„…Az ÁVH feladatát csak úgy tudja ellátni, ha beosztottjait törhetetlen hűség, szeretet és ragaszkodás hatja át dicső Pártunk és szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs iránt…"

— (Péter Gábor, született Eisenberger Benő, az ÁVH parancsnokának utasítása 1951. május 21.

VerespatakA természettel való együttélés sorsközösséggé formálta az itt élő népeket, nemzeteket, miközben egymást váltó generációik kultúrájukba építették be tapasztalataikat és szakismereteiket, amelyek nélkülözhetetlenek a jelen és a jövő számára.

 

NYÍLT LEVÉL A KÁRPÁT-MEDENCEI SZÜLŐK ÉS NAGYSZÜLŐK RÉSZÉRE
A GYERMEKEK JOGAINAK VILÁGNAPJÁN

Tisztelt Szülők és Nagyszülők

itt, a Kárpát-medencében!

 

Szülőföldünk, az Európa szívében helyet foglaló 330.000 km2 területű Kárpát-medence természeti, történelmi és kulturális értékekben rendkívül gazdag természetes egység. Benne a különböző tájalkotó és tájformáló tényezők: a föld szerkezete, domborzata, éghajlata, vízrajza, növénytakarója, állatvilága és mindezekkel együtt az ember kultúrát teremtő, tájat alakító tevékenysége olyan egységbe forrtak  össze, amelyhez hasonló Földünkön másutt nem található. A természettel való együttélés sorsközösséggé formálta az itt élő népeket, nemzeteket, miközben egymást váltó generációik kultúrájukba építették be tapasztalataikat és szakismereteiket, amelyek nélkülözhetetlenek a jelen és a jövő számára.

Az éghajlatváltozás egyértelműen a XXI. század egyik legnagyobb kihívása.

Hazai és nemzetközi tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy az éghajlatváltozásnak jelentős környezeti és gazdasági következményei lesznek, s meghatározó tényező lesz a társadalomban, az ember és a természet kölcsönhatásaiban egyaránt. A prognózisok egybehangzó megállapítása szerint: „Egyes szélsőséges időjárási helyzetek valószínűsége, gyakorisága, mértéke, tartama növekedni fog.” Tehát a következő évtizedekben várhatóan mélyreható stratégiai kihívások elé állítja a világ államait az éghajlatváltozás. Mivelglobális változással állunk szemben, ezért megfigyelése, elemzése és kezelése is csak világméretű összefogással valósítható meg. Ez akkor lehet sikeres, ha a lokális és regionális együttműködést nem korlátozzák politikai határok, és a szuverenitás elismerése helyett a szolidaritás és együttműködés mint egyetlen alternatíva kap elsőbbséget. Különösen érvényes ez a Kárpát-medence keleti részére, a Tisza 157 200 km2-nyi vízgyűjtő területére, amelyen  öt ország: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia és Magyarország osztozik, összesen 14 millió 410 ezer egymásra utalt, közös sorsú lakossal. Fontos tudnunk, hogy a Tiszának és vízgyűjtő területének az egész Kárpát-medence környezetstabilitásában és környezet-gazdálkodásában kiemelt szerepe volt, van és lesz még inkább a jövőben, különös tekintettel a globális éghajlatváltozás Kárpát-medencében várható hatásaira, következményeire. A Kárpát-medence keleti része ma is erősen kontinentális klímájú, és gyakori a nyári csapadékhiány. A Tisza és mellékfolyóinak vízjárása sokkal szélsőségesebb a Dunáénál.

