésére, működése nem kiegyensúlyozott és semmiképpen nem harmonikus, az 1989-évi széleskörű, nem legitim erők megegyezéseként létrejött demokratikus jogállami alkotmánymódosításban foglalt alapvető elvek érvényesítése sem történik meg. A teljesen megújított 1949. évi XX. törvény, (a pártállami alkotmány) címét viselő okmány nem tölti be az alaptörvény hivatását. Az alkotmány mint valamely szövegszerkesztmény, és az élő, szerves politikai rendszer nem különíthető el egymástól. Ez utóbbinak a gazdasági-, kulturális-, de legfőképpen az erkölcsi, tudati válsággal átitatott, megromlott állaga, önmagán túl azt is jelenti, hogy Magyarország – alkotmányossága szempontjából – az alkotmánynélküliség határát súroló állapotban van. Magyarország gazdasági, politikai, közjogi, erkölcsi válsághelyzetéből, nemkülönben nemzetközi tapasztalataiból, más államok alkotmányos állapotaiból s leginkább a magyar társadalom veszélyeztetettségének igen erős fokából következik, hogy szükséges az alapnorma, a társadalmi-politikai tevékenység alapvető irányait és értékeit meghatározó terv létrehozása, --<<gondolom az alapnormát el kell fogadni, de nem megfogalmazni kell, legfeljebb a tervet kell megfogalmazni -FÁ>>-- ennek formába öntése és legjelentősebb részeiben törvénybe foglalása.

Az alkotmányos intézményi rendszer és az alapvető folyamatok megváltoztatása szükséges, egyrészt azért, mert a nemzetközi gazdasági tények, Magyarország és a globalista tőke viszonya a legkedvezőtlenebb jóslatokat előlegezi meg, másrészt a bekövetkezett kormányzati, parlamenti változások a belpolitikailag elviselhetetlen, az ország elemi életfolyamatait mérgező események sorozatának megállítását és megváltoztatását mutatják. 2010-ben elsöprő erejű akaratnyilvánítás folytán megváltozott politikai hatalom, erős, a nemzeti érdekre hivatkozó, nemzetegyesítést, az ország erkölcsi- anyagi megerősödését hirdető országgyűlési többség határozatot hozott az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról. A bizottság „feladata annak áttekintése és értékelése, hogy a hatályos Alkotmány megfelelően tartalmazza-e alkotmányfejlődésünk történelmi értékeit, megfelelően biztosítja-e az emberi és állampolgári jogok legszélesebb körű érvényesülését, illetve annak vizsgálata, hogy az államszervezet alapvető intézményeinek működését meghatározó alkotmányi és törvényi szabályozás eleget tesz-e az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó állami kötelességnek és a XXI. századi polgári demokráciával szemben támasztott elvárásoknak. A Bizottság feladata továbbá, hogy az új Alkotmány alapvető elveire vonatkozó országgyűlési határozati javaslatot 2010. december 31-ig az Országgyűlés elé terjessze.” Az alapvető elvekről szóló tervezet elkészült, s napjainkban nyilvánosságra hozták. Az elvek Új Alkotmány-ról szólnak. Szerintünk azonban nem új alkotmány, hanem alkotmányreform szükséges, azaz újra kell formálni az alkotmány intézményeit és azok működését, s mindennek gyökeresnek kell lennie, azaz a működés legfontosabb részleteit át kell fognia, és azokban előnyös változásokat kell kimunkálnia. Gyökeres alkotmányreformban kell gondolkodnunk s ennek körében meg kell találnunk a végrehajtás mindenkit kielégítő formáit és módját, elhárítva a legfőbb akadályt: a fásult közönyt, a felvilágosult előítéletességet, és a politikai nemakarást, különös tekintettel a jogfolytonosság és legitimitás kérdőjeleire. Meg kell fontolnunk, hogy a történelemalakító voltánál fogva le nem tagadható és el sem hazudható történeti alkotmány hogyan jelenüljék meg Magyarország alkotmányos berendezkedésében. Miért nem helyes, ha új alkotmányról beszélünk? Azért nem, mert Magyarország igen értékes hagyományokkal bíró alkotmányos ország volt történelme legnagyobb részében. --<<Az alkotmány a nemzet államalkotó akarata. Új alkotmány, a régi alkotmány leváltása gyakorlatilag új nemzetet jelent a nemzet több mint félévszázados közjogi elrekesztettségéből való kilábalás helyett. -FÁ>>-- Történeti alkotmánya, megítélésünk szerint, a jelenkor viszonyai közt feléleszthető, s ezen felélesztett közjogi hagyomány korszerű jogi formákkal, s a kor követelményeire adott korszerű válaszokkal szerves együttesben alkalmas lehet – s akaratunk szerint alkalmas is lesz – huszonegyedik századi alkotmányos célok betöltésére, feladatok teljesítésére. Az új alaptörvény új alkotmány lesz a pártállami gyökerű 1949. évi XX. törvényhez képest, de szerves kapcsolódást kell jelentsen a történeti alkotmány alap- és sarkalatos törvényeihez. --<<Ez az utolsó mondat nem olyan világos, mint ez előzőek. -FÁ>>-- Az alkotmány gyökerei Aligha vitás, hogy a hatályos Alkotmány nem tartalmazza, szavakban sem megfelelően alkotmányfejlődésünk történelmi értékeit, s nem látjuk annak garanciáját sem, hogy a jövőben valóban, s nemcsak látszat szerint, másképpen lesz. --<<Nagy törés mutatkozik a kezdőrúgáshoz képest, mint amikor a focicsapat nem bírja folytatni az indítás első mozdulatainak lendületét. A nemzeti lét alkotmányos feléleszthetőségéről van szó ugyanis, nem pedig archaizáló jogi stukkók esztétikai érvényesüléséről. -FÁ>>-- Ha megkíséreljük vázolni, hogy milyen gyökereken élhet és táplálkozhat egy hatékony, a nemzeti közösség, az ország szerves erősödését szolgáló alaptörvény, --<<Nem lehet mint iskolai dolgozatban minden fél mondatot minősíteni, de ez a két sor élvezetes. -FÁ>>-- a következő négy elem figyelembe vételét tartjuk indokoltnak. Az első a magyarországi történeti közjog kipróbált, bevált elveinek summázata. (Ezek mint gyakorlatban érvényesülő tételek, gyakorlati formulák kifejezik a közösségnek a helyes és jó magatartásról, kormányzásról, igazgatásról vallott, történetileg kialakult, hagyományozódott ill. életre keltésre érdemes nézeteit.) A második a keresztény államfelfogás és a természetjog által elfogadott elvek és értékek köre. Ezen belül különösen érvényesítendő a közjóra törekvés, a szubszidiaritás és szolidaritás elve. Meghatározó kell legyen az igazságosságnak, mint egyik legfőbb értéknek és elvnek követése és intézményes érvényesítése.

