Meghívó

Fényünnep

Őrtűz gyújtása a téli napfordulón!

 

A tűzet 2016. december 21-én

16 óra gyújtjuk meg

 

 „…Keresd meg az embereket a környezetedben, akik hozzád hasonlóan szomjazzák a Fényt…együtt gyújtsatok tüzeket…”

A szent tűz tisztelete az ősi vallás legtisztább, legszakrálisabb, legigazibb vallása mind a mai napig. Ősi hitünk szerint a sötétség hatalmainak ideje az éjszaka – elűzésük legjobb fegyvere a Nap tükre és a tűz, amelyben az ősök tanyáznak.

 

A tűz az ősök megidézésére lángol fel.

Őseink, hőseink, tekintsetek le ránk.

Tinéktek áldozunk, Hozzátok száll imánk……”

Cey-Bert Róbert

Akik velünk szeretnék megélni ezt a magasztos pillanatot, azokat az L’88 várja az őrtűz meggyújtásának helyszínén, a  Budai hegységben fekvő Látó hegyen (Gugger-hegy) - az ÁRPÁD nagyfejedelmünkről elnevezett - kilátó alatti kis tisztáson.

Megközelíthető: A helyszín térképének linkje: http://www.terkep24.hu/?center=47.535599,19.0004&zoom=15&type=0&markers=47.5356,19.0004

 

Találkozás: 

        Időpontja: 2016. december 21.-én szerdán 15 óra 30 perckor

Helyszíne: Budapest II. ker.:Törökvész út - Kapy út kereszteződésénél levő „pléhkrisztus”előtt.

Innen tovább gyalog a Verecke út felső szakaszáig. Árpád kilátóig kb. 300 m.

-BKV-val: 11-es busszal. Batthyány térről a Csatárka u. megálló.

29-es busszal. Hűvösvölgy illetve Árpád híd Szentlélek tér felől.

Törökvész út megálló.

Mindenki hozzon magával:

- jelzés értékű tűzifát, meleg italt, harapnivalót,

- réteges, az időjárásnak megfelelő meleg ruhát,

- zseblámpát

 

Jelentkezés, érdeklődés: Tölgyesi Jánosné / Magdi/ 06 70 362 7174

Czékus Jób 06 30 519 2384

 

Kérünk önkéntes jelentkezőket, akik segédkeznének a máglya összegyűjtésénél.

A fenti telefonszámokon jelezzék segítő szándékukat.

Máglya gyűjtés időpontja: dec.18-én és 21-én.

 

GONDOLJ ARRA: NEM VAGY EGYEDÜL !

 

Kérjük a hunok ISTENÉT , egyetlen Urunkat áldja meg népünk.

 

Úgy legyen!

 

Lelkiismeret ’88 Egyesület

Ősi Hitünk Boldogasszonyának Őrzői

Közhírré tétetik

Tisztelt Közvélemény!

  Nov. 30-án volt a Nyers Csaba által szervezett 1. Trianon-menet, mely a
Kossuth téren a csatolt, a Kormánynak szóló Petíció felolvasásával és Orbán
Viktor miniszterelnöknek címzett hivatalos beadásával végződött. A
felvonuláson a résztvevők 1-1 vármegye-címert tartottak. A Petíciót Nyers
Csaba szervezői felkérésére én szerkesztettem, szövegeztem meg, mellyel a
jelen voltak közfelkiáltással egyetértettek. Közzé adom a nyilvános Petíció
szövegét szabad terjeszthetőséggel, mert ezen információk így, egy helyen
még nem voltak megszövegezve, illetve vannak benne információk, melyek a
közvélemény előtt ismeretlenek. A Petíció gondolatébresztő, cselekvésmag,
konkrét cselekvési felhívás. Remélhetőleg egyre többen emlegetik a benne
írtakat tabudöntőként. "Mi jogszerű hitrombolók vagyunk"- mondja a Petíció.
Várjuk és elvárjuk, hogy egyszer a Magyar Kormány érdemben fog lépni a
semmis trianoni diktátum revíziója érdekében. Orbán Viktor irodája 2016.
dec. 1-jén kellett megkapja a Petíciót.
  A Petíció nemhogy terjeszthető, de terjesztendő.

Tisztelettel:

Dr. Grespik László

 

 

 

MEGHÍVÓ - AZOKNAK, AKIK MÉG NEM ADTÁK FEL

 

Gyere el te is...

 

 

Kapcsolódó tartalmak: 

Meghívó

November 13-án lesz édesapám teológiai - filozófiai tanulmánykötetének (*Az
Igazság szabaddá tesz*) bemutatója, amire szeretettel meghívlak.

A könyvbemutató időpontja: *2016. november 13. vasárnap, 15 óra.* Gyülekező
a *Ferenciek terén**, *a Nereidák kútjánál *14:45-ig* (a pesti ferencesek
temploma előtt).

Az általam szerkesztett könyv 316 oldalas és 40 tanulmányt tartalmaz. 3000
forintért kapható a bemutató napjától, a bemutatón pedig 2700 forintos
kedvezményes áron. Nov. 13-tól 2500 forintért tőlem is megvásárolható lesz
a kötet.

Csatolva küldöm a könyv borítóját és a hátoldalát.

Ernő

                                                                                                                                                                                   

Közkegyelmet adna Budaházyéknak Répássy Róbert igazságügyi államtitkár!

 

2016. november 2.-án az Országházban az Igazságügyi Bizottság ülésén a napirendi felszólalásában Dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő emlékeztette a Fidesz és a Jobbik képviselőit választási ígéreteikre. Mindannyian ígéretet tettek választóiknak, hogy igazságtétel lesz !

Ugyan, ez mind eddig elmaradt, de most lehetőségünk van, hogy Budaházy György és a Hunnia csoport ellen az égbekiáltóan igazságtalan ítéletet amnesztiával (eljárási közkegyelem) orvosoljuk .

Az előterjesztő Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő (Jobbik) és a beadványt szakmailag is támogató Dr. Morvai Krisztina büntetőjogász és nemzeti jogvédő, bátran érveltek a politikai foglyok ügyében. A másik előterjesztő, Toroczkai László a Jobbik alelnöke is jelen volt a vitán.

Morvai és Toroczkai bizakodóan nyilatkoztak arról, hogy a kormánypártok nem zárkóztak el az amnesztiára vonatkozó beadvány további megvitatásától.

-- Abban reménykedtem – mondta Morvai, hogy elfogadják a képviselőtársaim javaslatát és tovább léphetünk az amnesztia megtárgyalására, vagy, azonnal rá is térhettünk volna, -- mi szívvel-lélekkel kiállunk az amnesztia mellett. -- Azonban, mint ahogy Budaházy szokott fogalmazni: -- a pártokrácia, a pártoskodás messze áll a magyar néplélektől.

A javaslatot végül nem szavazták meg, Toroczkai László mégis pozitívan értékelte, hogy a bizottsági ülésen senki sem szavazott a határozati javaslat ellen. -- Bizakodó vagyok, – mondta -- mert meglepően nyitottnak mutatkoztak a bizottság kormánypárti tagjai javaslatunkra.

A Jobbik igennel, a Fidesz konkrét törvényjavaslatot várva – tartózkodással szavazott, az MSzP pedig nem szavazott.

Több száz magyar ember jött el az Országházhoz, akik nem értenek egyet a bebörtönzött és első fokon, nem jogerősen összesen 125 év fegyházra ítélt 17 magyar hazafi büntetésével.

Morvai Krisztina és Hegedűs Lórántné Enikő érveltek a leghatározottabban az amnesztia mellett. Szakmaiságukhoz nem fér kétség, hiszen a bizottsági tagok nem vitatták felvetéseiket.

A mai nap örömmel és lelkesedéssel töltött el, mert úgy érzem, megnyílt a remény az igazságtételre. -- mondta el Morvai Krisztina, majd hozzá tette: -- Vége lesz annak a tarthatatlan helyzetnek, hogy a saját hazájukat lekurvázók, saját magukat is hazugnak nevezők, szemkilövetők szabadon vannak, míg a velük szemben nemzeti ellenállást gyakorlók börtönben.

Toroczkai úgy fogalmazott: -- Esély nyílt a párbeszédre, de ne feledjük, hogy 7 évvel az 1956-os forradalom után még a kommunisták is kegyelmet gyakoroltak! A Gyurcsány-kormány ellen kiálló hazafiakat pedig immáron 7 éve sanyargatják, vagy éppen tartják rabszíjra fűzve. Önzetlenül, bátran ki kell állnunk egymásért, nem szabad, hogy az önzés, vagy a közöny eluralkodjon köztünk. Magyar szolidaritás nélkül nem lehet nemzeti feltámadás! NEM ADJUK FEL! - Mondta el a Kossuth téri lelkesítő beszédében.

Az Igazságügyi Bizottság tárgyalási napján Répássy Róbert, Igazságügyért felelős államtitkár a bizottság elnöke elmondta, hogy személyesen Ő sem ért egyet Budaházy György és 16 társa elleni elsőfokú ítélettel. Az ügy érdekében nyitottnak mutatkozott a kompromisszumra, és remélhetően tovább tárgyalják a Jobbik módosító javaslatát. Az államtitkár szerint jelenlegi formájában nem értelmezhető a Jobbik határozati javaslata, mivel az nem tartalmaz konkrétumokat. -- majd azt kérte, hogy a kérést ne helyezzék a Bíróság hatáskörébe, hanem adja az Országgyűlés kezébe a közkegyelemről szóló határozati javaslatot.