A Kárpát-medence  – éghajlatunknak az óceáni-, kontinentális- és mediterrán hatások közötti átmeneti jellege, valamint a környező hegyláncok csapadékcsökkentő hatása miatt ─    Európa különösen sérülékeny régiója az éghajlatváltozással szemben. A globális felmelegedés hatására ugyanis eltolódnak az időjárási zónák határai. Az éghajlati modellek szerint a Kárpát-medence felé fokozatosan felhúzódik a mediterrán éghajlat. A hőmérséklet minden évszakban nő. Az évi csapadék némileg csökken oly módon, hogy nő a téli-tavaszi és csökken a nyári-őszi félévben. Várhatóan csökken a csapadékos napok száma, nő a nagy csapadékok gyakorisága és a száraz időszakok hossza. Gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek (hőhullámok, szélviharok, árvizek), növekszik a tartósságuk és az intenzitásuk. Tehát egyre nagyobb biztonsági kihívást jelent majd mindannyiunk számára az éghajlatváltozás. Ezért fel kell készülnünk negatív hatásainak mérséklésére, jelentős környezeti és gazdasági következményeire.

Mivel a Tiszában lejátszódó folyamatok jelentős mértékben a folyó vízgyűjtő területén végbemenő események közvetlen vagy közvetett következményei, ezért az országhatárokkal szétszabdalt Tiszát és vízgyűjtő területét összefüggő ökológiai egységként kell kezelnünk. A Tisza vízminősége, „élete” a folyó vízgyűjtő területének környezeti állapotától függ.

Mivel az éghajlatváltozásnak jelentős környezeti és gazdasági következményei lesznek, ezért kiemelt figyelmet, és az eddigieknél is nagyobb gondot kell fordítanunk a Tisza vízgyűjtő területének környezeti állapotára, környezetének biztonságára.

Milyen veszélyforrások kockáztatják a  vízgyűjtő terület környezeti biztonságát?

Az eddigi felmérések azt igazolják, hogy sok időzítés nélküli ökológiai bomba „ketyeg” a vízgyűjtőben, amelyek  az időjárási szélsőségek, pl. nagycsapadékok esetén bármikor okozhatnak katasztrófákat. Különösen a szennyező objektumok, elsősorban a bányászati meddőhányók és technológiai zagytározók, gyógyszer- és vegyi üzemek, színesfém-feldolgozó üzemek fenyegetik ökológiai katasztrófával a Tiszát és annak Románia, ezen belül is az Erdélyi-szigethegység területén eredő és Magyarországra érkező mellékfolyóit. De súlyos következményekkel járhat az is, ha Ukrajnában, a kárpátaljai Aknaszlatina alatti sóbányákból nagy mennyiségű só kerülne a Tiszába. És rendkívül veszélyes, ha a kárpátaljai Nagymuzsaly melletti aranybánya területén, a Muzsalyi-hegy tetejéről, több százezer tonnányi meddőkőzetből a nehézfémek (kadmium 1800-szor, a réz 58-szor, a króm 7,7-szer haladja meg a megengedett határértéket) az esőzések és hóolvadás idején továbbra is a talajba mosódnak.

Románia egész területén mintegy 130 urántartalmú meddőhányó, 5,5 millió köbméter sugárzó anyag, 55 millió tonna mérgező hulladék, 900 ezer hektár  nehézfémekkel szennyezett  bányameddő és a 200 ezer tonna ipari hulladék van. Az Erdélyben található potenciális szennyező objektumok, elsősorban a bányászati meddőhányók és technológiai zagytározók, a gyógyszer- és vegyi üzemek, színesfém-feldolgozó kohászati üzemek okozhatnak természeti katasztrófát.

2000. január 30-án, a Tisza romániai vízgyűjtőjében, Máramaros megyében a Kárpát-medence első ökológiai katasztrófája történt. A heves esőzések által előidézett hóolvadás következtében átszakadt a nagybányai AURUL Rt. román-ausztrál vegyes vállalat tartályos ciánlúgozó művének aranykinyerési maradékait tartalmazó nagybozintai 95 hektár kiterjedésű zagytározó gátja. A 25 méter széles résen mintegy 100 ezer köbméter térfogatú kb. 120 mg/liter szabad cianidot, réz-cianidot és egyéb nehézfém komplex cianidokat is tartalmazó cianid-ömlés elöntött kb. 4 hektárnyi művelt területet, és a Zazar folyóba ömlött. Innen a Láposon és a Szamoson át a Tiszába, majd Dunába, és egészen a Fekete tengerig eljutott a  cianid szennyezés, amely azonnali, közvetlen biológiai hatást fejtett ki. A több hullámban érkező nehézfém szennyezés biológiai hatásai azonban hosszabb távon jelentkeznek, mert a nehézfémek (ólom, kadmium, réz, cink) alattomosan, nehezen követhetően hatnak. 