A harmadik pillér az alkotmányosság, a jogállamiság nemzetközileg jelen korunkban elismert és érvényesítendőnek tekintett elve, különös tekintettel a nemzetközi okmányokra. A negyedik pillért alkotják az ország ötvenéves kommunista nagyhatalmi megszállásából eredő hatalomgyakorlási tapasztalatok és tanulságok. --<<A bevezetés idáig többször is érintette a lényeget: a nemzeti létezést, annak folytathatóságát, annak segítését alaptörvénnyel illetve az állam működtetésével. A négy pillér ugyan az alaptörvény megfogalmazásához kötődik a szövegben, de jelezni lehetett volna magában a négyes felsorolásban is, hogy a nemzeti közösséget szolgáló alaptörvényi célhoz kötendő be a négy pillér. Ebben az összefüggésben világlik ki ugyanis, hogy nem bármilyen áron való közösségi létet szolgál a magyar alkotmányos hagyomány, hanem bizonyos általános értékek mentén való létezést. És ezek után lesz szembetűnő, hogy a szerző négy pillére mennyire a lényeget hozza előtérbe. -FÁ>>-- A történeti alkotmány szinte mindegyik említett elemet hordozza valamilyen módon és mértékben. Valóban létezett és működött a történeti alkotmány az ország 1944-évi, a legitim folyamatokat megakasztó idegen nagyhatalmi megszállása előtt? A történeti alkotmány A történeti alkotmány 1944-ig letagadhatatlan és megtagadhatatlan valóság. Amikor a magyar ember, s így a régi korok alkotmányjogásza alkotmányról és alkotmányosságról beszél, azon nem valamilyen kinyomtatott törvényszövegek többé-kevésbé kusza halmazát érti, hanem magát a magyar életet: annak adottként teremtett és elfogadott arculatát, karakterét, koronkénti vonulatait, alapvető jelenségeit, egyszóval, a magyar élet mibenlétét. Amikor például régi vagy ősi alkotmányról szólunk, akkor azokat az életviszonyokat, értékeket, elveket, beállítódásokat, közjogi kötelezettségeket és jogokat, a közélet normákkal szabályozott jelenségeit idézzük fel, amelyek érzékeltetik a régi Magyarország politikai, gazdasági, jogi rendszerének alapjait, abban is kitüntetett figyelemmel a hatalmi tényezőknek a hatalmi szerkezetben betöltött szerepére, az őket illető jogokra, szabadságokra és kötelezettségekre, az államfő, az országgyűlés, és különösen a Szent Korona tagjainak jogállására. Alkotmányon nem valamilyen iratba foglalt közjogi parancsot értettek arról, hogy milyen, az állam szervezetét és szuverenitását meghatározó karta (alkotmánylevél) hatálya érvényesül, mivelhogy ilyen kartája az országnak – szerencséjére! – nem is volt. A „konstitutio” – az alkotmány – az állami és társadalmi élet alapvető jellegének folytonosságát határozta meg, mint egy cselekvő erő a maga történeti tárgyát. --<<Ellentmondás formálódik a szövegezésben. Az előző bekezdésekben már arról volt szó, hogy a magyar közösségi élet mibenlétét jelentette a magyar alkotmány – vagy annak sajátosságait nevezték alkotmánynak! A létező, megnyilvánuló sajátosságok adták a magyar alkotmányt!? A közösségi létezés folytonos valóságát jelentette az alkotmány. MA tűnik nekünk a folytonosság központi kérdésnek, hiszen a folytonosság helyreállítása alatt az államalkotó tényleges nemzeti, azaz politikailag értékelvűen szabad és szolidáris közösségi lét jogának újra elismeréséért folyó küzdelem célját értjük. De ha nincsen ilyen rendkívüli időszak, akkor általánosságban az alkotmányosság természetes velejárója a folytonosság, a nemzeti önazonosság folytonosságaként, akkor definíciójában a lényeg a társadalmi, nemzeti létezés alkotmányos jellemzők mentén. Az alkotmányos gyakorlatot, formákat, megoldásokat esetről esetre, nemzedékről nemzedékre újra alkotva vagy éppen megtartva, de mindig a való életnek kitéve, az élet valódiságából cseppet sem engedve. Alkotmányosságunktól elszakított közállapotaink idején mint hal vagyunk, amely vissza akar jutni a vízbe (alkotmányos értékei szerinti közösségi életét hiányolva küzd a maga jogfolytonosságáért, tehát az alkotmányos értékek szerinti jogfolytonos életbe merülés lehetőségéért), alkotmányos közállapotaink helyre állítása után mint hal lehetünk reményeink szerint, amely folytatja életét a vízben (alkotmányos értékei szerint élve jogfolytonosan). -FÁ>>-- Alkotmányunk legfontosabb pillére a magyar közjog és alkotmányosság. Ennek megállapítása egyrészt a saját történelmi-nemzeti azonosságunk egyértelműségéből eredő követelmény, másrészt abból a megfontolásból is következik, hogy a magyar közjog alapvető tételei megfeleltek (s nem másolatai voltak) – mégpedig nemzetközi összehasonlításban is korai időszakban – a keresztény és európai jogfelfogásnak. A szakrális, keresztény közjogi hagyomány a vérszerződés, Szent István intelmei Imre herceghez és különösképpen az Aranybulla – és az azt követő jelentős közjogi dokumentumok alapján a következő alapelveket ismerhetjük fel, --<<Erre mondja Molnár Kálmán, hogy ebben a felismerésben legfontosabb bármilyen körülmények közt nem nélkülözhető iránytűnk saját belső lelki igényünk, amelynek révén az Aranybullából és társaiból nem megismerhetjük alkotmányosságunk elveit, hanem végső soron azokban ráismerhetünk alkotmányos elveink régi időkbeni érvényesülésére. S ezek a régi időkből származó jelek, bizonyságok azért fontosak számunkra, hogy jelenkorban képesek legyünk tájékozódni, ezen jelekből is táplálkozva, erősödve képesek legyünk a magyar alkotmányos elvek szerinti közösségi élet útjára lépni. -FÁ>>-- mint amelyeket a magyar közösség ismert, követett, gyakorolt és vezetőitől megkövetelt: a. Az első az egyéni jogok elve, a személy védelme. A személy nem kénye-kedve szerint kiszolgáltatott szolgája a hűbérúrnak vagy főhűbérúrnak, hanem az állam által védendő legfőbb érték, s a hatalomnak a forrása is, úgymint a népfelség eleme. Az egyénnek jogai vannak. --<<Apróságnak tűnik, de meg kell keresni az árnyaltabb fogalmazást, melyben az indok is szerepel, hogy miért olyan fontos a személy védelme? Azért, mert a természetes személy, (méltóságában, szabadságában, felelősségében) az egyéni alanya, tulajdonosa, értelem adója a közösségi létnek, s azon keresztül az államnak, jognak és sok minden másnak mint eszköz rendszernek. -FÁ>>-- b. A második elv a joguralom elve. Az államhatalom valamilyen kiváló, akár szent képviselője – így a király – sem forrása a hatalomnak, azért, mert az államhatalom a törvényekből folyik, a jogon alapszik, és ez a jog felette áll mindenkinek. E jog legnemesebb része Istentől származik, az isteni természetből, és ilyenképpen az Isten akaratának, a tökéletességnek a közvetítője. Ez a Szent Korona tan lényege. --<<A természetes személyek alkotta nemzet kvázi személyi létének megnevezését hiányolom második