„…Hogy hazánkban is mindig veszélyesnek és tűrhetetlennek ismertetett a zsidóság, bizonyítja az, hogy már az 1578-ik IItc3.§-a sürgeté, hogy a ’sidók minél előbb kimenjenek a honból, s addig is kétszeresen fizessék a keresztényekre rótt közadót és többi terheket…”

— (Ónody Géza: Tiszaeszlár)

VerespatakA természettel való együttélés sorsközösséggé formálta az itt élő népeket, nemzeteket, miközben egymást váltó generációik kultúrájukba építették be tapasztalataikat és szakismereteiket, amelyek nélkülözhetetlenek a jelen és a jövő számára.

 

NYÍLT LEVÉL A KÁRPÁT-MEDENCEI SZÜLŐK ÉS NAGYSZÜLŐK RÉSZÉRE
A GYERMEKEK JOGAINAK VILÁGNAPJÁN

Tisztelt Szülők és Nagyszülők

itt, a Kárpát-medencében!

 

Szülőföldünk, az Európa szívében helyet foglaló 330.000 km2 területű Kárpát-medence természeti, történelmi és kulturális értékekben rendkívül gazdag természetes egység. Benne a különböző tájalkotó és tájformáló tényezők: a föld szerkezete, domborzata, éghajlata, vízrajza, növénytakarója, állatvilága és mindezekkel együtt az ember kultúrát teremtő, tájat alakító tevékenysége olyan egységbe forrtak  össze, amelyhez hasonló Földünkön másutt nem található. A természettel való együttélés sorsközösséggé formálta az itt élő népeket, nemzeteket, miközben egymást váltó generációik kultúrájukba építették be tapasztalataikat és szakismereteiket, amelyek nélkülözhetetlenek a jelen és a jövő számára.

Az éghajlatváltozás egyértelműen a XXI. század egyik legnagyobb kihívása.

Hazai és nemzetközi tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy az éghajlatváltozásnak jelentős környezeti és gazdasági következményei lesznek, s meghatározó tényező lesz a társadalomban, az ember és a természet kölcsönhatásaiban egyaránt. A prognózisok egybehangzó megállapítása szerint: „Egyes szélsőséges időjárási helyzetek valószínűsége, gyakorisága, mértéke, tartama növekedni fog.” Tehát a következő évtizedekben várhatóan mélyreható stratégiai kihívások elé állítja a világ államait az éghajlatváltozás. Mivelglobális változással állunk szemben, ezért megfigyelése, elemzése és kezelése is csak világméretű összefogással valósítható meg. Ez akkor lehet sikeres, ha a lokális és regionális együttműködést nem korlátozzák politikai határok, és a szuverenitás elismerése helyett a szolidaritás és együttműködés mint egyetlen alternatíva kap elsőbbséget. Különösen érvényes ez a Kárpát-medence keleti részére, a Tisza 157 200 km2-nyi vízgyűjtő területére, amelyen  öt ország: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia és Magyarország osztozik, összesen 14 millió 410 ezer egymásra utalt, közös sorsú lakossal. Fontos tudnunk, hogy a Tiszának és vízgyűjtő területének az egész Kárpát-medence környezetstabilitásában és környezet-gazdálkodásában kiemelt szerepe volt, van és lesz még inkább a jövőben, különös tekintettel a globális éghajlatváltozás Kárpát-medencében várható hatásaira, következményeire. A Kárpát-medence keleti része ma is erősen kontinentális klímájú, és gyakori a nyári csapadékhiány. A Tisza és mellékfolyóinak vízjárása sokkal szélsőségesebb a Dunáénál.