Az ökológiai katasztrófa következtében elpusztult a Szamos és a Tisza élővilágának 80%-a (Magyarországon 1240 tonna hal pusztult el), továbbá hatalmas károk keletkeztek a vízgazdálkodásban, turizmusban és a mezőgazdaságban.

A károkért felelős AURUL Rt. jogutód nélkül megszűnt. A Magyarországnak okozott kárt, vagyis a kárelhárítási és rehabilitációs munkálatok költségeit, összesen 28,5 milliárd forintot eddig még senki nem térítette meg.

Mivel Romániában, a Tisza vízgyűjtő területén több magas nehézfémtartalmú meddőhányó található, ezért az esőzések és a hóolvadás idején elkerülhetetlen, hogy változó mennyiségű ólom, kadmium, réz és cink be ne mosódjon a folyókba. Máramaros megyében, a Szamos folyó vízgyűjtőjében működő ércelőkészítők üzemek, mint az erzsébetbányai flotáció, kapniki flotáció, felsőbányai flotáció és Nagybányai Ércelőkészítő Művek (központi flotáció, zazari ércelőkészítő, AURUL ciánlugozó) mellett összesen 15 db zagytározó, a Visó folyó vízgyűjtőjében, a borsabányai flotáció mellett összesen 6 db tározó: novati derítő, Colbu 1, Colbu 2, cislai derítő 1-3. sz rekesze található. A  Zazar folyó mentén 15 db olyan veszélyes szennyezési forrás van, mint a sulyori külszíni fejtés csurgaléka, a felsőbányi bányák vizének egy része, a felsőtótfalusi zagytározó technológiai vizének és csurgalékának egy része, a Központi Flotáció melletti arzénes pirit-depónia

csurgaléka, a Központi Flotáció (nem technológiai) szennyvize, a Phoenix Vegyi Művek és a környező gépipari üzemek ipari szennyvize, a fernezelyi Ólomkohó ipari szennyvize, a kohó salak lerakatának csurgaléka, a Kereszthegyi és Veresvízi altárók bányavize, a Borpatak mentén vájt tárók bányavize, a Zazar Altáró bányavizének egy része, a Felsőbánya és Nagybánya kommunális szennyvizének egy része,  Zazar község melletti kommunális  szennyvízkezelő telep derített vize,  a felsőújfalusi kommunális hulladék lerakat csurgaléka, a nagybozintai zagytározók (amelyek egyikének  gátja szakadt át 2000. január 30-án) technológiai vize és csurgaléka. 

A nagybányai, 2000. januári ökológiai katasztrófát követően, a Máramaros megyei térségből nyolc éven belül ötször érkezett veszélyes szennyezés a Tiszába. Ezek egyike volt a  2000. március 10-ei, amikor a január 30-át követő 40. napon ismét súlyos ipari szennyezés történt a Tisza romániai vízgyűjtőjében, Borsabányán, a bányavállalat telephelyén, ahol a hóolvadás és a nagy  esőzések nyomán a zagytározóból a víz kimosta a nehézfémeket   - köztük a különösen mérgező ólmot és rezet is -    és a vegyszereket magába foglaló flotációs üledéket.  Több, mint 20 ezer tonna mérgező iszap került a Novac és Vasér patakokba, ahonnan a hordalék a Visó folyóba, innen pedig a Tiszába ömlött.

