„A fejlődés alapjait csak magunkban keressük… csak az a mienk, amit önerőből értünk fel Sohasem jött létre nagy dolog ott, ahol a nemzet munkásai nem önmagukban, hanem másokban bíztak… A nemzeti nagyság alapja csak magában a nemzetben van.

— (Gróf Széchenyi István)

Tisztelt Közvélemény!

November 30-án volt a Nyers Csaba által szervezett 1. Trianon-menet, mely a Kossuth téren a csatolt, a Kormánynak szóló Petíció felolvasásával és Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett hivatalos beadásával végződött. A felvonuláson a résztvevők 1-1 vármegye-címert tartottak. A Petíciót Nyers Csaba szervezői felkérésére én szerkesztettem, szövegeztem meg, mellyel a jelen voltak közfelkiáltással egyetértettek. Közzé adom a nyilvános Petíció szövegét szabad terjeszthetőséggel, mert ezen információk így, egy helyen még nem voltak megszövegezve, illetve vannak benne információk, melyek a közvélemény előtt ismeretlenek. A Petíció gondolatébresztő, cselekvésmag,
konkrét cselekvési felhívás. Remélhetőleg egyre többen emlegetik a benne írtakat tabudöntőként. "Mi jogszerű hitrombolók vagyunk" – mondja a Petíció.

Várjuk és elvárjuk, hogy egyszer a Magyar Kormány érdemben fog lépni a semmis trianoni diktátum revíziója érdekében. Orbán Viktor irodája 2016. december 1-jén kellett megkapja a Petíciót.

A Petíció nemhogy terjeszthető, de terjesztendő.

Tisztelettel:

Dr. Grespik László