A Kárpát-medence  – éghajlatunknak az óceáni-, kontinentális- és mediterrán hatások közötti átmeneti jellege, valamint a környező hegyláncok csapadékcsökkentő hatása miatt ─    Európa különösen sérülékeny régiója az éghajlatváltozással szemben. A globális felmelegedés hatására ugyanis eltolódnak az időjárási zónák határai. Az éghajlati modellek szerint a Kárpát-medence felé fokozatosan felhúzódik a mediterrán éghajlat. A hőmérséklet minden évszakban nő. Az évi csapadék némileg csökken oly módon, hogy nő a téli-tavaszi és csökken a nyári-őszi félévben. Várhatóan csökken a csapadékos napok száma, nő a nagy csapadékok gyakorisága és a száraz időszakok hossza. Gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek (hőhullámok, szélviharok, árvizek), növekszik a tartósságuk és az intenzitásuk. Tehát egyre nagyobb biztonsági kihívást jelent majd mindannyiunk számára az éghajlatváltozás. Ezért fel kell készülnünk negatív hatásainak mérséklésére, jelentős környezeti és gazdasági következményeire.

Mivel a Tiszában lejátszódó folyamatok jelentős mértékben a folyó vízgyűjtő területén végbemenő események közvetlen vagy közvetett következményei, ezért az országhatárokkal szétszabdalt Tiszát és vízgyűjtő területét összefüggő ökológiai egységként kell kezelnünk. A Tisza vízminősége, „élete” a folyó vízgyűjtő területének környezeti állapotától függ.

Mivel az éghajlatváltozásnak jelentős környezeti és gazdasági következményei lesznek, ezért kiemelt figyelmet, és az eddigieknél is nagyobb gondot kell fordítanunk a Tisza vízgyűjtő területének környezeti állapotára, környezetének biztonságára.

Milyen veszélyforrások kockáztatják a  vízgyűjtő terület környezeti biztonságát?

Az eddigi felmérések azt igazolják, hogy sok időzítés nélküli ökológiai bomba „ketyeg” a vízgyűjtőben, amelyek  az időjárási szélsőségek, pl. nagycsapadékok esetén bármikor okozhatnak katasztrófákat. Különösen a szennyező objektumok, elsősorban a bányászati meddőhányók és technológiai zagytározók, gyógyszer- és vegyi üzemek, színesfém-feldolgozó üzemek fenyegetik ökológiai katasztrófával a Tiszát és annak Románia, ezen belül is az Erdélyi-szigethegység területén eredő és Magyarországra érkező mellékfolyóit. De súlyos következményekkel járhat az is, ha Ukrajnában, a kárpátaljai Aknaszlatina alatti sóbányákból nagy mennyiségű só kerülne a Tiszába. És rendkívül veszélyes, ha a kárpátaljai Nagymuzsaly melletti aranybánya területén, a Muzsalyi-hegy tetejéről, több százezer tonnányi meddőkőzetből a nehézfémek (kadmium 1800-szor, a réz 58-szor, a króm 7,7-szer haladja meg a megengedett határértéket) az esőzések és hóolvadás idején továbbra is a talajba mosódnak.

Románia egész területén mintegy 130 urántartalmú meddőhányó, 5,5 millió köbméter sugárzó anyag, 55 millió tonna mérgező hulladék, 900 ezer hektár  nehézfémekkel szennyezett  bányameddő és a 200 ezer tonna ipari hulladék van. Az Erdélyben található potenciális szennyező objektumok, elsősorban a bányászati meddőhányók és technológiai zagytározók, a gyógyszer- és vegyi üzemek, színesfém-feldolgozó kohászati üzemek okozhatnak természeti katasztrófát.

2000. január 30-án, a Tisza romániai vízgyűjtőjében, Máramaros megyében a Kárpát-medence első ökológiai katasztrófája történt. A heves esőzések által előidézett hóolvadás következtében átszakadt a nagybányai AURUL Rt. román-ausztrál vegyes vállalat tartályos ciánlúgozó művének aranykinyerési maradékait tartalmazó nagybozintai 95 hektár kiterjedésű zagytározó gátja. A 25 méter széles résen mintegy 100 ezer köbméter térfogatú kb. 120 mg/liter szabad cianidot, réz-cianidot és egyéb nehézfém komplex cianidokat is tartalmazó cianid-ömlés elöntött kb. 4 hektárnyi művelt területet, és a Zazar folyóba ömlött. Innen a Láposon és a Szamoson át a Tiszába, majd Dunába, és egészen a Fekete tengerig eljutott a  cianid szennyezés, amely azonnali, közvetlen biológiai hatást fejtett ki. A több hullámban érkező nehézfém szennyezés biológiai hatásai azonban hosszabb távon jelentkeznek, mert a nehézfémek (ólom, kadmium, réz, cink) alattomosan, nehezen követhetően hatnak. 