A Nagybányán, 2000. január 30-án és Borsabányán, 2000. március 10-én történt balesetek okait a Nagybányai Baleset Felmérésére Alakult Nemzetközi Munkacsoport (Nagybányai Munkacsoport) vizsgálta. A Brüsszel, 2000. december 15-én kelt jelentésében megállapította, hogy 1.) Nem a megfelelő típusú meddőhasznosítási létesítményt használták, 2.) Az engedélyező román hatóságok elfogadták ezt a típust, 3.) Nem volt megfelelő a monitorozás, a támasztófal-építés, -működtetés és –karbantartás, és 4.) Az 1-3. pontokban leírt hibák miatt a zord, de nem szokatlan időjárási viszonyok balesethez vezettek. A Nagybányai Munkacsoport sürgős intézkedéseket javasolt az elhagyott ülepítő medencékből származó környezeti veszélyforrások azonosítására, rendezésére és a kockázatok csökkenésére, továbbá több javaslatot tett a szabályozási keret erősítésére.

A Nagybányai Munkacsoport ajánlásait azonban még nem valósították meg Romániában. Ezért fordulhatott elő, hogy a nagybányai, 2000. januári és a borsabányai 2000. márciusi balesetet követően, a Máramaros megyei térségből nyolc éven belül ötször érkezett veszélyes szennyezés a Tiszába.

2008. július 28-án, a nagy esőzések okozta, az északi országrészt sújtó áradások miatt (hét megyében 167 település került víz alá) nehézfémeket, illetve valószínűleg cianidot is tartalmazó víz ömlött a borsabányai Colbu 2 tározóból a Colbu 1 tározóba, ahonnan a szennyezés bizonyos mennyiségű része a Csiszla patakba, innen Visó folyón keresztül a Tiszába ömlött.                           

A magyar hatóságok a magyar-ukrán határtól, a Tisza Tivadar községnél található szakaszán mangán, réz, vas és ólomszennyezést, valamint erős kadmium szennyezést  mértek. Csak a szerencsén múlt, hogy Tiszán nem történt egy újabb környezeti katasztrófa. A két,  Colbu 1 és Colbu 2 tározóban összesen több, mint 8 millió tonna nehézfémet tartalmazó zagyot tárolnak!

Gyakoriak a folyóvíz szennyeződések Erdély más részein is. Az Erdélyi-érchegységben Abrudbánya, Verespatak és Aranyosbánya települések körül létrehozott derítők és meddőhányók a legveszélyesebbek.

2008. július 16-án a heves esőzések nyomán súlyos környezeti baleset történt a Bihari-hegységből eredő, a Gyulai-havasok és az Erdélyi-érchegység között kanyargó Aranyos folyón, amiről a román hírügynökségek sem számoltak be. A Nagylupsa (Lupsa) melletti Valea Sesei elnevezésű derítőből savas víz és nehézfémeket tartalmazó zagy került az Aranyosba, súlyos pusztítást okozva a folyó élővilágában. Az Aranyos a Marosba, a Maros pedig Magyarország területén a Tiszába ömlik. Ezért indokolt lett volna, hogy az illetékes román hatóság értesítse a magyar hatóságot a súlyos környezeti balesetről. Azonban a román hatóság „elfelejtette” a magyar hatóságot értesíteni.

Nemcsak a folyóvizek szennyeződnek, de a felszín alatti vízbázisok vízkészlete is sérülékeny. Ilyen például az országhatárral megosztott Maros hordalékkúp is. A Maros hordalékkúp felszíni kiterjedése Romániában 2210 km2 (58%), Magyarországon 1600 km2 (42%). Mivel a hordalékkúpon igen szoros hidraulikai kapcsolat van az egymás alatti vízadó rétegek között, ezért bárhonnan is éri kedvezőtlen hatás ezt az összefüggő rendszert, ez befolyásolhatja a Maros hordalékkúp teljes vízkészletének állapotát.

Szennyezett, és szennyeződik a talaj is!

Mint már említettem, a Tisza 2000. január 30-án történt nagybányai, 100 ezer köbméter térfogatú kb. 120 mg/liter szabad cianidot, réz-cianidot és egyéb nehézfém komplex cianidokat is tartalmazó szennyezése során, a több hullámban érkező nehézfém szennyezés biológiai hatásai csak hosszabb távon jelentkeznek, mert a nehézfémek (ólom, kadmium, réz, cink) alattomosan, nehezen követhetően hatnak. De hatnak, és nemcsak folyókban, hanem a folyók hullámterén is.