pontként. A személy régi meghatározásában egyedi, egyszeri, megismételhetetlen, szabad akarata és értelme van. Ehhez hozzátenném az érzelmek egyediségét. És előttünk áll egy nemzeti közösség személyiségének megragadhatósága, amelyben a folytonosság azért olyan fontos, mert egyszeri, megismételhetetlen. Az alkotmány jogfolytonossága közjogi területen a megfelelője, párhuzamos rendszer alkotója a zene, a tánc, a nyelv, a gondolkodási mód, és számos további létezési összetevő folytonosságának. együtt alkotják a nemzeti lét folytonosságát. A nemzet nem egy kortárs nemzedék összessége, hanem nemzedékek hosszú múltbeli és remélhetőleg jövőbeli sorozatának közössége, amelynek mi egy kortárs keresztmetszetét adjuk. Sok népnek van képzete az egymást követő nemzedékek múltból jövőbe tartó életfonál-kötelékéről. A mienkről biztosan tudhatjuk, hogy közösségi létfolytonosság képzetünknek elhagyhatatlan összetevője a közösségi erkölcsiséghez való ragaszkodásunk. És ebben az általános emberiséghez való kapcsolatunk erkölcsisége éppolyan lényeges nemzeti sajátosság, mint a nemzeten belüli szolidaritás, de mindkettőben a szabadság alapértékéből semmit sem engedve. Felelősen szabad emberek a felelősen szabad nemzeti közösségüknek az emberiségben szabad státuszt igényelnek. Mert eszményük szerint szabad az ember csak az emberi szabadságot méltányoló közösségben lehet (amelyért küzdeni elvehetetlen jog és kötelesség), amely közösség értékrendjében a nemzetek szabadsága az emberiség egyik alapértéke, amelyért tenni jog és kötelesség. Vannak akik ezt a magyarság hivatásának nevezik. Ne használjunk túl erős, zavarba ejtően magasztos fogalmazást. De akárhogy is fogalmazzunk az emberi közösségi élet egyik alapkérdéséről van szó. És mert az alkotmányos hagyomány ezzel kapcsolatos, ezért az alkotmányos hagyományunk fontos dolog. Ezzel az indoklással, felvezetéssel válik érthetővé, hogy a „joguralom” miért lehet fontos alkotmányossági ügy. Mert az emberi egyéni és közösségi, nemzeti szabadság ügyéhez vezet, annak kifejeződése, attól függő. De ahogyan az emberi személy védelme nem valami tőlünk független hatalmi entitás kényétől-kedvétől függ, hanem a mi saját magunk alanyi voltából következik mint elsődleges elvárás az állammal és az államot működtető hatalom gyakorlással szemben, úgy a „joguralom” is következmény csupán, a nemzeti lét alanyiságából következő eszmény a hatalom gyakorlás módjáról A magyar észjárás és a hagyományozott magyar fogalmazás szerint. Amelynek alapján tudunk általános emberi dolgokról értekezni, az általános emberi létkérdésekkel szembe nézni. -FÁ>>-- c. A harmadik elv a függetlenség elve, amely szerint egyrészt az állam más főhatalmaktól csak saját döntései által van korlátozva, másrészt a személy maga is szuverén hatalom az államban. ’Az én házam az én váram’ angol elv tartalmát, érzelmi-indulati beállítottságát tekintve hasonlóképpen vallott, és ismert volt Magyarországon is. Hungaria semper libera! --<<Bizonyára szépen tudják követni ezt az „absztrakt absztrakciós hidat” néhányan, amit a szerző felsorolása kínál. Legtöbben legfeljebb csak szimpatizálni tudnak vele, de képtelenek volnának benne érvelni, eligazodni, tovább mélyíteni, részletezőn tovább kifejteni. Arra juthatnak, hogy nemes konvencióval állanak szemben, amely ugyan kipróbált, de további összefüggéseket ne keressünk mögötte. Ezen alapelvek meghivatkozását az ilyen konvencióként kezelés sérülékennyé teszi. Ha nem vagyunk az átlag fölötti elmék, és mégis érteni akarjuk, hogy mivel van dolgunk, akkor a cikk-cakkos, a konvenciónak mondott megállapítások mögött levő összefüggésekre ráutaló, azokkal legalább remélhetőleg nem ütköző megállapításokat meg kell próbáljuk közvetlenebbül is össze illeszteni, itt-ott kipótolva a tömörség kedvéért hiányzó részleteket, okozati kapcsolódásokat. A „függetlenség elve” mögött nem nehéz felfedezni a szabad (itt szuverénnek mondott) személyekből álló közösség egyediségének, egyszeriségének, megismétel-hetetlen-ségének kérdését. Tehát nem arról van szó, hogy azért független egy nemzet meg az ő állama, mert azt ő másokkal szemben esetleg meg tudja védeni, hanem arról, hogy definícióból következően egy személy, egyén vagy nemzet független az őt nem alkotó külső tényezőktől. Ez a függetlenség, ha régi kifejezéseket elemeznénk, tehát bizonyára kevésbé csúszna össze azzal, hogy ki szólhat bele erőszakkal a dolgaiba. A nyers erőszak, a modern brutalitás korszakában fel sem merül, hogy erősnek lenni úgy is lehet, hogy a gyengébb, a másik önállóságát, függetlenségét nem teszem tönkre biztos ami biztos alapon rögtön, ahogy képes vagyok rá. A keresztény életfelfogás szerint például a saját személyiségemet, szabadságomat, függetlenségemet azáltal is növelhetem, hogy másokat a saját személyiségükben, szabadságukban, függetlenségükben kiteljesedni segítek. És hosszú távon, az emberiség egészét tekintve ez a követhető, a kiteljesedéshez vezető út. Legyen tehát szó egyénről, közösségről-nemzetről vagy az egész emberiségről, mint „személyről” (egyszeriről, megismételhetetlenről, értelemmel rendelkezőről és akaratra képesről – amely másfél évezredes klasszikus definícióhoz szerintem hozzá kell tenni az érzelemmel sőt erkölccsel rendelkezőt is mint kritériumot). Az egy következő kérdés, hogy életvitelében az egyén, a közösség, az emberiség személyként életképesnek kell bizonyuljon. Tehát jó, ha meg tudja védeni magát, jó ha életben marad. De célja nem lehet a zombivá süllyedt túlélés, hanem ennél sokkal több, a személyként való lét. Tehát egyszeri, megismételhetetlen, értelemmel és akarattal valamint érzelemmel és erkölccsel rendelkező létre való képesség, abban a folyamatos lét. -FÁ>>-- d. A negyedik elv a törvény előtti egyenlőségé, amely 1848-ig a politikai nemzet tagjait, azután a nemzet minden tagját megillette. --<<A törvény előtti egyenlőség szintén a személyi létből következik. Van az emberi cselekedetek közt a társadalmi cselekedeteknek egy