Az ökológiai katasztrófa következtében elpusztult a Szamos és a Tisza élővilágának 80%-a (Magyarországon 1240 tonna hal pusztult el), továbbá hatalmas károk keletkeztek a vízgazdálkodásban, turizmusban és a mezőgazdaságban.

A károkért felelős AURUL Rt. jogutód nélkül megszűnt. A Magyarországnak okozott kárt, vagyis a kárelhárítási és rehabilitációs munkálatok költségeit, összesen 28,5 milliárd forintot eddig még senki nem térítette meg.

Mivel Romániában, a Tisza vízgyűjtő területén több magas nehézfémtartalmú meddőhányó található, ezért az esőzések és a hóolvadás idején elkerülhetetlen, hogy változó mennyiségű ólom, kadmium, réz és cink be ne mosódjon a folyókba. Máramaros megyében, a Szamos folyó vízgyűjtőjében működő ércelőkészítők üzemek, mint az erzsébetbányai flotáció, kapniki flotáció, felsőbányai flotáció és Nagybányai Ércelőkészítő Művek (központi flotáció, zazari ércelőkészítő, AURUL ciánlugozó) mellett összesen 15 db zagytározó, a Visó folyó vízgyűjtőjében, a borsabányai flotáció mellett összesen 6 db tározó: novati derítő, Colbu 1, Colbu 2, cislai derítő 1-3. sz rekesze található. A  Zazar folyó mentén 15 db olyan veszélyes szennyezési forrás van, mint a sulyori külszíni fejtés csurgaléka, a felsőbányi bányák vizének egy része, a felsőtótfalusi zagytározó technológiai vizének és csurgalékának egy része, a Központi Flotáció melletti arzénes pirit-depónia

csurgaléka, a Központi Flotáció (nem technológiai) szennyvize, a Phoenix Vegyi Művek és a környező gépipari üzemek ipari szennyvize, a fernezelyi Ólomkohó ipari szennyvize, a kohó salak lerakatának csurgaléka, a Kereszthegyi és Veresvízi altárók bányavize, a Borpatak mentén vájt tárók bányavize, a Zazar Altáró bányavizének egy része, a Felsőbánya és Nagybánya kommunális szennyvizének egy része,  Zazar község melletti kommunális  szennyvízkezelő telep derített vize,  a felsőújfalusi kommunális hulladék lerakat csurgaléka, a nagybozintai zagytározók (amelyek egyikének  gátja szakadt át 2000. január 30-án) technológiai vize és csurgaléka. 

A nagybányai, 2000. januári ökológiai katasztrófát követően, a Máramaros megyei térségből nyolc éven belül ötször érkezett veszélyes szennyezés a Tiszába. Ezek egyike volt a  2000. március 10-ei, amikor a január 30-át követő 40. napon ismét súlyos ipari szennyezés történt a Tisza romániai vízgyűjtőjében, Borsabányán, a bányavállalat telephelyén, ahol a hóolvadás és a nagy  esőzések nyomán a zagytározóból a víz kimosta a nehézfémeket   - köztük a különösen mérgező ólmot és rezet is -    és a vegyszereket magába foglaló flotációs üledéket.  Több, mint 20 ezer tonna mérgező iszap került a Novac és Vasér patakokba, ahonnan a hordalék a Visó folyóba, innen pedig a Tiszába ömlött.