A Magyar Tudományos Akadémia – Arany János Alapítványa, és a Vajdasági Végreható Tanács Tudományos Titkársága által támogatott, Fehér Illés vezette nemzetközi kutatócsoport 2001. május 23-tól 10 éven át kutatta , hogy milyen változások következtek be a Tisza ökológiai rendszerében, különös tekintettel  a 2000. január 30-ai nagybányai katasztrofális méretű cianid és nehézfémekkel történt mérgezés után, a Tisza 60 -152 folyamkilométer szakaszán, Kanizsa és Becse között.

 A megdöbbentő kutatási eredmények közül talán a legsúlyosabb a Tisza hullámterén észlelt nehézfém szennyezettség, és azok jelentős mértékű felhalmozódása a kultúrnövényekben.

A nehézfémek közül  feltűnően magas volt a bárium (Ba) koncentrációja a  sárgarépában és nyári káposztában ( 15,6 illetve 35,42 μg/l), a kadmium (Cd) koncentrációja a sárgarépában és nyári káposztában ( 0,78 illetve 2,06 μg/l), a króm (Cr) koncentrációja a nyári káposztában (9,09 μg/l), a réz (Cu) koncentrációja a sárgarépában, nyári káposztában, fekete - és piros ribizliben ( sorrendben 11,65, 17,40,  10,34 és 9,31 μg/l), a gallium (Ga) koncentrációja a nyári káposztában és piros ribizliben (4,43 illetve 2,76 μg/l), a nikkel (Ni) koncentrációja a nyári káposztában és piros ribizliben (9,55 illetve 1,17μg/l), a ólom (Pb) koncentrációja a sárgarépában, nyári káposztában és piros ribizliben ( sorrendben 4,97, 8,13 illetve 1,36 μg/l), a stroncium (Sr) koncentrációja a sárgarépában, brokkoliban, nyári - és téli káposztában, valamint a fekete - és piros ribizliben (sorrendben 16,77, 10,67, 93,60, 12,21, 7,13 illetve 9,20 μg/l), a vanádium (V) koncentrációja a nyári káposztában ( 3,19 μg/l) és a cink (Zn) koncentrációja a sárgarépában, brokkoliban, nyári - és őszi káposztában valamint a fekete - és piros ribizliben (sorrendben 31,18, 24,96, 51,38, 24,79, 19,40 illetve 14,97 μg/l). Ezek a mért értékek meghaladják a megengedett egészségügyi határértékeket. A kadmium (Cd), réz (Cu) és ólom (Pb) esetében a határértékek többszöröse is előfordult egy-egy kultúrnövényben.

Annak ellenére, hogy a kutatócsoport sem a molibdén (Mo), sem pedig a szelén (Se) jelenlétét nem tudta kimutatni a talajban, a Mo jelen volt a sárgarépában, brokkoliban, nyári - és őszi káposztában, valamint a fekete - és piros ribizliben (sorrendben 0,26, 0,84, 2,42, 0,65, 0,24 illetve 0,24 μg/l), a Se pedig a fekete - és piros ribizliben (1,18 illetve 0,72 μg/l).

Nemcsak a folyók szállítják, de a szél is hordja szét a nehézfémeket!A kiszáradt, nagy mennyiségben nehézfémeket tartalmazó zagytározókból  a szél széthordja az ólmot, rezet, cinket és más mérgező anyagokat, beszennyezve ezáltal a levegőt és a környező területeket: a településeket,  termőföldeket, legelőket és gyümölcsösöket. Pl. a zazari-nagybozintai zagytározó nagy mennyiségben tartalmaz ólmot, rezet és cinket, amelyeket a szél szállítja  és szórja szét a környező területeken. Nagybánya területén a rétek füvében, a kukorica szemekben, a zöldségekben és gyümölcsökben magas nehézfém-koncentrációkat észleltek.

A teljesség igénye nélkül, röviden ismertettem a Tisza vízgyűjtőterület környezeti állapotát és az itt található, az élővilágára veszélyes szennyező forrásokat, valamint a Tisza 60 -152 folyamkilométer szakasz hullámterén végzett kutatások eredményeit, különös tekintettel a talaj nehézfémekkel való szennyezettségére, és ezek jelentős mértékű felhalmozódására a kultúrnövényekben.