Toroczkai kinyilvánította, hogy Ő maga is a közkegyelem mellett szavazna, és javaslatot tesz a Jobbik elnökségének arra vonatkozóan, hogy a Jobbik fogalmazzon meg Morvai Krisztina szakmai útmutatásaival egy újabb törvényjavaslatot, hiszen az EP képviselőasszony jogi érveléseivel szemben, nem tudott az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága ellenérveket felsorakoztatni.

A Jobbik elnöksége hosszasan vitázott arról, hogy törvényjavaslat, vagy határozati javaslat szerepeljen a beadványban. Végül az utóbbi mellett döntöttek éppen azért, hogy tágabb mozgásteret biztosítsanak a Fidesz számára. Ha ez javaslat a Parlament elé kerül, úgy módosító javaslatokkal is élhetünk - mondta el nyilatkozatában Toroczkai László.

A jobbik javaslata az volt, hogy enyhítő körülményként kell értékelni a 2006 és 2010 közötti politikai indíttatású cselekményeket a Hunnia perben.

Részlet a beadványból:

"A Hegedűs Lórántné, Volner János, Z. Kárpát Dániel és Sneider Tamás által aláírt határozati javaslat lényegében - a 2006-2010 közötti, az állam által indokolatlan önkényt megvalósító fellépés idején elkövetett, politikai indíttatást is magukban hordozó cselekmények megítélésével kapcsolatos jogszabály-módosítások szükségességéről szól.

A határozat értelmében a 2006. szeptember 17-e és 2010. május közötti időszakban a kormány elleni tiltakozás keretében elkövetett cselekmények értékelése során enyhítő körülményt jelentene, hogy az elkövetők motivációja a saját maga által is elismerten hazug és ez által a választói akarattal nyilvánvalóan szembehelyezkedő kormánnyal szembeni fellépés volt.

A kormánynak meg kell vizsgálnia egy olyan törvénymódosítás előterjesztésének lehetőségét, amely szerint a már lezárult eljárásokban lehetséges legyen az ítéletben foglalt büntetések mellőzése vagy mérséklése -- derül ki a beadványból."

Morvai Krisztina az Igazságügyi Bizottság előtti felszólalásában ekként érvelt: -- a mai helyzet tarthatatlansága, hogy Gyurcsányék szabadlábon, Budaházyék börtönben! Ez elviselhetetlenül igazságtalan, ezt az áldatlan helyzetet orvosolni kell! Érvelésem alatt végig tartottam a szemkontaktust a képviselőkkel, akik szemlesütve hallgattak, amikor szembesítettem Őket az igazságtételre vonatkozó választási ígéreteikkel. Majd felhívtam a figyelmét a Fidesz, valamint a Jobbik képviselőtársaknak arra, hogy mindegyikük a nemzeti ellenállás jóvoltából került a Parlamentbe.

A két párt képviselői helyeselték az elképzelést, hogy az igazságtétel eszköze most a közkegyelem, azaz az Országgyűlés által alkalmazható eljárási kegyelem.

Morvai Krisztina bízik abban, hogy mind a Fidesz, mind a Jobbik képviselői felismerik, hogy a már több évet börtönben eltöltött és hét éve büntetőeljárás alatt álló Budaházy György és a Hunnia csoport tagjainak nyújtott amnesztia tükrözné választóik akaratát.

Morvai Krisztina Igazságügyi Bizottságban elmondott beszédéről készült felvételt, a honlapján meg lehet tekinteni: http://www.morvaikrisztina.hu/ - később az oldalra folyamatosan feltöltik az ülésen rögzítetteket. - Rendkívül tanulságos látni a képviselők (Fidesz, Jobbik) reakcióját az elviselhetetlen igazságtalanság korrigálására alkalmas amnesztiáról.

-- Kérem a Fidesz és a Jobbik szavazókat egyaránt, hogy országgyűlési képviselőiknek levélben vagy személyesen fejezzék ki akaratukat Budaházy Györgynek és a Hunnia csoport tagjainak adandó amnesztiával kapcsolatosan. Pl: kover.laszlo@parlament.hu stb. email címeken. Ez után felkérte a sajtó és a média képviselőit, hogy folyamatosan közvetítsék a nyilvánosság felé az amnesztia-vitát.

Budaházy felesége, gyermekeik és testvére Edda, valamint a Hunnia per három szabadlábon védekező elítéltje, megfigyelőként szintén jelen lehettek az ülésen. Ők úgy látták, hogy a bizottság tagjai Morvai Krisztina szakmai érvelése alatt lehajtották fejüket – talán szégyenükben? Tény, hogy a képviselőasszonnyal senki nem szállt vitába.

A két párt képviselői a nemzeti ellenállás vállán került a Parlamentbe -- együtt tüntettünk a Meggyessy – Gyurcsány - Bajnai kormányok ellen. Együtt szívtuk a könnygázt, közösen éltük át a rendőrterrort, de akkor még nem volt téma, hogy ki milyen párthoz tartozik, mindenki nemzeti érzelmű volt.

Morvai Krisztina a következőket vázolta a bizottság előtti felszólalásában: -- Ha önök az amnesztiára nemet mondanak, és azt akarják, hogy Budaházy György és 16-társa -- ki tudja meddig még -- vonuljanak börtönbe, akkor álljanak a nyilvánosság elé, mondják ki az emberek előtt és vállalják, hogy a döntésük! -- Ez a mondat zavarba hozta a képviselőket. - Répássy Róbert igazságügyi államtitkár (Fidesz) ez után kimondta, hogy Ő az amnesztiát tartja helyesnek.

Répássy csak azért tartózkodott a szavazástól, mert szerinte a Jobbik beadványa jogi szempontból nem tiszta, számára értelmezhetetlen. Ezt követően az ülésen szenvedélyes beszédet tartott arról, hogy miért tartja helyesnek az amnesztiát. Majd megijedt saját hangjától, visszafogottá vált és elismételte pártja sokszor elmondott szövegét arról, hogy ők már 2006-ban is elmondták, hogy elítélik a tüntetők oldaláról az erőszak minden formáját. -- Ekkor Morvai azt felelte, hogy ez esetben sürgősen szedjék le az összes 1956 szabadságharcára emlékeztető és a fegyveres harcokban részvevő forradalmárok plakátjait, amelyeket elhelyeztek szerte az országban!

A tüntetőknek tartott beszédében Budaházy Edda elmondta, hogy a lelke fáj, hogy a testvérének börtönben kell lennie. Beszéde közben elcsuklott hangon, könnyeit nyelve mondta el, hogy ha a történelmünkbe visszatekintünk, a mindenkori hatalom folyton a hazafiakat börtönözte be, és mára már szinte természetessé vált ez az állapot. A szabadságért nagy árat kell fizetni, hiszen a kettős mérce működik, amit a Hunnia-per esetében a vád részéről figyelembe vesz a bíróság, ugyanazt, az elítéltek védelme érdekében elutasítja.

A tömeg a Kossuth tér mélygarázsánál gyülekezett. A demonstrációt szervezte és teremtett összhangot Göbl Gábor, Göbl György a Jogsértettek Egyesületének elnökének testvére. Felszólaltak: Budaházy Edda, Dr. Morvai Krisztina, Toroczkai László.

A felszólalások után fegyelmezett sorban elindultak Orbán Viktor miniszterelnök dolgozószobája felé és hangos skandáltak: -- Szabadságot Budaházynak és a politikai foglyoknak! Amnesztiát! Budaházyt engedd el, Gyurcsányt küldd a börtönbe! -- közben hun kürtök zúgtak a hazafiakért.

Korábban Budaházy György az alábbiakat írta Dr. Gaudi - Nagy Tamásnak a benyújtott javaslatról:

"A nekem megküldött határozati javaslattal az a bajom, hogy ez alapján semmi garanciát nem látok arra, hogy akár ugyanúgy 10 évre nem tud becsukni egy balos bíró, ha akar. Annál határozottabb dolog kell! Állást kell végre egyértelműen foglalni a parlamentnek, hogy mi volt 2006 őszétől. Ha a Fidesz fülkeforradalomra hivatkozik, akkor ismerje el, hogy forradalmi jellegű események és társadalmi hangulat volt, és ebben az esetben legfeljebb az állam követhetett el terrorcselekményt az állampolgárok ellen, de az állampolgárok az állam szervei, tagjai ellen nem! Ezt az egész terror-eljárást egyértelműen az MSZP-s boszorkánykonyhán főzték ki (ez is bizonyítva van a hivatkozott elemzésem végén), a rendőrség, ügyészség csak végrehajtotta. Egy ilyen klasszikus bolsevista koncepciót akarnak életben tartani ma is? Nem lehet a Gyurcsány rezsimmel szembeálló állampolgárokra terrorizmust értelmezni."

A politikai szándéknak és tetteknek, közelítenie kell az általános közakarathoz. Az emberek (képviselői szemszögből: a választók) azt akarják, hogy Magyarországon igazságos ítéletek szülessenek - a jog előtti egyenlőség érvényesüljön és ne pártpolitikai ítélkezéseket folytassanak a bíróságokon. Budaházy és 16 vádlott társa esetében a Bíróság, nem vette figyelembe a védők érveléseit a megalapozatlan váddal szemben -- ami távol áll az igazságos ítélkezés fogalmától. Ez a körülmény, még kormánypárti körökben is sérti az emberek igazságérzetét. Ha ezt nem veszi figyelembe a végrehajtó hatalom és a jogalkotók eltekintenek ettől a jogi anomáliától, akkor ismét kialakul egy általános elégedetlenség.

 

Szabadságot Budaházynak! Szabadságot a politikai foglyoknak!