sajátossága. Az ember fölötte állónak érezheti magát személyi mivoltában a fizikai és biológiai létszférának. Ebből mindjárt következik is saját szerepének felismerése, és az abból következő szabadság és felelősség tudomásul vétele. Hanem egyik emberi személy a másik emberi személynek ilyen értelemben nincsen fölötte. Egymásnak természetjogilag végső soron csak társai lehetünk. S mégis társadalmat, olykor hierarchikus rendet kell alkotnunk. Ennyit érnek az elvi megfontolások, vagy itt válnak el egyes megoldási alternatívák egymástól? Például a magyar észjárás és életszemlélet és létigény szerinti alkotmányosság a kartális „papírmasé kívánalmaktól”? A hatalmi elvárásoktól, ukázoktól? Az alkotmány a nemzeti közösség államalkotó akarata. Ehhez igazodik a jogrendszerrel szembeni alkotmányos elvárás is. A személyek között természetjogi erővel különbség nem tehető. Végső soron tehát alkotmányos alapelvként adódik a társadalom, a nemzeti közösség önszabályozó saját törvényei előtti egyenlőség, mert mindenki egyformán alanya a nemzet alkotmányos elvárásainak. Más kérdés, hogy a gondolatokat tovább szőve, az általános elvektől a gyakorlat felé haladva, az intézmények, a jogi szabályozás megalkotásában bele ütközünk abba, hogy mindenki más egyén, aki mindenki egymástól különféle mértékben különbözik. Az egyformaság előírása a szabadság alapértékével ütközne. tehát egyforma, azaz egyenjogú alanyiságot, szabadságot úgy kell alapul venni, hogy senkit se késztessünk tőle merőben idegen klisékbe, intézményi, szabályozási kényszer-formákba. A mostani államosított alkotmányozási törekvésnek egyik legnagyobb gondja, hogy felületi kezelésre törekszik. Mint karambolos autó újrafényezésére a belső részek javítása nélkül. Ezért keveredik több szabályozási szint (alaptörvény, sarkalatos törvény, törvény sőt kormányzati és miniszteriális rendelet – amit mostanában mindet alkotmánynak nevezve nehéz logikusan elválasztani) a társadalmi lét alanya elsődleges elvárásainak megfogalmazásával – ami a tulajdonképpeni magyar alkotmánynak, alkotmányos elvárásnak, létnek, létfolytonossági igénynek nevezhető. Tehát nem válik szét a jelen helyzetben az eszköznek célt, értelmet adó ALANY, és az alany céljának függvényében hasznosnak tekinthető ESZKÖZ!!! Vissza térve az egyéni és közösségi személyek egymástól eltérő, egymástól eleve külön alanyiságához, a törvény előtti egyenlőség elvének elválaszthatatlan párja, kiegészítője az egyéni és közösségi személy szuverenitása, autonómiája, szabadsága. A szabadságnak tehát külső és belső feltétele van minden személy esetében. A külső és belső feltételek, adottságok rendszerében alakul ki, létezik, él a személy. A társadalom önszabályozásában mindennapi, de alkotmányosan meg nem nevezett elvvel van dolgunk. A gyerektől senki sem várja el, hogy felnőttként vagy nyugdíjasként viselkedjen. Egy életkor szerinti szerepskálát kínál szabályozási rendszerében is a társadalom. Hasonló skálákat használ a társadalom önszabályozása sok további különbséget alapul véve a kötelességek és jogok rendszereiben. Nem ezeknek a jog- és kötelesség rendszereknek a léte baj, hanem hogy ezeket a törvény előtti egyenlőség elvéhez hasonló hangsúllyal nem tartja nyilván az alkotmányos gondolkodás. A közösségi autonómiák világában ugyan éppen a magyar alkotmányos szemlélet, viselkedés jelentős sajátságokkal, erényekkel bír. De több, sokkal több kellene. Különben a jog előtti egyenlőség elve mint az emberi szabadságnak kizárólag a külső feltételeit, azokból is csak egyeseket szem előtt tartó alapelve kiforgatható. Visszájára fordítható – amint arra mai korunk szomorú példája is figyelmeztet. -FÁ>>-- e. Az ötödik magyar alkotmányos elv az önkormányzat. Az önkormányzat elengedhetetlen, nélkülözhetetlen, évezredes eleme a magyar alkotmánynak, elsőrendűen a legfontosabb, a megyei önkormányzat formájában, de más (székek, kerületek, vallások stb.) alakzatokban is. --<<Lehetne azt mondani, hogy az önkormányzatiság elve közel esik a személyi lét szabadságának belső feltétele kérdéséhez, de ez mellébeszélés lenne. Kapcsolatba hozható mint egy speciális szűkebb terület, amely önmagában kétségtelenül fontos pillére volt a magyar alkotmányos létezésnek, de nekünk ennél többet kell markolnunk, különben még az emlékét is elveszíthetjük. -FÁ>>-- --<<Itt Halász Jóskától ismert öt alkotmányos alapelv osztásnak lehetünk tanúi. Szerintem ez a számmisztikába hajló felsorolás nem jó, nem hasznos, mert bár a kettős keresztet sem bővítjük hármas keresztté, a hármas halmot sem négyessé, tisztelve a hagyományokat (maradunk a kettős keresztnél és hármas halomnál), de tudomásom szerint nincsen számottevő hagyománya az ötös felsorolásnak. Továbbá az ötös felsorolásban a szerkezeti összefüggések a felsorolt jellegzetességek között kevésbé tűnnek föl, pedig az alkotmányos gondolatok összefüggő, kristályrács szerű szerkezeti jellegzetességei teszik tovább gondolhatóvá a magyar alkotmányos gondolkodás hagyományát. Tehát az ötből éppen a legfontosabb marad ki, amikor használják, a továbbgondolhatóság, ami nélkül nem leszünk képesek vagy csak kisebb eredményességgel a mai gondjainkkal megfelelően foglalkozni. -FÁ>>-- Mindehhez járul a nemzet egészét, majd a Szent Koronát, illető un. : „főtulajdonjog”, amely szerint minden földtulajdonjog gyökere Magyarországon a szent koronától ered, s ebből következőleg az örökléssel szerzett ingatlanvagyon megterhelhetetelen és elidegeníthetetlen volt 1848-ig. A közös birtok, ha úgy tetszik, a nemzeti vagyon védelme a honfoglalástól alapelve volt a magyar alkotmányosságnak. --<<Ha történeti vizsgálódásról, tehát alkotmánytörténeti dolgozatról van szó, akkor nincs mit megjegyezni, Zétényi Zsoltnál kevesen voltak szorgalmasabbak az alkotmánytörténeti emlékek felé fordulásban, mint éppen ő. De itt a mai nemzeti létről van szó. A múltunk mellett a jelenünkről és a jövő lehetőségéről is. Tehát főszövegben, lábjegyzetben, preambulumban vagy függelékben, de kikerülhetetlenül foglalkozni kell a természeti erőforrások nemzeti (és tágabban emberiségi) természetjogi adottságú közösségi tulajdonlásáról. Aminek a szentkorona „főtulajdonjoga” tökéletesen megfelel. Ha valakit idegesítene az emberiség egészének természeti erőforrások tulajdonlásához való közösségi joga, akkor bele kell gondolni, hogy ha az eddigi alkotmányos felfogás szellemében merül föl az egész emberiség számunkra végső azaz legtágabb közösségi tulajdonjoga, az nem baj, mert abban a mi birtoklási pozíciónknak megvan a maga helye, közösségi erkölcsi elvekkel összhangban. A gond az, ha a nemzetinél tágabb közösség vagy bármely azon kívüli erő velünk szemben magántulajdoni szerepre törekszik. És ezt tapasztaljuk uniós, globáltőkés és számtalan más vetületben napjainkban meglehetősen nagy erővel és sok irányból. Ami az alkotmányosság kérdését különösen fontossá teszi. Létkérdéssé. Személyes egyéni és közösségi létünk a tétje ennek az eszmélésnek – amiben reménykedek a jelen észrevételek megtételével is. -FÁ>>-- Az előbbiekben felsorolt és bemutatott alapvető elvek alapját ugyancsak bizonyos, a történeti jogból gondolati és tapasztalati úton levezetett tételek, joggyakorlatok, nézetek alkották. Ezeket a teljesség igénye nélkül saját értelmezésünkben