Mindezek után és alapján felmerül a kérdés:

Hogyan történhet meg Európában, hogy a 2000. január 30-án bekövetkezett nagybányaikörnyezeti katasztrófa után, a fentiekben ismertetett potenciális veszélyforrások számát növelve, most egy újabb, az éghajlatváltozás várható hatásait is figyelmen kívül hagyva, ciántechnológiás, külszíni aranybánya-beruházás tervét akarják megvalósítani a Maros vízgyűjtőterületén, Verespatakon?

A határozott romániai és nemzetközi tiltakozások ellenére már 10 éve egy olyan rendkívül magas kockázatú, kiszámíthatatlan idejű és hatású, elfogadhatatlan veszélyeket hordozó beruházási terv megvalósítását erőlteti a bányanyitásra létrehozott Rosia Montana Gold Corporation  (RMGC) mint beruházó kanadai-román vegyes vállalat (amit már Románia köztársasági elnöke és a román kormány is támogat), amely súlyosan fenyegeti az Aranyos, a  Maros és a Tisza folyók élővilágát, de elérheti a a szennyezés a Dunát és a Fekete tengert is, katasztrófa esetén.     

VERESPATAK (Rosia Montana) erdélyi település nevét sokan azóta ismerik, amióta a sajtó nyilvánosságra hozta a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat külszíni aranybányászati program előkészületeiről szóló híreket. Ha Románia kormánya engedélyezné a bányanyitást, akkor a tervezett projekt a legnagyobb külszíni fejtésű aranybánya lenne Európában, Erdély kellős közepén, a Tisza mellékfolyója, a Maros vízgyűjtő területén.   

   Az eddig megismert adatok szerint, az RMGC évente 225 millió köbméter kőzet kitermelésével, alapvetően robbantásos kőzetbontással és ciános technológia alkalmazásával, évente 13 ezer tonna nátrium-cianid felhasználásával és 350 ember foglalkoztatásával 16 év alatt szeretné megkaparintani az Erdélyi-középhegység déli részén, az Erdélyi-érchegységben, a híres Aranynégyszögben található VERESPATAK (Alburnus Maior) római kori település alatt és a környező hegyekben rejlő, még fellelhető  330 tonna  aranyat és 1600 tonna ezüstöt.
A tervezett program – ha valóra válik – megsemmisít 4 hegyet, a római és középkori bányászat régészeti maradványait, 10 templomot, 12 temetőt, 958 gazdaságot, 900 lakóépületet, és kitelepítésre ítél 2150 lakót.   

A műemlékek közül csak néhány maradna meg, Verespatak (Rosia Montana) központja a műemlék-templomokkal, néhány feltárt római régészeti helyszín és bányajárat. Ezek megőrzése azonban, különösen a régészeti műemlékek tekintetében, csak az emlékanyag kisebbik részének a megőrzését jelenti.                                                                                                                                                                                        

A Kr. u. 2-3. századi római bányásztelepülés, Alburnus Maior nagyobb részére örökre és végérvényesen elveszne a bányászati program keresztülvitele esetén, hiszen a hegyek gyomrában lévő, esetenként szenzációs leleteket rejtő bányajáratok például anélkül semmisülnének meg, hogy akár csak észlelni lehetne őket. A több szakmai csoport és civil kör által világörökségi felterjesztésre javasolt jelentős bányásztelepülés megmentése, megőrzése és méltó bemutatása a kulturális turizmus fellendítése révén a rövid életű bányászattal szemben hosszú távon is gazdasági pezsgést hozó idegenforgalmi vonzerő lehet.