Buncsik Marianna


 

 

 

 

 

 

                                                                                                                           

A Székely Világszövetség Nyilatkozata

A Székely Világszövetség aggódva figyeli a magyar hazafiak ellen Romániában és Magyarországon – összehangoltnak tűnő – eljárást, a vádakat, amelyek között legsértőbb és legindokolatlanabb a terrorizmus vádja.

A Székely Világszövetség felhívja a magyarországi eljáró ügyészség figyelmét arra, hogy amíg a nemzet ellen a rendszerváltás után tettleg fellépő, a nép közé lövető felelősök semmilyen büntetést nem kaptak, ellenük eljárás sem volt, addig az Alkotmányban is leírt állampolgári jogokat gyakorló fiatalok terroristaként vád alá helyeztettek. Budaházy és társainak ismételt és indokolatlan börtönbe vetése minden emberséget és minden szabadságjogot sért, de szervezetünk nem biztos abban, hogy ez az eljárás jogilag is megállja a helyét. Még akkor is aggodalomra ad okot az újbóli letartóztatás, ha figyelembe vesszük a korábbi napok súlyos, rendőrök ellen elkövetett cselekményeit.

A Székely Világszövetség, a románok által generált kézdivásárhelyi „terrorista” üggyel azonos erkölcsi mélységű koncepciós eljárásnak tartja a Budaházy és társai ellen, mint terroristák ellen való eljárást. Nyilatkozatunkat az emberi jogok védelmében, úgy vagyunk kénytelenek megtenni, hogy politikamentes érdekvédelmi szervezetünk nem foglal állást a Budaházyhoz és társaihoz való szimpátiáját illetően, ugyanakkor elvárja, hogy amit az ügyészség és az eljáró bíró e perben, több esetben, bizonyíték nélkül, bűnként állít Budaházyék magatartása felől, azt maga az állam, és a magyar igazságszolgáltatás, a világ előtt nyilvánvalóan ne kövesse el!

A magyar kormány és a magyar igazságügyi szervek következetesen cáfolják ezzel az üggyel azon bíztató lépéseket, amelyek a nemzetegyesítésről, szabadságról és a demokráciáról szólnak ma Magyarországon. A koncepciós perek, mint az igazságszolgáltatás súlyos visszaélései ugyanis többet ártanak a nép erkölcsi színvonalának, mint a rettegett migránsok és a kommunisták együttvéve. Budaházy ügyét a kommunista hatalom kezdeményezte hamis tanúkkal és hamis, hazug állításokkal, de szégyenszemre ma, a demokratikusnak mondott hatalom regnálása alatt is folytatódik. Szervezetünk ezért követeli Budaházyék szabadon bocsájtását és kirakatperük végleges lezárását.

Székely Világszövetség/ Romaniai Szekelyek Szovetseg elnöksége megbízásából a

Székely Világszövetség Sajtóirodája

Dallas/ Csikszereda 2016. október 28.

 

                                                                                                                                                   

Döbbenetes hír! Elvitték Budaházy Györgyöt!

   Az első fokon 13 évre bizonyítékok nélkül elítélt három gyermekes családapát, Budaházy Györgyöt október 27. én este fél hat körül otthonából a Nagy Ignác utcai bv-intézetbe szállították.

Egy nappal a hírhedt sukorói "ügylet" kapcsán született másodfokú felmentések után, Budaházyt és hat másik hazafit ismét előzetes letartóztatásba helyezték, hármat pedig házi őrizetbe. A "fekete autó" eljött értük a 2006 őszi rendőrterror 10. és az '56-os szabadságharc 60. évfordulóján. Hová jutottunk és miféle önkényuralmi gépezet működik Magyarországon?

Morvai Krisztina EP-képviselő közkegyelmet követel!

Tegnap este 8 után közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban Morvai Krisztina. A független EP-képviselő többek között azt írta: „Gyurcsány, Gergényi, Bene, a többi szemkilövető s persze a még (szintén vidáman és szabadon) élő ÁVH-s elvtársak is elégedetten csettinthetnek. Szép munka! (...) Kérem az országgyűlési képviselőket, különösen a Jobbik és a Fidesz képviselőit, haladéktalanul tegyék meg az adott helyzetben lehetséges egyetlen korrekt és igazságos lépést: részesítsék közkegyelemben Budaházyt és a Hunnia ügy többi vádlottját.”

Dr. Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeteti Jogvédő Szolgálat (NJSZ ) ügyvezetője honlapján, az előzetesbe helyezés napján az alábbiakat tette közzé:

"Országos felháborodást váltott ki, hogy idén augusztus 30-án első fokon 125 év fegyházra ítélték törvénytelen módon terrorcselekmény és más cselekmények bűnszervezeti elkövetése miatt Budaházy Györgyöt és 16 társát a bukott Gyurcsány-rendszer koholt bizonyítékai alapján. Budaházy 13 évet, a hatan 10-12 év közötti fegyházat kaptak, a többiek is kemény börtönéveket mert az ítélet szerint erőszakkal ellenszegültek a gyurcsányi önkénynek és nemzetárulásnak. Feltételes szabadságra bocsátás sincs, mert ők "terroristák". Ők és nem a szemkilövetők. Akkor őt és hat társát házi őrizetbe helyezték, három vádlottnak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fővárosi Törvényszék. Az ügyész úgy tűnt, hogy előre megírt fellebbezésben kérte a súlyosítást és előzetes letartóztatásukat.

Most ezen fellebbezés alapján a Fővárosi Ítélőtábla a rendelkezésre álló információk szerint mindegyikük esetében egy fokozattal súlyosította a kényszerintézkedéseket, annak ellenére, hogy senki nem szegte meg a rá vonatkozó őrizeti szabályokat és erre utaló bizonyíték sem lehet. Ez a döntés nem más mint egy előre hozott büntetés és teljesen szakmaiatlan is, mivel nélkülözi az ilyen ügyekben megkerülhetetlenül alkalmazandó egyediesítés szempontjait. Éppen úgy, mint tíz éve 2006 őszén, amikor kétszáz tiltakozó és valódi terrorcselekmény-sorozatot megvalósító kegyetlen rendőrök által levadászott embert helyeztek előzetesbe. Az ilyen döntésben részt vett bírók és ügyészek megúszták, nem beszélve az akkori politikai és rendőri vezetőkről.... Meg is van az "eredmény."

"Vona Gábor már többször nagyon helyesen elköteleződött a 2016-2010 közötti politikai meghurcoltak amnesztiája mellett. 2010-ben így fogalmazott Budaházyról szóló írásában: "A helyzet megoldása szerintem az lenne, ha a 2006-os gyalázatos kormányzást követő események kapcsán nem semmisséget mondanának ki, hanem amnesztiát."

Most két ember, Orbán Viktor és Vona Gábor kezében van Budaházy György és 16 társának s persze szeretteinek sorsa. Rajtuk áll, hogy véget érjen mielőbb ez a szégyenletes rémálom és végre Budaházyék annyi év hányattatásai után szabadok legyenek. S persze utána az is, hogy az egész nemzet méltóságban és szabadságban növekedjen. Valódi államférfiúi tett lenne az amnesztia megvalósítása. Most félre kell tenni minden más szempontot, ezt kívánja a tisztesség és az emberiesség.

Ennek érdekében való mielőbbi és hathatós munkálkodást várunk el minden országgyűlési képviselőtől! Ehhez kérem a politikai foglyok és hozzátartozóik nevében is minden jószándékú és tettrekész ember segítségét is, győzzük meg őket együtt!

Budapest, 2016. október 27.

Ahogy Budaházy Gyuri szokta mondani: Szabadság!"

November 2-án tárgyalja az Igazságügyi bizottság a Jobbik által Toroczkai László kezdeményezésére benyújtott határozati javaslatot. Toroczkai támogató tüntetést szervez a Kossuth térre.

Toroczkai László bejegyzésében ezt írta:

"A sukorói ügy vádlottjait felmentették, Budaházy Gyuriékért pedig sorra mennek a "fekete" autók, viszik az otthonaikból előzetes letartóztatásba őket. Bár a vád szerint 1 milliárd 294,6 millió forint vagyoni kár érte volna a magyar államot, ha Gyurcsányék és az izraeli szerencselovagok kaszinó-terve Sukorónál sikerrel jár, a Szegedi Ítélőtábla mindenkit felmentett. A lényeg a rendszer, a hatalmasok védelme, a nép és a haza érdekei mit sem számítanak.

Megint zakatol a diktatúra."

A Hegedűs Lórántné, Volner János, Z. Kárpát Dániel és Sneider Tamás által aláírt határozati javaslat a 2006-2010 közötti, az állam által indokolatlan önkényt megvalósító fellépés idején elkövetett, politikai indíttatást is magukban hordozó cselekmények megítélésével kapcsolatos jogszabály-módosítások szükségességéről szól.

A határozat értelmében a 2006. szeptember 17-e és 2010. május közötti időszakban a kormány elleni tiltakozás keretében elkövetett cselekmények értékelése során enyhítő körülményt jelentene, hogy az elkövetők motivációja a saját maga által is elismerten hazug és ezáltal a választói akarattal nyilvánvalóan szembehelyezkedő kormánnyal szembeni fellépés volt.

Szeretnék azt is, hogy a kormány vizsgálja meg egy olyan törvénymódosítás előterjesztésének lehetőségét, amely szerint a már lezárult eljárásokban lehetséges legyen az ítéletben foglalt büntetések mellőzése vagy mérséklése.