A Nagybányán, 2000. január 30-án és Borsabányán, 2000. március 10-én történt balesetek okait a Nagybányai Baleset Felmérésére Alakult Nemzetközi Munkacsoport (Nagybányai Munkacsoport) vizsgálta. A Brüsszel, 2000. december 15-én kelt jelentésében megállapította, hogy 1.) Nem a megfelelő típusú meddőhasznosítási létesítményt használták, 2.) Az engedélyező román hatóságok elfogadták ezt a típust, 3.) Nem volt megfelelő a monitorozás, a támasztófal-építés, -működtetés és –karbantartás, és 4.) Az 1-3. pontokban leírt hibák miatt a zord, de nem szokatlan időjárási viszonyok balesethez vezettek. A Nagybányai Munkacsoport sürgős intézkedéseket javasolt az elhagyott ülepítő medencékből származó környezeti veszélyforrások azonosítására, rendezésére és a kockázatok csökkenésére, továbbá több javaslatot tett a szabályozási keret erősítésére.

A Nagybányai Munkacsoport ajánlásait azonban még nem valósították meg Romániában. Ezért fordulhatott elő, hogy a nagybányai, 2000. januári és a borsabányai 2000. márciusi balesetet követően, a Máramaros megyei térségből nyolc éven belül ötször érkezett veszélyes szennyezés a Tiszába.

2008. július 28-án, a nagy esőzések okozta, az északi országrészt sújtó áradások miatt (hét megyében 167 település került víz alá) nehézfémeket, illetve valószínűleg cianidot is tartalmazó víz ömlött a borsabányai Colbu 2 tározóból a Colbu 1 tározóba, ahonnan a szennyezés bizonyos mennyiségű része a Csiszla patakba, innen Visó folyón keresztül a Tiszába ömlött.                           

A magyar hatóságok a magyar-ukrán határtól, a Tisza Tivadar községnél található szakaszán mangán, réz, vas és ólomszennyezést, valamint erős kadmium szennyezést  mértek. Csak a szerencsén múlt, hogy Tiszán nem történt egy újabb környezeti katasztrófa. A két,  Colbu 1 és Colbu 2 tározóban összesen több, mint 8 millió tonna nehézfémet tartalmazó zagyot tárolnak!

Gyakoriak a folyóvíz szennyeződések Erdély más részein is. Az Erdélyi-érchegységben Abrudbánya, Verespatak és Aranyosbánya települések körül létrehozott derítők és meddőhányók a legveszélyesebbek.

2008. július 16-án a heves esőzések nyomán súlyos környezeti baleset történt a Bihari-hegységből eredő, a Gyulai-havasok és az Erdélyi-érchegység között kanyargó Aranyos folyón, amiről a román hírügynökségek sem számoltak be. A Nagylupsa (Lupsa) melletti Valea Sesei elnevezésű derítőből savas víz és nehézfémeket tartalmazó zagy került az Aranyosba, súlyos pusztítást okozva a folyó élővilágában. Az Aranyos a Marosba, a Maros pedig Magyarország területén a Tiszába ömlik. Ezért indokolt lett volna, hogy az illetékes román hatóság értesítse a magyar hatóságot a súlyos környezeti balesetről. Azonban a román hatóság „elfelejtette” a magyar hatóságot értesíteni.

Nemcsak a folyóvizek szennyeződnek, de a felszín alatti vízbázisok vízkészlete is sérülékeny. Ilyen például az országhatárral megosztott Maros hordalékkúp is. A Maros hordalékkúp felszíni kiterjedése Romániában 2210 km2 (58%), Magyarországon 1600 km2 (42%). Mivel a hordalékkúpon igen szoros hidraulikai kapcsolat van az egymás alatti vízadó rétegek között, ezért bárhonnan is éri kedvezőtlen hatás ezt az összefüggő rendszert, ez befolyásolhatja a Maros hordalékkúp teljes vízkészletének állapotát.

Szennyezett, és szennyeződik a talaj is!

Mint már említettem, a Tisza 2000. január 30-án történt nagybányai, 100 ezer köbméter térfogatú kb. 120 mg/liter szabad cianidot, réz-cianidot és egyéb nehézfém komplex cianidokat is tartalmazó szennyezése során, a több hullámban érkező nehézfém szennyezés biológiai hatásai csak hosszabb távon jelentkeznek, mert a nehézfémek (ólom, kadmium, réz, cink) alattomosan, nehezen követhetően hatnak. De hatnak, és nemcsak folyókban, hanem a folyók hullámterén is.