A bányászati terv megvalósulása esetén végzetes károkat okozhat a természeti környezetben is. Létében  veszélyeztet vagy pusztít el számos növény- és állatfajt, a környéket holdbéli tájjá változtatja. A legnagyobb veszélyt az eltervezett ciános technológia alkalmazása okozza. A kibányászott ércet nátrium-cianiddal (NaCN) kezelik, amely kioldja az aranyat és ezüstöt az ércből, más anyagokkal, mint például a rendkívül mérgező nehézfémekkel (ólom, kadmium, réz, cink)  együtt, amelyek biológiai hatásai „csak” hosszabb távon jelentkeznek, és nehezen követhetőek. Ezért is fogalmazódott meg az Európai Unió több országában az igény, hogy a cianidos technológia alkalmazása megengedhetetlen. Az Európai Parlament pedig 2010 májusában – Áder János és Tőkés László EP-képviselők előterjesztése alapján – Határozatot hozott a ciántechnológiát alkalmazó bányászat betiltására, amit az Európai Bizottság a mai napig nem hajtott végre.

A Szarvaspatak völgyében, Szarvaskő (Corna) nagy hagyományú bányásztelepülés megsemmisítésével, egy 600 hektáros, cianidos és nehézfémekkel szennyezett zagy tárolására „alkalmas” derítő épülne 180 méter magas gáttal, amely a 2000. január 30-án történt emlékezetes tiszai környezeti katasztrófát okozó ausztrál-román AURUL (új nevén Transgold) nevű, „halálgyár”-ként elhíresült vegyes vállalat nagybányai zagytározójánál negyvenszer nagyobb lenne. A technológia miatt az említett tározó veszélyes hulladéknak minősülő cián-, arzén-, kadmium-, vas-, higany-, nikkelvegyületek nagy koncentrációját tartalmazó zaggyal lehet tele, ami  súlyosan fenyegeti a terület természeti környezetét, az Aranyos, a Maros és a Tisza növény- és állatvilágát. Gátszakadás esetén a derítőből kiömlő cianidos és nehézfémekkel szennyezett zagy beláthatatlan kimenetelű ökológiai katasztrófát okozhat a térségben, aminek a következtében a folyók mentén, nemcsak Romániában, de mindenekelőtt a  sűrűn lakott települések mint Torda, Aranyosgyéres, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Déva, Arad, Makó, Szeged, Magyarkanizsa, Zenta, Óbecse, Titel lakói kerülhetnek veszélybe.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a román kormánynak eddig sem volt, és a jövőben sem lesz kapacitása a bányák és a zagytározók biztonságossá tételére. A tervezett gigantikus beruházásnál azonban olyan robosztus védelmi rendszer kiépítésére lenne szükség, amely akkor is megakadályozná a környezeti katasztrófát, ha az elsődleges védelmi vonal nem töltené be feladatát, például időjárási szélsőségek (nagycsapadékok) esetén.

Magyarország, de az érintett államok mindegyike számára nemzetbiztonsági kockázatot jelent a verespataki aranybánya-beruházás. Ha megvalósul, az gyermekeink és unokáink jövőjét veszélyeztetné szülőföldünkön, a Kárpát-medencében!

Tudjuk, hogy  az ENSZ Gyermekek Jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény szellemében a gyermekeknek joguk van arra, hogy egészséges környezetben fejlődjenek és éljenek. „A gyermekeknek joguk van a jó minőségű egészségügyi ellátáshoz, tiszta ivóvízhez, tápláló ételekhez és tiszta környezethez, hogy egészségesek maradjanak.”   (Egyezmény 24. cikk) „Minden gyereknek joga van az élethez.”  (Egyezmény 6. cikk)

„Az élethez való jog az a jog, amelyből az összes többi jog ered. E jog garantálása a világ országaiért felelős személyiségek legfőbb kötelessége.” (Hágai Nyilatkozat, Hága, 1989. március 11.)

Gyermekeink és unokáink egészséges környezethez való jogának garantálása érdekében, meg kell akadályoznunk a gigantikus külszíni fejtéssel és cianidos technológia alkalmazásával tervezett 

verespataki aranybánya-program megvalósítását. Ha ez sikerülne, akkor ezzel egy kiszámíthatatlan következményekkel járó, időzítés nélküli ökológiai bombát semmisítenénk meg,, amellyel  a Maros vízgyűjtőterületének környezeti biztonságát növelnénk. Mivel a víz a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincse, amelytől az élet valamennyi formája függ, védenünk és őriznünk kell a jövő nemzedékek megmaradása érdekében. Ez azonban nemcsak a döntéshozók feladata és felelőssége, de mindannyiunk feladata és felelőssége is.

