„A magyar végzet abban rejlik, hogy örökké elvétjük az időmértéket… Mindig abban bízunk, hogy intézkedik a Magyarok Istene, és a történelem megvár minket, pedig az megy a maga útján… Aztán bűnbakot keresünk, átkozódunk meg búsulunk… valami hiányzik belőlünk: a bátorság az önismeretre.”

— (Féja Géza: Visegrádi esték)

 

zsurPucoljuk a csizmát, emberek, Bencsik András meghirdette a frankót. Bayer Zsolt aljas pátyi riportját, amely beleájul a zsidó területfoglaló ölébe - már  elfejeltette a hálás olvasóközönség.

Bencsik András, aki pár évvel ezelőtt a  budai várban, mint a Magyar Gárda alapító tagja feszített a cérnán, ma már dícséri a hálás közvélemény. (Az se kutya, persze, hogy az egykori Népszabis szerkesztő állami Nagykeresztet kapott Orbán Viktortól) Nem számít most, mert - mint a szélkakas jellemű firkász firkálja firkantásában, össznépi  érdek, hogy összefogjunk. Tyű, az áldóját! Bencsik azt is ígéri, lovashuszárok is lesznek, na ez már döfi! Meg néptáncosok. Kapkodom is a fejem. Lovashuszárokat legutóbb a zsidó Geszti Péter futtatott. A néptáncosokról nem tudjuk, melyik népből valók.

Fritz Tamás legutóbb a Jobbik demonstrációját kavarta meg, ennek kapcsán jutott eszembe egyik régebbi írásom:

Fricc  -  vicc

... provokátor vagyok a ministránsgyerekek kakaódélutánján.

 „Többezer ember ment fel a budai Sándor palotába” - hallom a hírt. (HÍRT TV és ECHO TV egy húron pendülve).
Nosza – mondom - ugorgyunk csak fel, egy paraszthajszára van csupán a Délitől, ahol lakom…
Gyanúsnak találom a helyzetet, mindössze három fiatalt látok - ó, mily’ szégyen - volt képük sávos lobogóval kezükben baktatni.

Aztán a palota közvetlen közelében danászást hallok. Arra szaporázom lépteimet, milyen kedves, gondolom, a külföldi turistákat tán éppen magyar dalra tanítják, ez is jó csalogató lehet…
Cukrot adnék annak a madárnak, danolja ki nevét a babámnak…csárdás kis angyalom…
Ezt dalolja az a négyszáz ember, akik önfeledten éneklik a kedves óvodás dalt.
Azután megpillantom a kör közepén az ismert tévés politológust.
Mint a mennykő hasít belém a felismerés…Jó Isten, ezek ezt nevezik tüntetésnek? Hát még mindig itt tartunk? Uramatyám! Ez nem lehet igaz!

A kör közepe felé tartok:
„Tamás, szép, szép, hogy itt Eszterláncoztok, nem luxus ez egy kissé?
Ahogy a költő írta: szó bennszakad, hang fennakad…mire F r i t z Tamás kedvesen elmondja, éppen most van benn az Izabella az Elnök úrnál, őt várjuk.

Jön is Izabella sebtiben és mondja: „…az elnök úr az alábbiak közlésére jogosított fel: ő is támogatja az előre hozott választásokat…és ezt holnap a sajtónak is elmondja.
Nosza, nesze semmi, ennyi.
Izabella a négyszáz emberrel roppant elégedett lett.
Ezért kellett a keddi napot elrabolni a polgároktól?

Kissé hangosabb voltam kifakadásommal, mire többen is megdorgáltak: nem kell mindjárt hőzöngeni, ennek semmi értelme, különben is a Vértanúk terén csata volt, ezért az itteni rendőrök kérik, aki csak tud, ne a Lánchídon, hanem a Margit-hídon át menjen Pestre.

Lássa be - néz rám egy alacsony becsületes arcú asszony (magam sem tudom, miért Zákeus néninek kereszteltem el) - jó itt lenni. Vigyázni kell a rendre, nem csinálunk felfordulást, a rendőrökkel is jó a kapcsolatunk. Megmutatjuk nekik, de meg ám…semmi értelme kivívni a hatóságok haragját.
Felém fordulva pedig: meg kell adni a tüntetés méltóságát, miránk ne mondja senki, hogy felfordulást csinálunk, mint azok a fizetett felforgatók, fújj.

Nem vártam meg, mi lesz a kifejlet. A Fritz Tamást védőn körülbástyázó jóindulatú, megvezetett idősebb hölgyek amúgy szúrós tekintete elől visszavonulva még hallottam a rám zúduló haragos szavakat: csak a felfordulást csinálja, minek jön ez ide…provokátor!

Tiszta igaz, provokátor vagyok a ministránsgyerekek kakaódélutánján.
Még hogy méltósággal, miféle méltóság kell a saját jogaim kiharcolásához, emberek?

Miközben az ország dereka megroppanva…hogy is írta a lánglelkű József Attila:
„…Mint fészket ütik le a kis falut…Egy nyál a tenger, termelő zabálás, kis búvó országokra rálehel a tátott tőke s á r g a szája…párás büdösség-felhő lep bennünket el…”
Vajon miért éppen sárgára festette a költő a „…tátott tőkét?...”

Elhaladtomban még hallom a víg társulatot:
„…Szép a huszár, szép a huszár…”

Igen, nem sokkal előtte huszár uniformisba bújtatott belügyi spicli vitte a Bajnai mögött a háromszínű lobogót…eskühöz.

A négyszáz ember pedig békével ment haza. Szép emlékekkel. Bizonyára este majd telefonálgatnak egymásnak: milyen szép is volt, bizonyára égnek majd a szégyentől Bajnaiék…

Azután megkezdődik a háromszög-járás a lakásban.
Útvonal: TV-készülék - konyha - WC.
„…cukrot adnék annak a madárnak…”

Szép volt a vári danászás, magyarok! Sok mocskot segítettetek eltakarni az elvtársaknak. Hogyan is mondta Hofi Géza, a jóságos Kádár udvari bohóca?
„…Cukrot nekik…süvegcukrot…hogy abba üljenek…”

Függöny le.

(:Czékus Jób:)