A Magyar Tudományos Akadémia – Arany János Alapítványa, és a Vajdasági Végreható Tanács Tudományos Titkársága által támogatott, Fehér Illés vezette nemzetközi kutatócsoport 2001. május 23-tól 10 éven át kutatta , hogy milyen változások következtek be a Tisza ökológiai rendszerében, különös tekintettel  a 2000. január 30-ai nagybányai katasztrofális méretű cianid és nehézfémekkel történt mérgezés után, a Tisza 60 -152 folyamkilométer szakaszán, Kanizsa és Becse között.

 A megdöbbentő kutatási eredmények közül talán a legsúlyosabb a Tisza hullámterén észlelt nehézfém szennyezettség, és azok jelentős mértékű felhalmozódása a kultúrnövényekben.

A nehézfémek közül  feltűnően magas volt a bárium (Ba) koncentrációja a  sárgarépában és nyári káposztában ( 15,6 illetve 35,42 μg/l), a kadmium (Cd) koncentrációja a sárgarépában és nyári káposztában ( 0,78 illetve 2,06 μg/l), a króm (Cr) koncentrációja a nyári káposztában (9,09 μg/l), a réz (Cu) koncentrációja a sárgarépában, nyári káposztában, fekete - és piros ribizliben ( sorrendben 11,65, 17,40,  10,34 és 9,31 μg/l), a gallium (Ga) koncentrációja a nyári káposztában és piros ribizliben (4,43 illetve 2,76 μg/l), a nikkel (Ni) koncentrációja a nyári káposztában és piros ribizliben (9,55 illetve 1,17μg/l), a ólom (Pb) koncentrációja a sárgarépában, nyári káposztában és piros ribizliben ( sorrendben 4,97, 8,13 illetve 1,36 μg/l), a stroncium (Sr) koncentrációja a sárgarépában, brokkoliban, nyári - és téli káposztában, valamint a fekete - és piros ribizliben (sorrendben 16,77, 10,67, 93,60, 12,21, 7,13 illetve 9,20 μg/l), a vanádium (V) koncentrációja a nyári káposztában ( 3,19 μg/l) és a cink (Zn) koncentrációja a sárgarépában, brokkoliban, nyári - és őszi káposztában valamint a fekete - és piros ribizliben (sorrendben 31,18, 24,96, 51,38, 24,79, 19,40 illetve 14,97 μg/l). Ezek a mért értékek meghaladják a megengedett egészségügyi határértékeket. A kadmium (Cd), réz (Cu) és ólom (Pb) esetében a határértékek többszöröse is előfordult egy-egy kultúrnövényben.

Annak ellenére, hogy a kutatócsoport sem a molibdén (Mo), sem pedig a szelén (Se) jelenlétét nem tudta kimutatni a talajban, a Mo jelen volt a sárgarépában, brokkoliban, nyári - és őszi káposztában, valamint a fekete - és piros ribizliben (sorrendben 0,26, 0,84, 2,42, 0,65, 0,24 illetve 0,24 μg/l), a Se pedig a fekete - és piros ribizliben (1,18 illetve 0,72 μg/l).

Nemcsak a folyók szállítják, de a szél is hordja szét a nehézfémeket!A kiszáradt, nagy mennyiségben nehézfémeket tartalmazó zagytározókból  a szél széthordja az ólmot, rezet, cinket és más mérgező anyagokat, beszennyezve ezáltal a levegőt és a környező területeket: a településeket,  termőföldeket, legelőket és gyümölcsösöket. Pl. a zazari-nagybozintai zagytározó nagy mennyiségben tartalmaz ólmot, rezet és cinket, amelyeket a szél szállítja  és szórja szét a környező területeken. Nagybánya területén a rétek füvében, a kukorica szemekben, a zöldségekben és gyümölcsökben magas nehézfém-koncentrációkat észleltek.

A teljesség igénye nélkül, röviden ismertettem a Tisza vízgyűjtőterület környezeti állapotát és az itt található, az élővilágára veszélyes szennyező forrásokat, valamint a Tisza 60 -152 folyamkilométer szakasz hullámterén végzett kutatások eredményeit, különös tekintettel a talaj nehézfémekkel való szennyezettségére, és ezek jelentős mértékű felhalmozódására a kultúrnövényekben.

