Az elmúlt napokban minden TV állomás és majdnem minden újság megemlékezett Kádár János születéséről.
A legtöbb megemlékezés pozitív kicsengésű volt, a dicséret hangján szóltak a Haynau, 1849-et követő bosszú- hadjáratát is túlszárnyaló tömeggyilkosról.
A megemlékezők vörös zászlókkal , hatalmas vörös nyakkendőkkel, többen vörös csillagot viselve /tiltott jelkép / vonultak fel Kádár mellszobrának leleplezéséhez. Volt olyan eszement szónok is, aki legnagyobb királyaink, Szent István, Szent László, Mátyás király mellé helyezte a dicsőséges 56-os forradalmunkat leverető hazaárulót. Ez már orvosi eset! És a TV-k ezt minden híradás után kommentár nélkül közvetítették.
Ekkor jutott eszembe, hogy az un. rendszerváltás egyik szerény eredménye volt az, hogy lehetővé vált a fasizmus mellett a másik totalitárius rendszernek, a kommunizmusnak a bírálata is. Egyformán elítélve a két bűnös rendszert. Törvény tiltotta meg a két rendszer bűneinek tagadását és tiltotta meg e rendszerek jelképeinek használatát.
Ez rendjén valónak látszana akkor, ha a két rendszert egyforma mércével mérnék és volt képviselőit, haszonélvezőit és bűnöseit egyformán bírálnák.
Erről azonban szó sincs!
Ezért érdemes felidézni az elmúlt évtizedek cáfolhatatlan történelmi tényeit.
Már az a tény, hogy egyenlőségjelet tesznek a két rendszer közé, történelmi hazugság. Ugyanis nagyságrendi különbség van a két rendszer bűnei között! Míg a fasizmusnak 6 millió zsidó meggyilkolását róják föl, addig a kommunista rendszereknek 130 millió áldozata volt. Arról nem is beszélve, hogy a fasiszta bűnösöket a háború után felelőségre vonták, kivégezték, bebörtönözték, a GULAG táboraiba hurcolták és utódaikon még ma is ott van a szégyenbélyeg, addig a kommunista bűnösök máig köztünk élnek, nem is rosszul és utódaik legtöbben vezető pozícióban.
A halottakról pedig ne is beszéljünk!
Amíg a kivégzett fasiszták, hungaristák és hősi halált halt, fasisztának bélyegzett katonák még ma is jeltelen gödrökbe elkaparva alusszák örök álmukat, addig a jólétben élő és végelgyengülésben meghalt kommunisták államilag adományozott és gondozott díszsírhelyeken nyugszanak a nemzeti sírkert legszebb helyein.
Mi ez, ha nem visszataszító kettős mérce? Mi ez, ha nem népbutító történelem- hamisítás, a törvény lábbal tiprása?
Most pedig nézzünk néhány cáfolhatatlan tényt a címben szereplő két történelmi személy bemutatására. Az értékelést a tisztelt olvasóra bízom.
Kádár. 1956 novemberben A szovjetek emelték hatalomba, miután hadüzenet nélküli háborúban vérbe tiporták a forradalmat, több tízezer halott és sebesült magyar áldozatot követelve.
Szálasi. 1944 októberében a hungaristák vér nélkül vették át a hatalmat, eltekintve attól a néhány német és magyar halottól akik a Várban, a testőrök és német katonák közötti összecsapásban haltak meg.
Kádár. Senki nem nevezte ki, A Parlament nem szavazta meg. Nem tett esküt.
Egyértelműen a szovjetek bábja volt.
Szálasi. A Parlament mindkét háza / alsó és felsőház / megszavazta. Esküt tett a Szent Koronára
Kádár. Hatalomra kerülése után az egész ország általános sztrájkba kezdett és hetekig sztrájkolt.
Szálasi. A közalkalmazottak, a Rendőrség, a MÁV. stb. dolgozói felesküdtek és a termelés tovább folyt, sőt, ahol lehetett fokozódott.
Kádár. A Szovjet Hadsereg lefegyverezte a honvédséget, a néhány ellenálló egységet megsemmisítették. Csak néhány száz „pufajkás” volt ÁVH-s, hatalmától megfosztott, volt vezető párt és állami funkcionárius állt mellé.
Szálasi. Mindenki, a Hadsereg, még a legfőbb hadúrra, Horthy-ra felesküdött
tisztek is 99%-ban felesküdtek a Hungarista Kormányra. Fiatalok tízezrei álltak be önként a különböző fegyveres alakulatokba a bolsevizmus elleni harcra.
Kádár. Hatalomra kerülése után több száz embert végeztek ki. 22.000-t bebörtönöztek, 16.000-t internáltak, 200.000 ember menekült el a visszatérő kommunisták elől és még többen is elmentek volna, ha a szovjetek le nem zárják a Nyugati és Déli határokat.
Szálasi. A hatalomátvétel után néhány száz közismert baloldali politikust vettek őrizetbe és néhány száz esküszegő, szabotáló egyént végeztek ki. A háborúval együtt járó veszteségeket nem lehet hungaristák terhére róni. Itt kell megemlíteni, hogy a Budapesti zsidóság Szálasinak köszönheti, hogy a németeknek nem engedte elhurcolni és Vallenberg sem folytathatta volna mentőakcióját a hungaristákkal való együttműködés nélkül.
Úgy gondolom, aki nyitott szemmel jár a nagyvilágban, és nem butított el a több évtizedes agymosás, az ebből a néhány tényből is levonhatja a következtetést a két politikusról és a történelmi igazságról.
Az a néhány száz fanatikus, szélsőséges, részben szenilis vagy provokáló, Kádárt dicsőítő kommunista, pedig jó lenne, ha elgondolkozna!
Szalay Róbert
történelemtanár.