a következőképpen mutatjuk be. --<<Tehát eddigi észrevételeim elsősorban gondolati oldalról próbálták jelezni, hogy a régi elvi és tapasztalati megközelítések mellett, azokat nem támadva, de a magunk számára egyértelműen kezelhetővé, ellenőrizhetővé, érthetővé téve végig kell gondoljuk az alkotmányosság kérdését minden eddiginél alaposabban. -FÁ>>-- A hatalomátruházás A hatalom teljessége a nemzet által végrehajtott hatalomátruházás alapján a Szent Koronát illeti meg, s a királykoronázások is egy-egy részleges hatalomátruházást jelentenek anélkül, hogy a király megkapná a Szent Korona hatalmának teljességét. Ez az elv biztosította évszázadokkal az európai demokráciák megszületése előtt a demokratikus hatalomgyakorlást, és kizárta a diktatúrák kialakulásának lehetőségét. A népszuverenitást magába olvasztó nemzeti szuverenitás, mely szerint minden hatalom forrása a magyar nemzet A Szent Korona egész testét együttesen alkotja a magyar nemzet és az uralkodó (államfő). Amikor tartósan nincsen betöltve a király tisztsége, egyedül a magyar nemzet megtestesülése a Szent Korona, amely a hatalom teljességével rendelkezik. Király nélkül is van nemzet és a főhatalmat kifejező Szent Korona egyben a nemzet hatalmát is megtestesíti. A korlátozott, osztott és ellenőrzött hatalomgyakorlás „Akik a vezért szabad akaratukból választották fejükké; azok se maguk, se utódaik a vezér tanácsából ki ne rekesztessenek, – továbbá, hogy; amit (a hazát) közös küzdelemben szereztek, azon közösen osztozkodjanak” (Vérszerződés) A király nem dönthet a nemzet megkérdezése nélkül, a nemzet nem alkothat jogot a király jóváhagyása nélkül. --<<Nekem úgy tűnik, hogy a király (és a rá vonatkozó szabályozási hagyomány) mai értelmezésben számunkra jelenti általánosan a hatalom gyakorlását, a hatalom gyakorlóit (és a rájuk vonatkozó szabályozást, a hagyományból vehető mintákhoz is mérve). Hogy mi az, amiben a hagyomány szemlélete nem szorul kiigazításra, hanem éppen nekünk kínálja a tisztánlátást? Például a hatalom, a hatalom gyakorlóinak és a társadalom általában vett alanyainak a viszonya. -FÁ>>--

Az állami és a nemzeti függetlenség Ebből soha nem engedtünk: Cum Deo Pro Patria et Libertate! Hungaria semper libera! – Istennel a hazáért és szabadságért! Magyarország örökké szabad – ez az évezredes kívánság, örök cél és szellemiség. --<<Szép ez az elszántság, de talán nem kell gyengítő tényezőnek látni, ha az elvi, természetjogi alátámasztást is megfontoljuk (lásd korábbi megjegyzéseket a személyi lét alanyi, definícó szerinti függetlenségéről mind az egyén mind a nemzet esetében). -FÁ>>-- A jogkiterjesztés A Werbőczi I. rész 9. cím meghatározza a nemesek fő és kiváltságos jogait. 1848-ban a nemzet úgy törölte el a nemesi szabadságokat, hogy kiterjesztette azokat az egész nemzetre. A népet beemelte az alkotmány sáncaiba, ahogyan akkor mondták. A jogkiterjesztés elve, a konzervatív fordulat, a jogrend gyökeres átépítése, ellentétes a forradalom elvével, a régi rendszer, így a jog lerombolásával, megsemmisítésével. --<<Attól függ, melyik jogrendszerről, melyik hagyományról van szó. Ezt az elméleti szempontot itt nem kell kifejteni, de utalni azért nem árt, hogy csak Európában például a francia, az angol és a magyar gondolkodás lényegesen különbözőképpen közelít az alkotmányos lét alapkérdéseihez. Ha folyamatról, folytonosságról van szó, akkor ezeket a különbségeket látni, ismerni kell, érvelésben meg kell tudni hivatkozni. Mi a saját folyamatunkat szerencsésnek tartjuk, mert nem kell nemzeti mentális harakirit elkövetnünk tisztességünk (nemzeti személyiségünk) tudatában maradás érdekében, mert folytatható alkotmányos létünk, tudatunk, szemléletünk. E helyt nem feladat arról gondolkodni, hogy vajon Európában más nemzeteknek, népeknek miként értékelhető az alkotmányos léte. Számunkra az a legfontosabb, hogy nekünk adott a lehetőség alkotmányosságunk folytatására, sőt ezen az úton alig felfogható társadalom politikai, nemzeti mozgástérre van kilátásunk – éppen az egyéni és közösségi személyi lét fogalmi megragadhatósága, méltányolhatósága, intézményi kiszolgálhatósága révén. -FÁ>>--

A Szent Korona-tagság A magyar állampolgárok összességének mellérendeltsége, 1848-ig a nemesi rendi nemzet, azóta mintegy a nemzet tagjainak testvéri közössége. --<<Itt pontosításra volna szükség több tekintetben. Az alkotmányos történelmünk több gondolkodási, történelmi korszakon ível át. Társadalmi gondolkodásunk éppen alkotmányos hagyományunkból eredően nem volt a Nyugat-európai gondolkodás és az ottani viszonyok lenyomata, utánzata. Például nem csak a nemesi réteg volt nagyobb létszámú, de a nemesi és nem-nemesi réteg közti választó fal sem volt annyira éles sok tekintetben. Tehát volt előzménye annak, hogy 1848-ban jogkiterjesztés érvényesült jogfosztás helyett. Egészen távoli gyökerekig kutatva pedig arról beszélhetünk, hogy a római kori rabszolgaságnak a magyarságban sosem volt olyan erős lenyomata, mint tőlünk nyugatabbra a kontinensen. Más szóval a szabadság nálunk nem relatív jobb állapotot jelentett a rabszolgaságnál, hanem valahol a lelkek mélyén mindig ott volt az abszolút szabadság ideája, mint mérce. Tehát a szentkorona tagságot lehet vizsgálni visszamenőleg, de mai fogalmainkkal óvatosan kell fogalmazni arról, mennyire jelentett „kitaszítottságot” a nem-nemesi lét ebben az országban. Azaz az „ország”, nép, nemzet, szentkorona tagság stb fogalmakat is rendbe kell rakjuk egymáshoz képest, hogy mennyiben szinonimái egymásnak, és mennyiben egy átgondolt fogalmi rend különálló kulcsfogalmai. Önképünk átgondolása érdekében is érdekes vizsgálódás lenne, hogy vajon a környező országokban vagy tőlünk nyugatra mennyire vannak példák arra, hogy kisebb-nagyobb közösségek azon kéréssel fordulnak az uralkodóhoz, hogy nemesi állapotukból elengedni szíveskedjen őket, mert ők a hadakozás és egyéb közügyek intézése helyett inkább szőleikkel s általában gazdálkodással kívánnak foglalkozni falujukban. A szentkorona tagság 1848 előtt nem jelentette tehát, hogy a nem-nemesek ki vannak taszítva a gondoskodásból, a közügyekkel való foglalkozás figyelméből. És ez nem a múlt átírása akar lenni, vagy mentegetése, hanem annak felvetése, hogy az alkotmány sáncai közé bekerülve immár az ország egész népességének nyakába szakadt a felelősség is állapotaink alkotmányosságáról gondoskodni (öngondoskodni). S mit látunk, milyen lecke elé került a mostani kormánykoalíció? 