Mindezek után és alapján felmerül a kérdés:

Hogyan történhet meg Európában, hogy a 2000. január 30-án bekövetkezett nagybányaikörnyezeti katasztrófa után, a fentiekben ismertetett potenciális veszélyforrások számát növelve, most egy újabb, az éghajlatváltozás várható hatásait is figyelmen kívül hagyva, ciántechnológiás, külszíni aranybánya-beruházás tervét akarják megvalósítani a Maros vízgyűjtőterületén, Verespatakon?

A határozott romániai és nemzetközi tiltakozások ellenére már 10 éve egy olyan rendkívül magas kockázatú, kiszámíthatatlan idejű és hatású, elfogadhatatlan veszélyeket hordozó beruházási terv megvalósítását erőlteti a bányanyitásra létrehozott Rosia Montana Gold Corporation  (RMGC) mint beruházó kanadai-román vegyes vállalat (amit már Románia köztársasági elnöke és a román kormány is támogat), amely súlyosan fenyegeti az Aranyos, a  Maros és a Tisza folyók élővilágát, de elérheti a a szennyezés a Dunát és a Fekete tengert is, katasztrófa esetén.     

VERESPATAK (Rosia Montana) erdélyi település nevét sokan azóta ismerik, amióta a sajtó nyilvánosságra hozta a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat külszíni aranybányászati program előkészületeiről szóló híreket. Ha Románia kormánya engedélyezné a bányanyitást, akkor a tervezett projekt a legnagyobb külszíni fejtésű aranybánya lenne Európában, Erdély kellős közepén, a Tisza mellékfolyója, a Maros vízgyűjtő területén.   

   Az eddig megismert adatok szerint, az RMGC évente 225 millió köbméter kőzet kitermelésével, alapvetően robbantásos kőzetbontással és ciános technológia alkalmazásával, évente 13 ezer tonna nátrium-cianid felhasználásával és 350 ember foglalkoztatásával 16 év alatt szeretné megkaparintani az Erdélyi-középhegység déli részén, az Erdélyi-érchegységben, a híres Aranynégyszögben található VERESPATAK (Alburnus Maior) római kori település alatt és a környező hegyekben rejlő, még fellelhető  330 tonna  aranyat és 1600 tonna ezüstöt.
A tervezett program – ha valóra válik – megsemmisít 4 hegyet, a római és középkori bányászat régészeti maradványait, 10 templomot, 12 temetőt, 958 gazdaságot, 900 lakóépületet, és kitelepítésre ítél 2150 lakót.   

A műemlékek közül csak néhány maradna meg, Verespatak (Rosia Montana) központja a műemlék-templomokkal, néhány feltárt római régészeti helyszín és bányajárat. Ezek megőrzése azonban, különösen a régészeti műemlékek tekintetében, csak az emlékanyag kisebbik részének a megőrzését jelenti.                                                                                                                                                                                        

A Kr. u. 2-3. századi római bányásztelepülés, Alburnus Maior nagyobb részére örökre és végérvényesen elveszne a bányászati program keresztülvitele esetén, hiszen a hegyek gyomrában lévő, esetenként szenzációs leleteket rejtő bányajáratok például anélkül semmisülnének meg, hogy akár csak észlelni lehetne őket. A több szakmai csoport és civil kör által világörökségi felterjesztésre javasolt jelentős bányásztelepülés megmentése, megőrzése és méltó bemutatása a kulturális turizmus fellendítése révén a rövid életű bányászattal szemben hosszú távon is gazdasági pezsgést hozó idegenforgalmi vonzerő lehet.