Nemrég Gyuri az alábbiakat írta Gaudinak a benyújtott javaslatról és a közkegyelemről

"A nekem megküldött határozati javaslattal, az a bajom, hogy az alapján semmi garanciát nem látok arra, hogy akár ugyanúgy 10 évre nem tud becsukni egy balos bíró, ha akar. Annál határozottabb dolog kell! Állást kell végre egyértelműen foglalni a parlamentnek, hogy mi volt 2006 őszétől. Ha a Fidesz fülkeforradalomra hivatkozik, akkor ismerje el, hogy forradalmi jellegű események és társadalmi hangulat volt, és ebben az esetben legfeljebb az állam követhetett el terrorcselekményt az állampolgárok ellen, de az állampolgárok az állam szervei, tagjai ellen nem! Ezt az egész terror-eljárást egyértelműen az MSZP-s boszorkánykonyhán főzték ki (ez is bizonyítva van a hivatkozott elemzésem végén), a rendőrség, ügyészség csak végrehajtotta. Egy ilyen klasszikus bolsevista koncepciót akarnak életben tartani ma is? Nem lehet a Gyurcsány rezsimmel szembeálló állampolgárokra terrorizmust értelmezni."

Toroczkai megjegyzi: Budaházy Györgyék tegnap esti elhurcolása különösen aktuálissá teszi a kiállást.

"Hívok és várok tehát mindenkit 2016. november 2-án (szerdán) 9 órakor a Kossuth térre, az Országház elé, hogy támogató tüntetésünkkel igyekezzünk rábírni a képviselőket arra, hogy fogadják el a határozati javaslatot, és rendezze végre a kormány ezt az elfogadhatatlan helyzetet, ha már fülkeforradalmat és rendszerváltozást ígért Magyarországnak" - írja a Jobbik alelnöke.

Budaházy ügyvédje, Szikinger István szerint érthetetlen a bíróság döntése. - A védbeszédében elhangzottak szerint, sem a szökés, sem a "bűnismétlés" veszélye nem áll fenn. - A majd egy évtizede zajló tárgyalássorozat alatt, nem egy alkalom adódott a szökésre, de a vádlottak közül egy sem tette meg.

A családtagok beszámolójából tudható, hogy a rendőrök nagy erőkkel szállították el Budaházyt az otthonából.

Budaházy a Kuruc.info-nak azt írta, „tegnap, október 26-án a rendőrség az ügyünkben lakhelyelhagyási tilalommal sújtott vádlott társainknál járt, hogy tájékozódjon a nyomkövető eszköz beüzemelésének lehetőségéről a házi őrizet helyén, mert a Fővárosi Ítélőtábla – ahová az ügyünk felkerült – erre utasította őket. Ebből az következtethető ki, hogy szigorítani akarnak a velünk szemben érvényben lévő kényszerintézkedésen, holott erre semmi okot nem szolgáltattunk, senki nem szegte meg a szabályokat, nem tűnt el vagy ilyesmi. Viszont a szigorítás jelentheti azt, hogy akik már most is házi őrizetben vagyunk, azokat be akarják vinni előzetes letartóztatásba a börtönbe, vagyis nagy az esély rá, hogy most tudok írni utoljára szabadon.”

A szeptemberben hozott ítélet, nem jogerős és a vádlottakat megilletné a védekezéshez való jog. - Azonban ez az alapvető emberi jog, láthatóan nem illeti meg a 17 politikai elítéltet.

A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű szervezet a szocialista-szabad demokrata kormányzás idején, 2007 és 2009 között erőszakosan próbált beavatkozni a hazai politikába, és cselekményeikkel az Országgyűlést akarták befolyásolni. Próbálták megakadályozni az egészségügyi törvény elfogadását, majd Gyurcsány Ferenc lemondása után Bajnai Gordon kormányalakítását.

Molotov-koktélos támadásokkal és Csintalan Sándor megverésével is vádolják a szervezetet. - A védőbeszédben elhangzottakból kiderült, hogy az említett cselekmények ugyan megtörténtek, de azt, hogy kik követték el, azt a bizonyítási eljárás nem tudta bizonyítani.

A bíróság még azt sem tudta kideríteni, hogy mi és ki valójában a Magyarok Nyilai, pedig ez lett volna a feladatuk. - Mondta el Budaházy az elsőfokú ítélet után.

Budaházy György ügyvédje a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy eddig semmilyen tájékoztatást sem kapott az előzetes letartóztatás újbóli elrendeléséről. Védence korábban már volt előzetes letartóztatásban, kiengedése után azonban ügyész fellebbezett, és feltehetően ennek hatására másodfokon újra elrendelték a szigorúbb kényszerítő intézkedést. Szikinger István szerint érthetetlen a bíróság döntése, mert vizsgálni kellett volna, hogy Budaházy a szabadon töltött két hónap alatt megpróbált-e elrejtőzni, befolyásolt-e tanúkat vagy fennállt-e a bűnismétlés veszélye. Az előzetes letartóztatás elrendelésének ugyanis ezek a feltételei.

Még nem tudható, hogy Györkös István incidens, időbeli párhuzama miért esik egybe Budaházy előzetesbe szállításával, de mivel a Budaházy -ügy vizsgálati szakaszában, titkosszolgálati eszközöket is alkalmaztak, nem volna meglepő, ha a két esemény egy összehangolt akció és aljasul megtervezett provokáció volna.

A nemzeti ügyekben gondolkodás napjainkban éppen olyan veszélyes a fennáló nagyhatalmak számára, mint a gengszetrváltás előtti időszakban. Budaházy György egyetlen főbűne az, hogy az átlagosnál fejlettebb igazságérzettől vezérelve, elsőként rántotta le a leplet és akadályozta meg a Sukorói ingatlan kijátszást. Korábban pedig felemelte hangját a válsztási csalások ellen és az EU Nem kampány vezéregyénisége volt. - Azóta eltelt több, mint egy évtized, de a jelenlegi nemzeti lobogót lengető kormányzás alatt, mégis koncepciós eljárásokat indítanak és gyurcsányi ítéleteket mérnek a hazafiakra a reformkommunisták..

A "Budaházy - ügy" nem csak Budaházy Györgyről és 16 társáról, hanem mindannyiunkról is szól. - Arról, hogy képesek vagyunk e kivívni az önrendelkezési jogot és arról, hogy meddig engedjük a jog előtti egyenlőtlenségeket és a jogsértések gyakorlatát elhatalmasodni az önkényuralmi gépezetben! A vélemények megoszlanak arról, hogy amnesztiáért vagy enyhítésért kell a Kormány elé javaslatokat tenni, de egy biztos, hogy nem azok ülnek a vádlottak padján, akiknek kellene!

Amit ma, a politikai elítéltekkel tesznek, bármelyikünkkel megtörténhet. Ezért a magyarság eddiginél hathatósabb összefogására van szükség - ki kell állnunk a magunk igazáért és egymásért!. Ki kell mondani, hogy nem történt meg sem a 1956 –osok, sem a 2006-os jogsértések jóvátétele!. Ha nincs kellő közfelháborodás, akkor úgy tűnik, hogy a magyarságból végképp kiveszni látszik az igazság iránti igény -- az önkénnyel szembeni nincs természetes önvédelmi reakció!.

 Budaházy Györgyöt hazaszeretete, lelkiismerete  késztette arra, hogy felemelje szavát.  Ő értünk is cselekedett!

 Ne feledd, november 2.-án a Kossuth téren nem csak a 125 év rabságra ítélt embertársaidért, hanem magadért,  szeretteidért leszel!

 

 

B.M.

 

 

 

 

Tóth Ilona: Ébresztő


Mivé lettél Árpád büszke népe?
Mivé lettél nemzetem, ó magyar?
kardodat kezedből mért tevéd le?
Háborút már többé nem akarsz?

Meghátráltál a gyáva csőcseléktől,
Örök szégyen, gyalázat ez reád,
Ki eddig védted viharban, vészben
Most már veszni hagyod hazád?

Szemed lehunyva, kezed megláncolva,
Idegen kéz szántja földedet,
Furfang, cselszövény uralkodik rajtad,
Meddig tűröd még ezt a helyzetet?

Idegen nép dúlja fel otthonod, 
kinek robotolsz? Magad sem tudod?
Veszélyben léted, életed,
S nincs készen tartva fegyvered?

Ha elástad is a csatabárdot
A rozsda szét nem marja ott,
Ébredj magyar! Tűzd dárdád hegyére
A dicső, szent, zöldszínű lobogót!

Akkor méltó leszel majd őseidhez,
Ne csüggedj árva nemzetem, magyar!
Kardot a kézbe, Isten veled lesz!
S áldott a haza, mit oly sok szív akar.

 

(A koholt vádakkal halálra ítélt és 1957. június 27-én kivégzett
Tóth Ilona ezt a verset 1946. július 21-én, 14 éves (!) korában írta.)

                                                                                                              

EMLÉKIRAT

1956. októberi forradalom 60. évfordulóján

 

   Ezt a visszaemlékezést ajánlom a fiamnak, aki szerint mindenki bűnös mulasztást követ el, aki a forradalom napjairól nem készít emlékiratot azokról az eseményekről, amik a környezetében történtek.
1989-ben már megtettem és azóta is többször írtam bizonyos írásokra, nyilatkozatokra reflektálva.

   Megállapításaim helyességét az eltelt idő igazolta, sőt megerősítette. Ismét erős késztetést éreztem egy nagy vonalakban összefoglaló íráshoz -- a sok helytelen és torzító hangok hallatán.

