„…a jelen kor miniszterelnök-diktátorai részéről a gój népek türelmesen elviselnek és elszenvednek olyan visszaéléseket, amelyek legkisebbikéért húsz királyt is lefejeztek volna…"

— (Cion Bölcseinek jegyzőkönyvei, III. Jegyzőkönyv)

 

LeveletElőzmény: a Demokrácia  Központról elsőnek még 2002-ben hallottunk, amikor ezen a számon lehetett bejelenteni, ha a szavazók  valamilyen szabálytalanságot észleltek.  Jellemzően  soha, senkinek nem küldtek választ, egyetlen bátorító szó  nem hangzott el, semmiféle visszajelzés nem érkezett erről a számról.)

Aranyoskáim, nahát, maguk életre keltek?

Legutóbb akkor hallattak magukról, amikor a lufivá duzzasztott pártjuk (gyengébbek kevdéért: Fidesz!) érdekében  polgári körök alakítására szólították az istenadta népet.

Meg is alakultak (alakultunk) böcsülettel, de meg ám!

Aztán kezdett önöknek  kellemetlenné  válni, hogy sokan valóban komolyan is gondolják. ( Lám, a történelen  örök spirálvonala. Ez fordult elő az 1514-es Dózsa-féle háború esetében is. Az akkori urak megijedtek a nép határtalan erejétől, és fékeket dobtak be.)

 Hirtelen önök  szabályozni kezdték a köröket, és megbízták  Hende Csabát, hogy lassítsa kissé a túlbuzgóságot.

Pedig annak idején igen sokszor fordultunk önökhöz bátorításért, tanácsért, javaslatért.

Mert  -  képzeljék el  -  sokan, köztük én is balgán komolyan vettük az önök felhívását.

Azután  következett  P o k o r n i  Zoltán tévébeli pityergése (elismerem: kiváló színészi alakítás), ez újabb időnyerés a lufipártnak.

Telt az idő, elérkezett 2010, és önök ugyanazt a  levitézlett figurát (Pintér Sándor)  bízták meg a belügyi tárcával, aki 2002-ben  bejelentette, hogy "...a választások jogszerűen, szabályosan mentek  végbe...".

Tudják, ez akkor volt, amikor a nevezetes Erzsébet-hídi esemény volt, és önök akkor Budaházy hátán könnyedén megmenthették volna, ami addigra már részben elveszett.

Hajdanán az egykori Lúdas Matyi hasábjain egyik vicc-rovat mottója így hangzott: "...nincsenek új viccek, csak régi emberek. Egy újszülöttnek minden vicc  -  új..."

Ezért meg sem nézem az önök által írt küldeményt.

És hogy mit tartok  HENDE Csabáról?

H  E N D E  =   "H" nélkül  -   E N D E !

(:Czékus Jób)