162 évvel 1848 után azon folyik a tanakodás, hogy mit kezdjünk az alkotmány sáncaival? Bejöttünk oda és hagyjuk el? A sáncárkokat temessük be vagy próbáljuk kideríteni, hogy mi lehetett az értelmük, hogyan kell őket „működtetni”, karban tartani? Mit nevezzünk az alkotmány sáncainak? Az alkotmány sáncait vagy valami egyebet, könnyebben kezelhetőt vágyunk-e? -FÁ>>-- A Szent Korona-tagság mellérendeltsége (az alá-fölérendeltség elvével ellentétben) ma is alkalmas a valódi közösség megteremtésére, közösségi érdekek és értékek védelmére. A magyar nemzet egészen kivételes esetektől eltekintve nem ismert és nem ismer el maga fölött személyi hatalmat. A hűség, a hódolat a Szent Koronának szól, a szolgálatok is a Szent Koronát illetik. A mellérendeltség elvének sérthetetlenségére csak a Szent Korona-tan ad garanciát. Az európai történelemben megvalósult államformák, amelyekben a szuverenitás akár a népet, akár az uralkodót illette meg, magukban hordták a kisebbségnek a többség elnyomásával járó hatalomgyakorlását. Ez megvalósulhatott abszolutista monarchia, vagy a „nép nevében” való totális diktatúra formájában. A magyar történeti alkotmányban fogalmilag kizárt, hogy akár a nép (vagy nevében eljáró képviselőik), akár az uralkodó (államfő) kizárólagosan gyakorolja a hatalmat, mert a hatalom teljessége kizárólag a Szent Koronát illeti. --<<Egészen pontosan az kizárt, hogy az önkényes hatalomgyakorlás alkotmányosnak nevezhesse magát. Mert nemcsak kalapos királyunk volt, volt itt lánctalpas Rákosi meg Kádár is és többen mások. De alkotmányosnak annyira nem nevezhették magukat, hogy írásba foglaltatták, és mai napig visszhangozzák „jogszabályi” keretekben (lásd a 2010 decemberi úgymond kormánykoalíciós állami alkotmányozási elvek szövegét is!!!), hogy a magyar alkotmány már csak egy papírdarabra írt ákom-bákom, nem ám a nemzet, az ország akarata, nem önmaga személyes egyénenkénti és közösségi szabadságának eszmeisége, életigenlése, életmódja. A nagy kérdés, hogy a papírra rajzolt alkotmány időszaka meddig tart, tovább-e 2011-nél. Mert a papírra írt ákom-bákom hasonlatos ahhoz a csikóhoz, amelynek bőrét szépen kikészítették, selyemfényűre pucolták, majd felrakták a falra. No erre nem ül fel sem a lovas nemzet, sem senki más néhány eltévedt bolhát kivéve. Az élő csikóra lehet felülni, vagy arra készülni, hogy még fel is ülünk rá. A papirosra rajzolt csikónak is van értelme, de az nem csikó a szó lényegi értelmében. ahogy a bármilyen nagy világhódító hatalmasság papíralkotmánya sem alkotmány a magyar észjárás és hagyomány valósága szerint. -FÁ>>-- Az egyenlő alkotmányos szabadság

Werbőczi Hármaskönyve (1514) I. rész 10. cím 7. § szerint : A nemeseket, majd 1848-tól a haza polgárait, függetlenül vagyoni állapotuk szerinti tagozódásuktól, egy és ugyanazon szabadság illette meg. --<<Verbőciben az is fontos, hogy élete drámai feldolgozásra méltó. Csak még nem tudok róla, hogy valaki hozzáfogott-e. Nevének írásmódja vagy féltucatot is kitett mindenféle betűkombinációval. Nemigen tartotta fontosnak. Mátyás király nagyreményű fiatal jogászaként indul pályáján, majd élete főművét Mátyás halála után készíti el a romlásnak indult országban, amelyet az aktuális uralkodó nem emel törvényi szintre, tehát egy jogász magánszorgalmú eszmefuttatása a kor jogi gondolkodása szerint. Werbőcy-t mint a budai keresztény magyar polgárok bíráját egy budai török pasa gyilkoltatja meg, mert nem tetszett neki a tudós bíró tevékenysége. Van ennél nagyobb életcsőd? - kérdezhetnénk. És utóbb jön majd fél évezred, amikor Werbőczy hármas könyve abszolút tekintélyre emelkedik király, nemes és nemtelen előtt. Mert alkotmányos mélységig jutva tárgyalta a magyar jogot. Az alkotmány pedig a jogszabályok fölött áll. Beállt tehát a természet rendje, a jog engedelmeskedett az alkotmánynak. Szembe lehet menni ma is a magyar alkotmánnyal miniszterként és miniszterelnökként, államelnökként és mindenféle határon túli hatalmasságként. És bár nem vált dicsőségére Verbőczy kortársainak, hogy emberi esendőséggel nem vállalták fel a hármas könyvet, amint nekünk sem fog a dicsőségünkre válni, ha ez az államosított alkotmányozási tervezetnek nevezett alaptörvény vagy inkább miniszteriális rendelet koncepció formálisan érvényre jut, azért tudnunk kell minden keserűség közepette is, hogy az alkotmány sáncai nem vesztették értelmüket, és abban kell reménykednünk, hogy előbb-utóbb élettel fog telítődni (más szóval hogy tetszhalott állapotunkból felkelhetünk még és ismét élő személyekké válhatunk). És most ideje van erről gondolkodni. -FÁ>>-- Az önkormányzatiság elve Közjogi küzdelmeink bástyái a Habsburg- időszakban a vármegyék voltak, így az önkormányzatiságnak az önkényuralmi törekvésekkel szemben mindig kiemelt szerepe volt a magyar közjogban. --<<A ami választó körzetekről pedig mit kellene mondanunk? Miért nem szóbeszéd tárgya még nemzetinek mondott körökben sem, hogy ekkora állatorvosi lovat Jonathan Swift sem tudott kiagyalni Gulliver utazásaiban. Vármegyének vagy másnak nevezve az élő politikai társadalmi közösségnek helyt kellene adni előbb-utóbb. anélkül csak falra szögezett csikóbőr a kartális alkotmány minden ákom-bákom kísérlete. -FÁ>>-- A törvénysértés jogot nem alapít elve Rendszerint az önkényuralmi korszakok után – mint 1687-ben, 1791-ben, 1867-ben, 1920-ban – országgyűlési döntéssel, törvénnyel érvénytelenné nyilvánították, mert eleve annak is tekintették alkotmányellenes mivolta miatt az önkény jogalkotását. Az önkényuralmi hatalomgyakorlás tilalma E tan a Szent Korona-tan alaptétele. Hatalmat csak a király és a mindenkori magyar nemzet együttesen gyakorolhat. A király a nemzettől független hatalommal nem rendelkezik, hiszen az államhatalom összességét és teljességét kifejező jogok Magyarország Szent Koronáját illetik. --<<A hatalom nem fordítható a nép, a nemzet ellen. Mint manapság például, amikor hatalommal fosztják meg a magyarságot a tőle államosítással elvett majd tovább privatizált javaktól, magánjavaktól és természeti meg társadalmi közjavaktól. És szemforgatóan háborognak magas közjogi méltóságnak nevezett székeikben, hogy elégedjen meg az ország a munka ígéretével, ne akarjon a saját hazájában önmaga ura, azaz szabad lenni és saját életfeltételeiről egyénileg és közösségében önmaga rendelkezni. Még a végén azt hiszi, hogy teljes értékű valódi alkotmányosságra törekedhet. Ugyanis mai helyzetében megakadályoztatik, hogy saját lábán állva akarjon Európához tartozni. A sok ellenérdek mellett ebben ludas a magyarság is önmagára eszmélésének nehézkességével, vagy szép régi szóval esendőségével – ami felelőssége alól nem menti fel sem a nemzetet, sem döntéshozóit.. -FÁ>>-- Az alkotmányellenes hatalomnak való ellenállás joga (ius resistendi) Aranybulla 31. §.