   A legsötétebb években, 1952-ben jelentkeztem felvételire a Műszaki Egyetemre. A jeles érettségi után a felvételi vizsgáim is jól sikerültek, de nem vettek fel az iskolám ajánlása ellenére sem. Kuláknak minősített paraszt-iparos apám, két pap nagybácsi elég lett volna az elutasításra, de én még tetéztem azzal, hogy a felvételikor már a Stoczek utcai kapuban elém tolt jelentkezési lapot nem írtam alá -- minthogy önként jelentkezem katonának a Magyar Néphadseregbe! -- „Akkor nem vesznek fel!” No, ez csak növelte dacos ellenállásomat. Nem írtam alá. Azt akartam tudni, hogy felkészültségem megüti-e a kívánt mértéket?
Persze, valóban nem vettek fel. Mégis, ez a kis közjáték segített hozzá, hogy professzoraim segítségével egy pótfeltöltés kapcsán októberben felvételre behívtak -- egyetemi hallgató lettem! A többi már simán ment, már ami a tanulást illeti.

    A minisztériumban a kari DISZ- titkár javaslatára engem jelöltek ki szakaszparancsnoki beosztásra. A katonaság miatt azonban lett nagy huza-vona! Elképzelni sem tudták, hogy valaki a belépést nem írta alá. Persze a katonai tanszékre oktatásra sem jártam. Harapófogóba vettek, és végül természetesen nekem kellett beadni a derekam, pedig kérésem csak annyi volt, hogy az ÖNKÉNT szót hagyják el a lapról. Nekik viszont ez volt a legfontosabb!

   Közben vicc-lapba illő jelenetek játszódtak. Előadások szünetében az ELTE jogi kar jogi VIII. nagy előadótermében -- első, második évben is oda jártunk -- a padok tetején menekültem el a másik kijárathoz az éppen aláírási lapot szorongató ügyeletes agitátor elől. Persze, később már mindhárom kijáratnál álltak!

   Üres zárthelyi-lapokat adtam be -- mint mondtam, a tananyagról fogalmam sem volt. Ez persze csak utólag tűnhet valóban viccesnek. A tananyagot -- a lövészetet, mindent -- bepótoltam, és a többiekkel az elég kemény nyári gyakorlatot, a teljes gyalogsági felszerelésben végzett menet gyakorlatot, a katonai eskü tortúráját, az augusztus 20.-i díszőrséget fehér ünnepi rohamsisakban a 35 fokos hőségben és hasonló egyebeket is végigcsináltam.

   A tanulás valóban simán ment a nagyon is zajló körülmények ellenére, a kilencedik félévemet keresztbe vágó 1956 októberéig. Különös egybeesés, hogy az egyetemi éveim eleje és vége is zűrös fordulatokkal volt terhes. Érzékeltük a változásokat -- Sztálin halála, a Nagy-Imre kormány, majd a visszakeményedés jelei. A Petőfi-körről én semmit sem tudtam október 22.-ig. De körülöttem senki -- beleértve más karokat is. Utólagos értesülésem szerint csak a DISZ –vezetők, és párttitkárok tudták, akik a párt szervezettől kapták az értesüléseket és utasításokat. A DISZ- be nem kellett jelentkezni, a tagság automatikus volt, nem úgy, mint a leány-katonáknak ÖNKÉNT a hadseregbe.

   Eljártunk a DISZ. - gyűlésekre, elfoglaltuk magunkat „talált - elsüllyedt” játékokkal. Néha persze szavazni is kellett -- kit zárunk ki az egyetemről az ő előterjesztésük alapján.

   A Petőfi-körhöz nem volt semmi közünk. Petőfi nevét a reform- kommunisták sajátították ki, azért nem is fordítottunk különös figyelmet 22.-re, az egyetemünk aulájába szervezett gyűlésre.
Sokan közülünk nem is voltak ott. Én az ellenszenvemet félretéve, az annál erősebb kíváncsiságtól hajtva tévedtem oda. Azután persze a meglepetésektől, az örömtől felfűtve hallgattam végig. Éjfél után kerültem haza. Ilyen nevek, hogy Táncos, Rajner M., nem voltak előttem ismertek. Ha korábban értesülök Rajk László újratemetéséről, akkor sem mentem volna el. Ők abba a kategóriába tartoztak, akikkel én nem egy térfélen játszottam. Nem mellékesen a Műszaki Egyetemen keményen kellett tanulni, főleg azzal foglalkoztunk.

 

   Kedvesem, későbbi férjem csak 23.-án került elő. Háromnapos lakodalmon volt, s akkor értesülve az eseményekről elhatároztuk, együtt vonulunk a vegyészekkel -- ott volt Ő szintén végzős hallgató. Átláttuk ugyanis a helyzet veszélyességét és gondoltuk jobb lesz, ha együtt maradunk.

   Kedden 10 órától 15 óráig folyó huza-vona után /Piros belügyminiszter nem engedélyezte a tüntetést/ végre vonulhattunk a Bem térre. Elől a vegyészkar -- azaz mi -- közben a többi karok, majd legvégén a villamos kar, az enyéim. A megállapodás szerint a vonulás hang nélkül összekarolva zárt sorban történjen, hogy közénk senki ne keveredhessen.

    A Bem téri eseményeket sokan megírták. Ide elég annyi, hogy a munkából hazakerülő emberek a hírek hallatán egyre többen jöttek. Hangzavar, bekiabálások -- a téren levők egyre jobban örömmámorban úszó, lázongó forradalmi tömeggé alakultak. Soraink felbomlottak, mi persze ezt egyáltalán nem bántuk. A váratlan közös öröm ott egybeforrasztott mindenkit.

   Nagy Imre beszédét már nem hallottam -- elmentünk a közelben lakó nagynénihez vacsorázni. Hétfő dél óta nem ettünk. A vacsorát anyagi okokból eddig is többször kihagytam. A vacsora után a már kissé a felbojdult utcákon, a szokott autóbusszal még haza értünk a Ménesi útra. Kedvesem hazakísért, de hamarosan búcsúzott, hogy az ő kollégiumába, a Benczúr utcába hazakerüljön. (Ez is a hatalom előkészületeit bizonyította, hogy szeptember végén ide költöztették a várból a vegyészeket, a Ménesi útról is a vegyész lányokat, hogy a koncentráltabb szervezkedést nehezítsék.) A gyors elválás ugyanis azért történt, mert a Gellérthegy tetejéről lövéseket hallottunk. Ismertem, lőttem én is a teljes arzenállal (illetve golyószóróval már nem.)

A rádiónál akkor még nem dördült el fegyver. Ő igyekezett volna, de már nem ért haza, akkor már nem volt közlekedés .A “Sztálin-tetem” már boncolás után a körúton hevert . Kellő időben intézkedtek az elvtársak (vagy mégsem, késtek esetleg 3 évet?)

A rádió környékét is megjárta, és egy hétig nem tudtunk egymásról -- illetve vasárnapig. Akkor egy lánnyal kettesben – aki testvéréhez ment a ligetnél levő középiskolás kollégiumba -- átmentünk az orosz katonák által őrzött Szabadság hídon. Visszafelé már a párom kíséretében hármasban jöttünk. Ő utána héten a Bartók kollégiumban szállt meg . Egy rövid október végi délutánon, mindezt gyalog, a kijárási tilalommal sújtott Budapesten, még sport teljesítménynek is jelentős lehetett volna.

   Közben persze már fegyvereket hoztak a kollégiumba 14-16 éves kadét- iskolások kíséretében.

-- ”Hol készíthetünk lőállásokat?” -- kérdezték. Én: -- “Na itt sehol, vár titeket is haza aggódva a kedves mamátok!” Többször -- mint ötödéves, én is rendelkeztem, vagy beleszóltam, mivel az itt tartózkodó igazgató nőnk félelmében az alagsori gondnoki lakásba húzódott. Félt ő is, de főleg az ÁVH-s férjéért aggódott. Erre persze akkor derült fény.

   Elnagyolom; nem volt mit enni. Akinek hazai pótlás nem volt az ablak-közben -- nekem 4 napig semmi, akkor hoztak 10 deka 2 forintos kolbászt a menzáról. Azután lovas kocsival paraszt bácsi jött megpakolva zöldséggel. -- “Szegény kislányok éheznek”! Ezután gondnok nőnk segítségével főztünk. (Az Isteni Megváltó Leányai előző lakók itt egy konyhát is hagytak hátra).

  Kazánt is fűtöttem rövid ideig, mert a fűtőnk közlekedés híján nem tudott jönni.

   Egy gimnazista iskolatársam beszervezett, hogy ÁVH-s családnak -- ahol kis gyermek volt - élelmet vigyek a Vöröskeresztes csomagból. A megadott címre csak a bejárati ajtó előtt le kellett tenni a csomagot. Ezt a barátomat 1958-ban „hálából” börtönbe is juttatták, (4-5 évet ült). A Vöröskeresztes csomagok körül dolgoztam -- közben küldöttek jöttek a Széna térről. Egy szobatársam ilyenkor mindég odahívott:

-- „Gyere, itt vannak a Széna-téri elvtársak!” -- nagyon buzgólkodott. Későbbi értesülésem, hogy ő már decemberben MSZP-tagja lett és intézkedett, hogy ne fejezhessem be az egyetemet.

   Az ösztöndíjam megvonták, munkavállalásra csak az általuk kijelöltek vállalkozhattak. Ha dolgozni mentem volna, automatikusan kizárom magam az egyetemről.

Lefogyva 12 kilót, 7 hónap alatt szereztem meg végbizonyítványom. Márciusban az előző évben kieső 9.-ik félévet újra kezdtük. Világhíres Verebély professzorunk mondta: -- ”Vagy lövöldözünk, vagy mérnököket képzünk!” Nem engedett el bennünket hiányos ismeretekkel. Őt is elérte ereje teljében a hírhedt Kádár-rezsim -- kihúzták alóla a katedrát.