A bányászati terv megvalósulása esetén végzetes károkat okozhat a természeti környezetben is. Létében  veszélyeztet vagy pusztít el számos növény- és állatfajt, a környéket holdbéli tájjá változtatja. A legnagyobb veszélyt az eltervezett ciános technológia alkalmazása okozza. A kibányászott ércet nátrium-cianiddal (NaCN) kezelik, amely kioldja az aranyat és ezüstöt az ércből, más anyagokkal, mint például a rendkívül mérgező nehézfémekkel (ólom, kadmium, réz, cink)  együtt, amelyek biológiai hatásai „csak” hosszabb távon jelentkeznek, és nehezen követhetőek. Ezért is fogalmazódott meg az Európai Unió több országában az igény, hogy a cianidos technológia alkalmazása megengedhetetlen. Az Európai Parlament pedig 2010 májusában – Áder János és Tőkés László EP-képviselők előterjesztése alapján – Határozatot hozott a ciántechnológiát alkalmazó bányászat betiltására, amit az Európai Bizottság a mai napig nem hajtott végre.

A Szarvaspatak völgyében, Szarvaskő (Corna) nagy hagyományú bányásztelepülés megsemmisítésével, egy 600 hektáros, cianidos és nehézfémekkel szennyezett zagy tárolására „alkalmas” derítő épülne 180 méter magas gáttal, amely a 2000. január 30-án történt emlékezetes tiszai környezeti katasztrófát okozó ausztrál-román AURUL (új nevén Transgold) nevű, „halálgyár”-ként elhíresült vegyes vállalat nagybányai zagytározójánál negyvenszer nagyobb lenne. A technológia miatt az említett tározó veszélyes hulladéknak minősülő cián-, arzén-, kadmium-, vas-, higany-, nikkelvegyületek nagy koncentrációját tartalmazó zaggyal lehet tele, ami  súlyosan fenyegeti a terület természeti környezetét, az Aranyos, a Maros és a Tisza növény- és állatvilágát. Gátszakadás esetén a derítőből kiömlő cianidos és nehézfémekkel szennyezett zagy beláthatatlan kimenetelű ökológiai katasztrófát okozhat a térségben, aminek a következtében a folyók mentén, nemcsak Romániában, de mindenekelőtt a  sűrűn lakott települések mint Torda, Aranyosgyéres, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Déva, Arad, Makó, Szeged, Magyarkanizsa, Zenta, Óbecse, Titel lakói kerülhetnek veszélybe.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a román kormánynak eddig sem volt, és a jövőben sem lesz kapacitása a bányák és a zagytározók biztonságossá tételére. A tervezett gigantikus beruházásnál azonban olyan robosztus védelmi rendszer kiépítésére lenne szükség, amely akkor is megakadályozná a környezeti katasztrófát, ha az elsődleges védelmi vonal nem töltené be feladatát, például időjárási szélsőségek (nagycsapadékok) esetén.

Magyarország, de az érintett államok mindegyike számára nemzetbiztonsági kockázatot jelent a verespataki aranybánya-beruházás. Ha megvalósul, az gyermekeink és unokáink jövőjét veszélyeztetné szülőföldünkön, a Kárpát-medencében!

Tudjuk, hogy  az ENSZ Gyermekek Jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény szellemében a gyermekeknek joguk van arra, hogy egészséges környezetben fejlődjenek és éljenek. „A gyermekeknek joguk van a jó minőségű egészségügyi ellátáshoz, tiszta ivóvízhez, tápláló ételekhez és tiszta környezethez, hogy egészségesek maradjanak.”   (Egyezmény 24. cikk) „Minden gyereknek joga van az élethez.”  (Egyezmény 6. cikk)

„Az élethez való jog az a jog, amelyből az összes többi jog ered. E jog garantálása a világ országaiért felelős személyiségek legfőbb kötelessége.” (Hágai Nyilatkozat, Hága, 1989. március 11.)

Gyermekeink és unokáink egészséges környezethez való jogának garantálása érdekében, meg kell akadályoznunk a gigantikus külszíni fejtéssel és cianidos technológia alkalmazásával tervezett 

verespataki aranybánya-program megvalósítását. Ha ez sikerülne, akkor ezzel egy kiszámíthatatlan következményekkel járó, időzítés nélküli ökológiai bombát semmisítenénk meg,, amellyel  a Maros vízgyűjtőterületének környezeti biztonságát növelnénk. Mivel a víz a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincse, amelytől az élet valamennyi formája függ, védenünk és őriznünk kell a jövő nemzedékek megmaradása érdekében. Ez azonban nemcsak a döntéshozók feladata és felelőssége, de mindannyiunk feladata és felelőssége is.