Az alkotmányellenes hatalomnak való ellenállás joga, az alkotmányához elszántan ragaszkodó, annak védelmére mindig kész magyar nemzet lelkében élő jogi felfogás kifejeződése, nem idegen jogintézmény másolása. Bár az 1688. évi IV. törvény megszüntette, tény az, hogy a magyar nemzet az alkotmányellenes hatalomnak való ellenállás jogát (amely megvolt az Aranybulla előtt is, már a honfoglalás előtti vérszerződésben megtalálhatjuk) a történeti alkotmányból eredő alapjognak tekinti, és azt a legújabb korban is gyakorolta. --<<Lásd 1956 lelki mozgató rugóit. De miért nem kerül említésre, hogy sokan a régi latinos kifejezést jog és kötelességként értelmezik? Vagy annak nincsen semmi reális alapja? Logikus volna. A magyar országgyűlésben a napirendi pontoknak meghatározott sorrendje volt. az alkotmányosság sérelmeinek kitárgyalása és lehető orvoslása előtt nem lehetett adózásról, újoncozásról beszélni. Ott tehát az ország egészét képviselő testületben nem jog, hanem kötelesség volt az alkotmány sérelmeinek legelső napirendre vétele. -FÁ>>-- Az alkotmányos hatalom jogfolytonossága E jogfolytonosság töretlen volt 1944. március 19-ig. Minden hatalom szerves folytatása volt az előzőnek, elismerve és megerősítve a magyar történeti alkotmányt. Ezt fejezték ki a királykoronázások alkalmával adott királyi hitlevelek és eskük, melyek megerősítették az ország törvényeit és szokásait. 1944. március 19-től a hatalmat nem tekintjük jogfolytonosnak. Idegen katonai megszállás alatt nem lehet, nem volt szuverén, azaz idegen befolyástól mentes államhatalom, de nem érvényesült a valódi népszuverenitás sem. A valódi történeti jogfolytonosság (nem a pártállammal húsz éve helyreállított technikai, szerkezeti folyamatosság) létrehozásának, helyreállításának igénye a magyar nemzet részéről ma is jelen lévő közjogi törekvés. A szerves jogfejlődés Az Aranybulla bevezető szavai szerint úgy jött létre, hogy a nemesség sürgető kéréssel ostromolta II . Endrét, sőt már királyi elődeit is, s II . Endre, „az ő kérelmüknek mindenben eleget tenni akarván”, teljesítette a kérést mondván: „megadjuk mind nekik,mind országunk többi lakosinak azt a szabadságot, melyet a szent király adott.” A magyar jogalkotás egyedülálló jellegzetessége, hogy már a XIII . század elején úgy jön létre az Aranybulla, mint a későbbi törvények; a történeti előzményekre épülve, a nép óhajtását teljesítő királyi hozzájárulással (szentesítéssel), vagyis nem forradalmi módon, hanem az alkotmányreform természetes és jogszerű útján. Az ősiség Nagy Lajos előzményeket folytató ősiségi törvénye (1351) félévezreden át a történeti alkotmány gazdasági alapja volt. Lényege: Az ingatlanok és az alapvető termelőeszközök felett fennálló tulajdonjog, különösen a rendelkezési jog korlátozott volt. (Ebbe a földön kívül beletartozott minden olyan eszköz, amely az önálló gazdálkodás nélkülözhetetlen kelléke volt.) A „tulajdonosokat” valójában csak a birtoklás és használat joga illette meg. Azokat eladni, jelzáloggal megterhelni, nagyon korlátozottan, szabadon örökíteni pedig egyáltalán nem lehetett. Ezen javak tulajdonosa a Szent Korona volt. Azok tőle származtak, és reá háramlottak (szálltak) vissza magszakadás vagy hűtlenség (hazaárulás) esetén. Miért? Mert ezeknek a gazdasági javaknak nemcsak a múltban és jelenben, hanem a végtelen időben meghatározott jövőben is biztosítani kellett a nemzetség fizikai fennmaradását, jólétét, gazdasági és politikai függetlenségét. Az ősiséget több mint 150 éve, az 1848.évi XV. törvénycikk (majd az 1852. évi Ősiségi Pátens, melyet bevett törvénnyé tett az 1861. évi Ideiglenes Törvénykezési Szabályok) hatályon kívül helyezte. A modern monetáris gazdaságpolitika értékromboló hatásait tapasztalva érdemes megfontolni és újragondolni az ősiség filozófiáját. Az ismertetett elveket, szabadságokat, a történeti alkotmányosság rendszerét és jellegét meghatározza egy tételes törvénybe soha nem foglalt gondolatkör, a helyes és jó hatalomról vallott magyar nézet, meggyőződés, történeti gyakorlat, a Szent Koronához fűződő erkölcsi és hatalmi elvek együttese. A Szent Korona állameszme és tan.

A Szent Korona tana a magyar közjogban megtestesülő történeti alkotmányban a helyes és jó államhatalom alanyait (az államhatalom birtokosainak személyét), azok egymáshoz való viszonyát, a hatalomgyakorlás tartalmát és módját és az államhatalom tárgyát meghatározó tételek összességét jelenti. A Szent Korona eszme (szentkorona eszme) és Szent Korona Tan (szentkorona tan) általában azonos jelentéssel használatos, mégis az utóbbi értelemben –amikor a hatalomgyakorlás szabályairól beszélünk – indokolt a Tan, míg az előbbi, tágabb értelemben – amikor a Szent Koronához fűződő hagyományokat, szokásokat, nézeteket, gondolatokat, bölcseleti, teológiai, államelméleti megállapításokat tekintjük, beleértve a Szent Korona Tant – ajánlatosabb az Eszme fogalmának használata. Ez utóbbi körbe tartoznak a gondolatkör metajurisztikus, jogon túli elemei, mint különösen a Regnum Marianum (Mária Országa) országfelajánlásra alapított eszmeköre és a Szent Korona misztériuma, így mindenekelőtt szentsége. Míg a közjogi misztérium szoros értelemben azt jelenti, hogy „a főhatalom benne rejlőnek tekintetik” a Szent Koronában, a tágabb értelemben vett misztérium a Szent Korona jelentésbeli, általános és eszmetörténeti, keletkezéstörténeti, teológiai, jog- és történetfilozófiai összefüggéseinek, kérdéseinek, titkainak széles körét öleli fel. Az 1995-ös, bővített és átdolgozott kiadásban megjelent Magyar Állam- és Jogtörténet egyetemi tankönyv közkeletű szóhasználatában: „A Szent Korona tana szerint az uralkodó és a rendek együtt alkotják a szent korona testét (totum corpus Sacrae Regni Caronae), melynek a király a feje (caput Regni), s a rendek a tagok (membra Regni). A Szent Korona tanát egy ún. Szent Korona birtoktan egészítette ki, amely szerint minden földtulajdonjog gyökere Magyarországon a szent koronától ered (radix omnium possessionum). S mivel így a szent korona személyesíti meg a főhűbérúr uralmát, a szent korona lesz az örökös olyankor, amikor a családban más örökös nem marad, s a birtok visszaszáll az adományozóra. A szent korona szerzi meg a hűtlenek birtokait is.” Az 1848-évi nagy alkotmányreform által a Szent Korona tagság azonossá vált a magyarországi honossággal, magyar állampolgársággal a törvény előtti egyenlőség jegyében. --<<Keletkeztetvén egy kisebb kétséget, miszerint aki ellen van a magyar alkotmányosságnak és az ellen munkálkodik, politizál, az tekinthető-e vég nélkül a szentkorona tagjának? -FÁ>>-- A szentkorona birtoktan az 1848-iki áprilisi törvények óta eredeti teljes értelmében nincsen hatályban, mivel megszűnt az elidegenítési tilalmat is jelentő ősiség. A tan nagyobb részét azonban máig nem hatálytalanították. --<<Halász József erre az értelmezésre támaszkodik, amikor a „tan”-t már-már liberálisnak nevezi, élesen