   Szóval, én nem gyártottam benzinből koktélt, nem zavartam haza egy orosz katonát sem, csak nagyon hétköznapi dolgokat műveltem -- de el sem hiszem, hogy ennyi minden belefért ebbe a mámoros, örömben töltött 12 napba!

   Két fontos eseményt nem hagyhatok ki. Szerdán, vagy csütörtök reggel megtudtuk, hogy győzött a forradalom! November elseje volt -- hétfőn ki-ki mehet dolgozni, vagy a tanulást folytatni!

   Örömmámorban úszó emberek árasztották el a Móricz Zs. körteret. Én is ott voltam, de örömömbe disszonáns élmény vegyült. Nem tudtam együtt nevetni sok másik emberrel, akik azon örvendeztek, hogy az ott levő egyetlen orosz tank csövén 8-10- éves gyerekek mászkáltak, és az ágyúcsőbe a felgyűlt háztartási szemetet tömködték bele. A tank a Fehérvári út mellett állt. Én inkább felháborodtam, értelmetlennek találtam -- hol vannak ezeknek a gyerekeknek a szülei? Arra gondoltam, hogy a tankban orosz, tadzsik, kirgiz? fiúk ülnek, akikért szintén aggódik az anyjuk és félnek. Nem önszántukból jöttek ide. Nem sokáig gondolkodhat-tam, egyetlen lövés hangja rázta meg az eget s földet. A tankból kilőtték a csövet eltorlaszoló szemetet.

   Ez volt az első, és egyetlen lövés a Körtéren egészen november 4.-én hajnali 5 óráig. Persze repeszdarabok röpültek, füst és szemét, és a közvetlen mellettem álló gépész lány repeszektől sérülten összeesett.

   Ekkor már mindenki futott amerre látott, én is fölfelé a Himfy utcán. Így alakul a történelem, a felelőtlenül játszó gyerekek biztosan forradalmi hőssé nyilvánították magukat, engem pedig 10 cm választott el attól, hogy kórházba kerülve én is primer alapon forradalmárrá léphettem volna elő, de én nem ilyen sorsra vagyok predesztinálva.

   Akkor nem tudtam azt sem, nem is tudhattam meg, csak évtizedek múlva (de akkor aztán első kézből egyenest Marián Istvántól), hogy talán azon órában Danner Jánost már szitává lőtték Marián helyett!

   Nekünk a tények bűnös elhallgatása miatt még maradt két boldog napunk.

   Ezalatt történt a másik fontos eset. Sorkatonákat küldtek ki, hogy a széthordott fegyvereket összegyűjtsék, elszállítsák. Ez a Ménesi úton az Ötvös-kollégiumot és a Műszaki Egyetem leánykollégiumát érintette. Közben előbb vissza kell térnem a forradalomról a későbbi gondolkodásomat meghatározó első lövésekre, amit 23.-án az esti órákban hallottam. Ezek aztán nap, mint nap ismétlődtek a Gellérthegy tetején, ahol egyetlen ÁVH-s, vagy ruszki katona sem volt fellelhető. Azért ide vonult naponta a forradalmár különítmény addig a napig, amíg a helyzet forrósodása okán Grosics Gyula a levonuló „hős” fiúk elé állt, hogy a lebukást kivédeni az ő pincéjébe rakják le a fegyvereket. Igazolásomra a Fekete Párduc iránti tiszteletemről biztosítva,olvassák el több erről szóló interjú-nyilatkozatát. Tehát ezeket a fegyvereket Ő szolgáltatta be.

   Engem 56-ban nem ez a körülmény befolyásolt, hanem a fegyverek átadásának történései. November 2-án vagy inkább 3.-án? hajnalban a bejárati kapu dörömböléshangjaira riadtam fel, és az utcán lövést is hallottam. Szobánk ablaka a kert felé néző lévén, egy emeletet le kellett mennem, hogy az utcára lássak. Magyar kiskatonák laposkúszásban másztak a kerítés kőlábazata mellett, mások az ajtónkat döngették -- nem sok kellett, hogy betörjék. E a nap volt életem legnagyobb félelemben megélt napja -- és ez is serkentett cselekvésre, ami gondolom, rám jellemző. Lementem a kapuhoz, a kiskatonákat biztosítottam, hogy azonnal intézkedem, ne rongálják meg a kaput. Lementem az alagsorba és visszajöttem a kulcsot hozó, reszkető igazgató nővel. A katonák kérdésére: -- „Van fegyver az épületben?” – „ Nincs.” -- volt igazgató nőnk válasza. Figyelmen kívül hagyva az ajtó mögött a társalgóban falhoz állított szép számú 48-mintájú karabélyokat. Világos lett, hogy hasonló jelenet játszódott le a másik kollégiumban, „van fegyver? nincs”, csakhogy cáfolatképpen utánuk lőttek a félelemben levő magyar kiskatonáknak a hős forradalmárok.

   A következő éjszaka már minden kétséget kizárt! Pontban hajnali ötkor ágyúzásra ébredtünk. A Körtér 2 sz. épületét aknázták. Reszketve gyűltünk össze a földszinten. A kertbe lövedékek csapódtak. Rendelkezett az igazgató nő, hogy a szomszéd kollégium védelmet nyújtó pincéjébe kell vonulnunk. No, én ezt nem akartam!

   A tűzszünetben párom átjött a Bartók-kollégiumból, és némi motyómat összeszedve a síri csendes Bartók Béla úton, és az egyáltalán nem csendes Gellért téren és Szabadság hídon át a nagynénihez mentünk a Vörösmarty utcába. A kritikus szakaszon, a hídon vastraverzek közé bújva hallgattuk az ágyúdörgést, a gellert kapó golyók víjjogását. Időnként a Kálvin téren levő több tankból lőtték a hidat. A Molnár utcában összeölelkezve lelket vertünk magunkba -- és mentünk tovább a dermedt csendbe burkolózó utcákon át. Mintha ember nem is lakott volna a városban. Erre tankok egyáltalán nem voltak. November negyedike volt az a nap, amelyikkel véget ért a kollégiumban a forradalmi napokhoz közvetlen kötődő időszak.

   Eddig a napig élesen külön tudom választani azokat a gondolatokat, amiket akkor gondoltam az eseményekkel kapcsolatban, több mindent már modulálhatott a később, főleg 1985-89 után szerzett információk tömege. Akkor gyűlöltem meg a Szabad Európa rádiót, az uszító, félrevezető tájékoztatást.

-- „Győrbe lövik a kórházat!” -- amelyik mellett a testvérem lakott két hetes gyermekével. Nem volt igaz, ott is csak megtorlás volt. --” Tartsatok ki, jön a segítség nyugatról!“ Én úgy gondoltam, hogy nem fognak rohanni, hogy Európa térképét átalakítsák 11 évre rá, amikor országunkat a békekötés keretében a szovjet oldalra kárhoztatták. Szuez csak másodlagos történet lehetett. Az első világháború lezárása is a magyarság kárára köttetett „béke”. Mint írtam, a szovjet katona is csak áldozat volt, az igazi ellenség a gyilkos, elnyomó szovjet rezsim, nálunk is a bulldog kutyaként mellettük buzgólkodó kommunista párt és ÁVH. A körtéri szovjet katonák a tér ellenkező oldalán lelték halálukat, mint későbbi felvételeken láthattam. Itt is kihangsúlyozom, hogy körtéri harcok nem voltak, csak provokációval kierőltetett ellenállás, egyben kegyetlen megtorlás, és megfélemlítés. Provokátor volt a katona, aki toborozta a gimnazista fiatalokat, és akit lehetett -- hogy minél több magyar essen áldozatul -- és még nem is tudhattunk a pufajkások által óvóhelyről kiráncigált férfiakról, fiakról, apákról, akiknek sírjánál kellene leróni a kegyeletünket addig, amíg sírjaikat még nem sikerült teljesen kigyomlálni a Farkasréti- temető felső hármas parcellájából!

   November 4.-ig a Széna téri ellenálló csoport is a hírhedt kommunisták bekísérését, összegyűjtését végezte, sokszor az ő védelmükre a meglincselés elkerülésére. Ismert pl. Marosán György esete, a Bécsből visszacsalogatott lány kálváriájából, hogy jöjjenek haza nyugodtan, semmi bántódásuk nem esik. Vele nem ez történt! A Terror Háza múzeumból az ő sorsa is megismerhető.

   Persze a fontos körülményt ne felejtsük, akkoriban azt gondoltuk, hogy méltó büntetésüket megkapják, de legalább a politikából, közéletből való eltávolításukat elérhetjük. Cáfolatként erre egy mai frappáns cinikus példa, hogy a 60. évfordulóra a média Vásárhelyi Miklóst idézi -- aki még halála után is szennyezheti a közéletet, pedig ágyban, párnák közt halt meg. Elég volt ahhoz annyi, hogy a tárgyalásán a kommunista gyónást alkalmazza, aminek mikéntjét szintén 2016-ban ismerhettem meg a néhai Kádár szájából, hogy az ő gyónásuk az önkritika gyakorlása. Hozzá még Kádár cinikus ábrázatát is nézhettem.

   A szakállt növesztett kérdés: mikor volt (lesz) elszámolás?

   Látszólag a Műszaki Egyetemhez nem tartozó 56-os eseményt idézek emlékembe, ami a Ménesi úti kollégiumhoz pedig fájdalmasan kötődő élmény. 60 év távlatából az azóta tudomásomra jutó tények az események összefüggéseit úgy világítja meg előttem, mint a különálló, értelmetlen cserépdarabkákból mozaikként összeálló kép.