Ezért kellmegmentenünk Verespatakot!

Ha ez sikerül, akkor Verespatak az összefogás, a szolidaritás és a közös jövőnk megmentésének szimbóluma lesz.

Cselekedjünk együtt a természetért és a gyermekek egészségéért!

Ezért mondjunk NEMET a verespataki aranybánya-program megvalósítására, és

mondjunk IGENT

  • a Nagybányai Munkacsoport 2000. december 15-ei jelentésében leírt ajánlások maradéktalan és sürgős megvalósítására,
  • a nemzetközi egyezmények (Ramsari Egyezmény, ENSZ Biodiverzitás Egyezménye, Duna Egyezmény, 1992-es Helsinki Egyezmény Londonban megfogalmazott „Víz és Egészség” kiegészítése,   az Európai Unió Víz Keretirányelve, ENSZ Gyermekek Jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény 24. cikk) betartása és betartatása a folyók, az élővizek és a vizes élőhelyek, mint biodiverzitás szempontjából elsődleges fontosságú területek megóvása érdekében,
  • a ciántechnológiát alkalmazó bányászat betiltására vonatkozó, 2010 májusában elfogadott európai parlamenti határozat sürgős és maradéktalan érvényesítésére egész Európában,
  • a 2000 éves Verespatak (Alburnus Maior) római kori település és térsége felvételéreaz  UNESCO világörökségi listájára a kulturális táj kategóriában,
  • a Tisza vízgyűjtő terület Fenntartható Fejlesztési Programjának haladéktalan kidolgozására és megvalósítására, amelyhez nélkülözhetetlen egy kutató-fejlesztő műhely (Tisza Intézet) létrehozása, továbbá
  • a Kárpát-medencei Környezet- és Klímabiztonsági Központ létesítési terveinek megvalósítására Kiskunfélegyházán.

A fenti feladatok megvalósítása érdekében szükséges kidolgozni a Kárpát-medence Fenntartható Fejlődési Stratégiáját, amely a természeti, a gazdasági és a társadalmi környezetre, valamint ezek kölcsönhatásaira terjed(ne) ki.

 

A környezetvédelmi és klímabiztonsági feladatok meghatározásánál kapjon elsőbbséget a természetes és természethez közel álló ökoszisztémák és a természeti erőforrások (levegő, víz, talaj, ásványi nyersanyagok) megőrzése, az alapvető emberi szükségletek biztosítása és a kritikus infrastruktúrák védelme.

Legyen kiemelt feladat a Tisza vízgyűjtő területe fenntartható fejlődése, amely a hosszú távú minőségi vízgazdálkodással és a szennyező források megszüntetésével garantálná a lakosság életminőségének javítását, a környezetvédelmi biztonság erősítését, a környezeti és természeti értékek védelmét.

Ehhez azonban a vízgyűjtő öt országot (Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia és Magyarország) érintő területének olyan fenntartható térségfejlesztésére van szükség, amely lehetővé teszi a határokon átívelő, az eddigieknél sokkal hatékonyabb együttműködések megvalósítását, többek között az erdő-, mező- és vízgazdálkodás, az árvíz-, a környezet- és természetvédelem, valamint az éghajlatbiztonság  területein.

Kérjük a Kormányokat és az Európai Bizottságot, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezeteket, hogy a jövő nemzedékek egészséges környezethez való jogának garantálása érdekében tegyenek meg minden lehetséges intézkedést és nyújtsanak pénzügyi támogatást ahhoz, hogy a Kárpát-medence Fenntartható Fejlődési Stratégiája elkészüljön.

 

Kelt: Kiskunfélegyháza, 2011. november 20.

Kelemen József
főtitkár
KÖZÉP-EURÓPA KLUB
6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 45.
Tel.: 06-76-462-152, mobil: 06-70-285-5963
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.