Ezért kellmegmentenünk Verespatakot!

Ha ez sikerül, akkor Verespatak az összefogás, a szolidaritás és a közös jövőnk megmentésének szimbóluma lesz.

Cselekedjünk együtt a természetért és a gyermekek egészségéért!

Ezért mondjunk NEMET a verespataki aranybánya-program megvalósítására, és

mondjunk IGENT

  • a Nagybányai Munkacsoport 2000. december 15-ei jelentésében leírt ajánlások maradéktalan és sürgős megvalósítására,
  • a nemzetközi egyezmények (Ramsari Egyezmény, ENSZ Biodiverzitás Egyezménye, Duna Egyezmény, 1992-es Helsinki Egyezmény Londonban megfogalmazott „Víz és Egészség” kiegészítése,   az Európai Unió Víz Keretirányelve, ENSZ Gyermekek Jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény 24. cikk) betartása és betartatása a folyók, az élővizek és a vizes élőhelyek, mint biodiverzitás szempontjából elsődleges fontosságú területek megóvása érdekében,
  • a ciántechnológiát alkalmazó bányászat betiltására vonatkozó, 2010 májusában elfogadott európai parlamenti határozat sürgős és maradéktalan érvényesítésére egész Európában,
  • a 2000 éves Verespatak (Alburnus Maior) római kori település és térsége felvételéreaz  UNESCO világörökségi listájára a kulturális táj kategóriában,
  • a Tisza vízgyűjtő terület Fenntartható Fejlesztési Programjának haladéktalan kidolgozására és megvalósítására, amelyhez nélkülözhetetlen egy kutató-fejlesztő műhely (Tisza Intézet) létrehozása, továbbá
  • a Kárpát-medencei Környezet- és Klímabiztonsági Központ létesítési terveinek megvalósítására Kiskunfélegyházán.

A fenti feladatok megvalósítása érdekében szükséges kidolgozni a Kárpát-medence Fenntartható Fejlődési Stratégiáját, amely a természeti, a gazdasági és a társadalmi környezetre, valamint ezek kölcsönhatásaira terjed(ne) ki.

 

A környezetvédelmi és klímabiztonsági feladatok meghatározásánál kapjon elsőbbséget a természetes és természethez közel álló ökoszisztémák és a természeti erőforrások (levegő, víz, talaj, ásványi nyersanyagok) megőrzése, az alapvető emberi szükségletek biztosítása és a kritikus infrastruktúrák védelme.

Legyen kiemelt feladat a Tisza vízgyűjtő területe fenntartható fejlődése, amely a hosszú távú minőségi vízgazdálkodással és a szennyező források megszüntetésével garantálná a lakosság életminőségének javítását, a környezetvédelmi biztonság erősítését, a környezeti és természeti értékek védelmét.

Ehhez azonban a vízgyűjtő öt országot (Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia és Magyarország) érintő területének olyan fenntartható térségfejlesztésére van szükség, amely lehetővé teszi a határokon átívelő, az eddigieknél sokkal hatékonyabb együttműködések megvalósítását, többek között az erdő-, mező- és vízgazdálkodás, az árvíz-, a környezet- és természetvédelem, valamint az éghajlatbiztonság  területein.

Kérjük a Kormányokat és az Európai Bizottságot, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezeteket, hogy a jövő nemzedékek egészséges környezethez való jogának garantálása érdekében tegyenek meg minden lehetséges intézkedést és nyújtsanak pénzügyi támogatást ahhoz, hogy a Kárpát-medence Fenntartható Fejlődési Stratégiája elkészüljön.

 

Kelt: Kiskunfélegyháza, 2011. november 20.

Kelemen József
főtitkár
KÖZÉP-EURÓPA KLUB
6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 45.
Tel.: 06-76-462-152, mobil: 06-70-285-5963
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.