   A történet: a kollégiumban a gondnoki lakásban élt egy család. A szegény paraszti családból származó apa a párt által kiemelt segítséggel agrár egyetemet végzett, és az egyetemi végzettség utáni gyakorló katona évét töltötte a dunaföldvári laktanyában. A forradalom napjaiban a parancsnokuk hazaküldött mindenkit az egyetemi századból -- így került az apa a Ménesi útra. Hoztal egy barátját, aki nem tudott tovább utazni saját családjához. A forradalom győzelmének tudatában szombaton visszautaztak mindketten Dunaföldvárra, hogy a pár nap múlva esedékes leszerelésükről le ne maradjanak. Nos, a laktanya két halálos áldozatai ők voltak.

   A parancsnok a családjával az óvó pincében volt. Ö szerintem az egyetlen helyes utat választotta, én javára írom. Tudhatta, vagy sejtette, hogy a történet a kommunista vezetők forgató könyve szerint alakul. Az ellenállásra nem kapott parancsot, azt pedig megakadályozta, hogy sok reményteljes fiatal, szovjet fegyverektől pusztuljon el. A cél pedig az volt! Elképzelése igazolódott, hogy a november negyediki támadás hajnali 5-kor ott is megindult, és csak ezt a kiürített szárnyat érintette. Így lett a fent említett 2 katona halálos áldozat. Keresztnevén említem, Imre az ablakhoz rohant, ahol egy akna kettészelte és testének felső része az emeletről az udvarra zuhant. Felesége nem nyugodott bele az eltűnésébe, ezért pár hét múlva Dunaföldvárra utazott, ahol azt mondták, nem tudnak róluk. Az én legjobb barátnőm kísérte el -- egy görög menekült, helyesebben egy görögországi macedón, aki mindvégig velünk tanult, és végzett. Az állomásra visszatérve egy ember odament hozzájuk, felvilágosította őket, hogy igenis, 2 embert temettek el innen a Sztalinvárosi temetőbe -- és megadta az ottani temető őrnek a címét. Az ő segítségével exhumálták a más néven eltemetett halottakat, akiben felismerte a férje holttestét. Biztosan tudták a nevüket, csak úgy gondolták, hogy ne a hadseregnek kelljen elszámolni a családdal a szeretteikről -- ezért nem a parancsnokot vádolom. Ennyit ért akkor egy élet.

   A temető őr pedig nagyobb kockázatot vállalt, mint egy szovjet tank kilövése, mégis megtette. Imrének két gyermeke volt, akkor 8 -10 éves Imre fia és Margit lánya. Remélem, Ők még élnek.

   November 4.-től 19.-ig a Vörösmarty utcában éltünk. A családnak mi szereztük be a kenyeret a Rottenbiller utcai péküzemből -- ha sikerült. Ha lőttek az utcában a sorba állókra is, akkor elszaladtunk, ki merre tudott, aztán megkerestük egymást, és visszamentünk. A Körút és az Aradi utca sarkán a lámpavason egy ávósnak mondott tetem lógott napokig -- de sokkal jobban felkavart, hogy a Vörösmarty utcában két kadétiskolás tetemét kellett átlépni -- olyanokét, akiket haza szerettem volna küldeni a mamához. Jól felismerhetők voltak a piros csíkos nadrágra húzott szilvakék melegítőről. Őket is szervezetten küldték a halálba. A borzalomnak is vannak fokozatai, ha bele is fásul az ember.

   A forradalom véres leverése, a kegyetlen megtorlás nagy káoszba torkollott. Közlekedés nem volt. A városba élelmet szállító autókkal próbáltunk sokan hazajutni, de az autókat egyre többször megtámadták, így utazókat például Tatabányánál lelőtték -- mindenkiben a rendszer ellenségét láttták. Ennek ellenére mégis minden nap sokan várakoztak a kínálkozó alkalomra a Kelenföldi Tejüzemben. Nekünk is csak baráti kapcsolat révén, november 19.-én sikerült a hazautazás a tejeskannák tetején gubbasztva. Majdnem megfagytunk a nyári öltözékben -- mivel november elejéig nyári hőség volt, téli ruhatárunk még nem volt a szállóban, akkor pedig már nagyon hideg volt.

   Azokban a hetekben nyílt vándorlás indult meg a nyugati határ felé. A győri vasút állomáson néha elhangzott a -- „Beszállás Bécs felé!”-- közlemény. Egyik híressé vált átkelőhely például a Pinka folyó lett. Ez a rövid időszak sem volt természetesen kockázat nélküli. Sok fiatal elvérzett a határon akkor is aknáktól, a határőrök fegyverétől -- az élve visszatérítés is súlyos következményekkel járt.

   A nyugatra menés ugyan megfordult a fejünkben, de mindketten megegyeztünk abban, hogy fő célunk az egyetem befejezése. Minden esetre december 6.-án már visszajöttem a kollégiumba tájékozódni a folytatásról. A fegyverek eltűntek, új igazgató nő volt, a körtéri háborús nyomokat nagyjából eltakarították. Akkor még nem számoltam a már említett fordulattal, hogy az MSZP-be tömörült fura urak nekem más sorsot szántak. Ezt sem egyenes úton tudtam meg, csak a körülöttem történtekből variálva. Az ilyen embereknek nem a nyílt sisakkal való szembenézés az ismérvük. Tehát ösztöndíjam nincs, pénz nélkül kell átvészelnem ezt az időszakot!  Hogy hogyan, az egy külön regény lenne.

   Szüleimnek ezt meg sem mondtam -- nekik pénzük egyáltalán nem volt -- otthon még négy kiskorú testvéremet is el kellett látniuk. Ellátni abból, amit kifosztva, keservesen, igavonó állat nélküli gazdaságban termeltek, és amit abból a rekvirálók meghagytak

   A nyári szünetekben én is a földeken dolgoztam, hogy többet tudjanak elvinni apámtól a Vörös Csepel munkásai részére.  Orvosi ellátásra sem voltak jogosultak, és súlyos betegségbe eső testvérem gyógyítását is teljes költségen kellett megfizetni orvossal, kórházi költséggel együtt.

   Ezekből is következtethető, hogy én Kádárnak egyszer sem tapsoltam. A legpiszkosabb munkát ő végezte el már 1948-ban is, és persze a forradalom után szintén. 1957-ben már nem is tapsolhattam volna, mert közveszélyes gyülekezéstől tartva hármasban ki sem léphettünk a szállóból -- akár csak az egyetemre mentünk, akkor is. A márciusi napokban rendőri kísérettel mehettünk a Bartók Béla út közepéig, ott  vegyülhettünk csak el a járókelőkkel -- ezen jót szórakoztunk.

   Júliusban végre megszereztem a végbizonyítványt. Augusztusban dolgoztam már, kiléptem az Életbe!

   Az írásomban esetleg ellentmondásnak látszó ellentétet itt szeretnék feloldani, hogy nem voltak harcok, csak megtorlás. Az egyik oldalról, bár a véres, embertelen diktatúra indokolta volna az elszabadult indulatokat, ez egy nép tiszta szabadságharca volt az elnyomás ellen lázadva. Másik oldalról pedig fékevesztett, kegyetlen megtorlás, elrettentésül a hasonló ellenállások gondolata ellen is. Azért is kellett minél több véráldozat, mert ebbe a megzavart hatalomnak a Sztálin halála utáni belső harcok okozta félelme is vegyült. Meg kell állapítani, hogy a sokszor föltett kérdésre: --„ Akkor féltünk”? azt kell válaszolni: -- “Nem!” Pedig minden okunk meglett volna rá. Szerintem ez jellemző – egy sanyargatott nép az idő által spontán megérlelt ellenálláskor már nem mérlegel. Mi nem a szocializmust akartuk megjavítani, emberarcúvá tenni, az lehetetlen! Ennek sem mérlegeltük a realitását. Azt a reform-kommunisták tűzték ki célként, akik azt is képzelték, hogy ők maguk semlegesítik, majd vezénylik le a forradalmat. Ebben sikerrel is jártak, de túl sok vér árán, ami hosszú távon ellenük is fordult. Nem lehet a forradalom hőse, mártírja sem a 301- es parcella fő helyén nyugvó Angyal István, aki hiába várta, hogy Kádár elvtársa majd igazolja és kimenti. Kádár akkori hazugságába, hogy nem lesz megtorlás -- ebbe nem illett Angyal felmentése. Kínossá válva, legelőször őt kellett eltenni láb alól.

   Nem lehet a forradalom hőse Maléter sem, aki végig tárgyalt a szovjet partnerekkel a kilátásba helyezett bársonyszék reményében. A piszkos munkát elvégzőket, a kompromittálást elkerülendő nem szokták jutalmazni soha a történelemben. A 301- es dísz-parcella majd minden tagját külön kellene elemezni ily módon.

   Én Nagy Imrét emelem föléjük, mert őt zavarodott félelmükben könyörögték be a parlamentbe és a feladathoz némileg felnőtt -- az ítéletre pedig kijelentette, hogyő véreskezű gyilkosoktól nem kér kegyelmet. Kivégzése után aztán kényelmes is volt rátolni elvtársainak a közös bűneiket. A legerőszakosabb TSZ- szervezést 1960- ban Kádár végezte. Apám esete erre nekem személyes bizonyíték.

   Az igazi hősök az egyszerű, esetleg névtelen emberek, még ha fiatal kora miatt nem is tudta mérlegelni a helyzetet -- ezt elismerem. Bár a forradalom hősei nem is lehetnek azok a szovjet kiskatonák, akik a Körtéren lelték halálukat, de gyűlölt ellenségek sem, ők áldozatai a nagyon is gyűlölt rendszernek, hogy indokoljam a Körtéren átélt érzéseimet.