megkülönböztetve az általa 7 ezer évesnek nevezett értékrendtől. Holott a „tan” mai szóval tudományt jelent, tehát nem csupán értékrendet, szemléletet, hanem végiggondolt tételsort. Elméleti tételsort, tudományt úgy lehet hatálytalanítani illetve meghaladni, ha nála jobbat alkotnak. Itt pedig erről nincsen szó. az hogy valamely hatalmi önkény meggondolatlanul nem vesz figyelembe egy elvet, nem az elv hatálytalanítása. Más kifejezést szorgalmaznék a jogi szakzsargontól függetlenül, mert ez nem jogi kérdés, hanem jog feletti. A jog nem foszthatja meg az emberi személy alanyiságától. Márpedig a természeti erőforrások közösségi tulajdonának felszámolása ennek a társadalmi alanyiságnak a felszámolását, beszűkítését, leértékelését jelenti. A társadalmi alanyiság viszont abszolút kérdés, abszolút a jog felett álló és abszolút, mert nem farigcsálható kisebbre. Ami az ősiség elvével történt tehát oly módon, hogy a közösség természeti erőforrás feletti közösségi tulajdonának megkérdőjelezését (úgymond meghaladását) jelentené, az nem az alkotmányos viszonyaink módosulását jelenti, hanem a jogrend alkotmányosságának sérülését! Ha úgy tetszik az egész kiegyezéssel együtt! Mert Deák Ferencnek köszönhető oroszlánrészben, hogy van miről vitatkoznunk magyar alkotmányosságról, hiszen az ő munkálkodása nélkül e kérdéskör talán nem is artikulálódott volna sem Timon Ákosnak sem a többi nagy alkotmányelméleti XX. századi héroszunknak. De nem elég tőle az, hogy kimentette a hajótörötteket? A megmentett hajótöröttek legyenek szívesek és cihelődjenek fel és foglalkozzanak a maguk alkotmányos életlehetőségével az alkotmányos kérdések elvi áttekintésével együtt! A SZENTKORONA TANT NEM LEHET HATÁLYTALANÍTANI! Aki ilyeneket mond, annak még nagyon sok feladata van az alkotmányosság mibenlétének tanulmányozásában, vállalásában! Miért mentegetnénk 1944 március 19-ig tartó alkotmányosságunk sok tekintetben torzó voltát? A millói Vénusz sem torzónak született, de torzóként is értékes. Ugyanez vonatkozik az 1944. március 19-ig tartó alkotmányosságunkra, amellyel való folytonosság felvállalása az egyik tétje alkotmányos dilemmáinknak. A folytonosság felvállalása nem jelenti a torzó tökéletlenségeinek idealizálását. -FÁ>>-- A Szentkorona-tan a történelmi magyar alkotmányfejlődésnek Magyarország Szent Koronája elvont fogalmában , a történelmi-közjogi (írott jogi és szokásjogi) folyamatokban ill. ezek jogirodalmi feldolgozásaiban kifejeződő alapvetése, amelynek nincs normaszövegszerű meghatározása.

A Szent Korona rendkívüliségének eszméje a magyar múlt homályába vész, a Tan a Szent Korona fogalma köré rendezhető elvek, nézetek és szabályok együttese, mely először Werbőczy István 1514-es szokásjogi gyűjteményében a Tripartitum (Hármaskönyv) szövegében nyert alakot a már meglévő elemekből. A régmúltba nyúlik az a közmeggyőződés, hogy a hatalom ősforrása a nemzet, ő ruházza át a királyra, aki ezért nem fordulhat szembe vele. Hogyan alakult ki ez a közjogi tanítás? A korlátozott, közös, megosztott és ellenőrzött hatalomgyakorlás szentkoronás elve megjelenik az ősszerződésnek is nevezett vérszerződés ismeretlen történetírónk, Anonymus megjelenítette, (1200 körül íródott Gesta Hungarorom c. legrégibb ismert történelemkönyvünkben) - 884-re tett - történetében, mely a legitim hatalomról vallott honfoglalás kori és előtti nézeteket - mert ezeket a krónikás jól ismerhette - akkor is jól kifejezné, ha a leírás nem volna pontos. Toldy Ferenc 1861-ben megjelent gyűjteményében olvassuk az ősszerződést, Szabó Károly fordításában, szó szerint így: 1. „Az eskü első állapotja így vala: hogy még éltük tart, mind maguknak, mind maradékaiknak is, fejedelmük Álmos nemzetségéből legyen. 2. Az eskü második állapotja így vala: valami jó munkájukkal szerezhetnek, senki közülük ki ne legyen zárva belőle. 3. Az eskü harmad állapotja így vala: hogy azon fejedelmi személyek, kik Álmost szabad akaratjukból választották urukká, sem maguk, sem fiaik soha a fejedelem tanácsából és az ország tisztjeiből egyáltalán ki ne rekesztessenek, 4. az eskü negyed állapotja így vala: hogyha valaki utódai közül hűtlen lenne a fejedelem személye ellen és meghasonlást mívelne a fejedelem és rokonai közt, a vétkesnek vére ontassék, miképp az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos fejedelemnek tettenek. 5. Az eskü ötöd állapotja így vala: hogyha valaki Álmos fejedelem és a többi fejedelmi személyek utódaiból esküjük állapotjait meg akarná szegni, átok alá legyen vetve mindörökké.” [Toldy Ferenc: i. m. Lásd: 90. oldal, 97. jegyzet.] Ez a hatalmi felépítés mind létrejöttét, mind létezését és fenntartását illetően elsősorban a hatalom megosztást fejezi ki, ugyanakkor kölcsönös biztosítást is, egymás jogainak viszonos szavatolását is jelenti. Ezután abban a tekintetben is biztosítékot jelent a szerződés, hogy ha a fejedelem vagy utódai megszegnék az esküt, többek között értelemszerűen ha megtagadná a hatalomban vagyis a közös szerzeményben való részvételt a többi fejedelmi személytől, „átok alá legyen vetve mindörökké” formula által jogvesztésre, tehát a fejedelmi státusz elvesztésére ítéltetik. Az ősszerződésben a hatalomról, annak természetéről, ellenőrzöttségéről, kölcsönösségéről, osztott mivoltáról kialakult és vallott magyar felfogást látjuk megjelenítve, mintegy képszerűen. A vérszerződésben együtt van a fejedelmi törzs hatalommal való felruházása, a hűség, a hatalomban és a javakban való részesedés kölcsönös szavatolása, a szerződésszegés szankcionálása mindkét oldalról. Szent István intelmei éppen a kor alkotmányosságát kifejező értékeket és elveket foglalják össze (István király intelmei, erkölcsjavító könyvecske). Ebben szó esik a király koronájáról (ekkor még nem nevezik szentnek), a korona méltóságáról, tisztességéről, becsületességéről. Intelmeit azzal fejezi be, hogy az azokban vallott elvek alkotják a királyi koronát. A tanács súlyáról írja: "A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat és ő ront le ellenséges városokat". A Szentkorona Tan elemei ott vannak 1222-ben az Aranybullában és annak XXXI. cikkelyében, amely szerint a királynak ellentmondani, ellenállni akkor lehet, ha megszegi fogadalmát, megsértve „a szent királytól megadatott szabadságot” ezzel megkülönböztetve a tényleges királyt és a királyi méltóságot, mert a hitszegő királyjal szemben, éppen az elismert szabadságok megvédéséért lehet ellentmondani („ hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike, bármikor ezen rendelésünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ...ellenállani és ellentmondani örökre.”) A szakrálisnak nevezhető korai feudális társadalomban az isteni akaratközvetítő feltétlen tekintély, a szakrális király uralkodik, ennek szerepe a késő középkorban átalakul, az uralom a hűbérúrnak (királynak, arisztokratának) teljesített szolgálattá válik, a korábbi a hűséget a szolgaság váltja fel.