   Visszatérek arra, hogy kiléptem az Életbe, első munkahelyemre. Főnököm nagyon jó benyomást tett rám. Dicsért, hogy jó felkészültségű vagyok, bíztatott, így hamar belerázódtam a munkába.

KISZ-be soha sem léptem be, erre soha nem kapacitáltak. Itt is volt Párt, KISZ, de talán nem volt

domináló.

Második munkahelyemre népgazdasági érdekkel indokolt miniszteri áthelyezéssel kerültem a színvonal emelésére. Az áthelyezés időpontja 1962 május 1. Kikötés: fellebbezési jogom elvileg van, de a munkahelyet akkor is köteles vagyok elfoglalni. Ennek a cégnek a profilja építő ipari tervezés. Az első vállalatom magas szintű gépész, villamos tervezést végzett.

 

Feladatomban a változás, tudásom, gyakorlatom alapján problémát nem jelenthetett, bár itt a szakmámhoz értő főnököm valóban nem volt, akire számíthattam volna. Rövid körültekintés után elég volt, hogy lássam a különbséget az előző munkahelyemhez viszonyítva. A vállalatnak sokrétű civil beruházás mellett kötelezően ki kellett szolgálni a katonai testületek igényét – Honvédelmi Minisztérium, Belügyi Min., Igazságügy, és még csemegének Munkásőrség, Párt. Az is beszédes, hogy kik voltak a kollégáim! A háború után börtönben, úgynevezett KÖMÜ. - táborban dolgozó kiváló mérnökök, a háború előtti korból -- vagy későbbi szabotázs miatti elítéltek -- régi katonatisztek. Ebből alakult az a vállalat, amibe én 1962-ben bekerültem. Voltak ott persze sokan mások már a fiatalabb korosztályból, természetesen kellő számban és beosztásban a rendszer hű kiszolgálói is.

Ez a fejezet azért fontos a pályámból, az írásom fő mondanivalójához is szorosan kapcsolódva, mert

iskolapéldaként szolgálhatna a kádári gulyáskommunizmus működésének elemzésére, hogy kié a levesből a sűrűje, és kié a megbuggyant leve. A felsorolt beruházások -- ide vehető még a Víz-lépcső, a Világkiállítás

-- kiválóan működtek az ellenőrizetlenül kiszivattyúzható pénzeszközök felhalmozására, villákra, nyaralókra, magán vállalatokra. A nyugatabbra már 200 éve lezajlott tőke újra-felhalmozás mintájára alakult világ hozzánk késve érkezett, de ”dicső” elitjeink derekasan kihasználták a lehetőséget. Az elején még a média sem zavarhatott bele. Itt éltem meg a cégem felszámolását, ami egybeesett a szocialista Magyarország végnapjaival is. Ez az időszak nem volt veszélytelen és a módszerek fenyegetettségében néha nem sokban különböztek a legsötétebb Rákosi - Kádári világ módszereitől.

 

Visszatérve itteni pályám elejére, beavattak a Szigorúan Bizalmas ügykezelés rejtelmeibe -- remélve, hogy nyugati országba nem óhajtok utazni -- sok instrukciót nem adtak. Azon elgondolkoztam , hogy a Pártba, de a KISZ-be való belépést sem említették soha. Erre világos választ kaptam később, amikor szembesültem a káder lapommal, amelyben hivatkozással 1956-os múltamra -- lakonikus rövidséggel -- „megmételyezett” jelzővel illettek. Nem tudom, hogy javukra írjam-e, vagy fordítva: a jó szakemberek munkáját felhasználták, talán el is ismerték, persze nem díjazásban -- de hagytak dolgozni. Én pedig a munkámra koncentrálva, a kiváló kollegákra támaszkodva, a zavaró dolgokat kellően tudtam hárítani, ha abból volt is bőven.

 

A szelídített Kádári évekre nagyon is borús fellegeket sodortak az őszi szelek október utolsó heteire. Töredelmesen bevallom, hogy a munka mellett nem is figyeltünk volna az évfordulókra, de volt, ami még jobban ráirányította. A rendőrség lezárta a fénymásolókat, sokszorosítókat, néha még az egész épületet is. Egyszer az egyetemista fiam pár perccel előbb lépett ki, és a magyarázat nem lett volna egyszerű, hogy mit keresett itt? A kézenfekvő valós érvek nem hatottak volna.

 

A 30.-ik évforduló körül sokan túlóráztunk nagyon késői órákba nyúlva, és íme, terepszínű katonai egyenruhában megjelent Miklós vállán átvetett fegyverrel,l szigorúan körüljárva a műtermet.

Korábban nekem a munkám során túrataxi sofőrjeként volt ismert -- közben vállalati kollégám lett, --

és már suttogták, hogy ifjan kápó volt a recski intézményben. A kalacsnyikovot is ismertem már, felismertem a logoját a göngyölegen, a horvátországi háború TV híradójában, TKV, (Technika Külker Vállalat), amit Budapestről szovjet katonai cég importált. Kiállítási helyet kellett létesíteni importálható fegyverek részére.

 

Börtönöket terveztünk a nép vizionált ellenségeinek. Kivitelezői felvonulás céljából kellett létesíteni egy kaput, ami a kis-fogház udvarán egy obeliszknek ütközött. Sallai mártírhalála helyének állított emléket.—„ Mi legyen ezzel?” A parancsnok egyszerű válasza: -- „Elbontjuk, mert innen már esetleg másról, például Nagy Imréről szól majd a megemlékezés.” Nagy Imre, és sok - sok ártatlan áldozat bitófája helyén álltunk -- történt 1987-ben. Hát ilyenformán zajlott az élet a 80-as években.

 

A rendszerváltásról, inkább mondanám, a rendszer összeomlásáról szállingóztak hírek, de a Kossuth rádióban eddig is kedvelt , ám egyre hallgatottabbá vált 168 óra műsorában koncentrálódtak. Ennek a hallgatását nem lehetett elmulasztani. Itt azokat az adásokat idézem, amelyek a Műszaki Egyetemre vonatkoznak, konkrétan Marián Istvánra. Ő 1956-ban a műszaki egyetemi forradalmi ezredparancsnokaként került a köztudatba. Pár évet börtönben ült, és 89-ben a változások hírére ebben a szerepben újból a porondra lépett -- mint mondom, a 168 óra adásaiban, később aztán az egyetemen. Büszkén elmondta, hogy a forradalom napjaiban ő Maléter miniszterrel működött együtt, vele napi kapcsolatban állt, utasításait követte. Amikor november elsején nem találta a helyén, azonnal tudta, hogy ez rossz jel, ezért elhagyta a műegyetemi főhadiszállását, és hazament.

Azt is elmondta a riporter firtatására, hogy őt is azonnali raportra rendelték a parlamentbe, de rossz érzésének engedve a saját autójába maga helyett Danner Jánost ültette, hogy helyettesként menjen a parlamenti tárgyalásra. Ahogy a kocsi kikanyarodott az egyetem udvaráról, több mesterlövész a dunai mellvédről szitává lőtte az autót, benne Danner Jánossal.

Marián több adásban is szerepelt, válaszként például egy szegedi lány kérdésére, (Danner szegedi fiú volt) -- újból tüzetesen elmondta az esetet. Én írtam erre a riportra a rádióba, nagyszerű lenne, ha ezt a hanganyagot megőrizték volna. Abba sok között az is volt, hogy ő zsidó, de kénytelen volt nevet változtatni --olyan nagy volt az antiszemitizmus. Én biztattam, ha a nevét becsületben hagyta, nyugodtan vegye vissza, de talán nem tudta melyiket, mert ügynökként több neve is volt. Állítólag az orosz levéltárban már hozzáférhető, én nem győződhettem meg erről.

 

Elseje után még elment a vári kollégiumba, fegyverekkel fölszerelve akarta elvinni a reptérre a még ott levő egyetemistákat kötelékben, hogy felvegyék a harcot a ruszkik ellen. Többen az ablakon kiugorva menekültek el.

 

Ugyanebből az adásból ismert tény, hogy a műegyetem forradalmi zászlóját elvitte magával.

Valamelyik rektor kérdezte, hogy vajon a zászlónak mi lett a sorsa? Hát ez! A műsor pedig arrólszólt, hogy Ausztráliából hazajött lány hozta magával ezt a zászlót, ami miatt elmondása szerint sokszor ott is veszélyes helyzetbe került, el akarták tőle venni. Múzeumnak akarta felajánlani, talán ott megtalálható. A kérdésre, hogy került hozzá, elmondta, hogy Marián István a nagybátyja, tőle kapta 56-ban az akkor 13 éves lány.

 

Én miatta visszautasítottam az 56-os emlékérmet, ő ne tűzze a mellemre! Ezért 1991-ben fasisztának nevezett az aulában egy frissen kitűntetett, aki végig egy nagy szolgáltató cégnél az MSZMP párttitkára volt. Ezt betetőzte még az 50. évforduló, amikor a rektor csürhének minősítve kizárt az egyetem épületéből a Duna-partra, mint az első éves egyetemista koromban, 1989-ben.

Megírtam ugyan neki, hogy mesterlövészek azért remélem, nem lesznek felsorakoztatva.

 

Én a magam módján tisztán akarom megőrizni ennek a szabadságharcnak a csodálatos emlékét, és mindenki tegye azt a megérdemelt kitűntetéssel, vagy anélkül, és nyomatékát is szeretném adni ezzel az írással. Fogadja az olvasója olyan jósszándékkal, ahogyan íródott.

 

Budapest, 2016. 10. 17. dr. Nagyné Kondics Erzsébet

                                                                                                                                          

 

Syndicate content