„A magyar végzet abban rejlik, hogy örökké elvétjük az időmértéket… Mindig abban bízunk, hogy intézkedik a Magyarok Istene, és a történelem megvár minket, pedig az megy a maga útján… Aztán bűnbakot keresünk, átkozódunk meg búsulunk… valami hiányzik belőlünk: a bátorság az önismeretre.”

— (Féja Géza: Visegrádi esték)

 

Vona Gábor beszédet mondott a Jobbik évnyitó rendezvényén, 2011 január 29-én.

A beszédben jobbnál jobb humorok vannak, szinte azt hittem, hogy a szilveszteri kabaréműsort hallgatom.

A 30. perctől kezdődött az ország 3 nagy problémáját érintő rész. Néhány napon belül egy kommentárral is kiegészítjük.

NYÍLT LEVÉL A MÉDIA KÉPVISELŐINEK!

Önök halálra ítéltek engem. Úgy is ki lehet valakit végezni, hogy nem teszünk semmit.

De, mondhatnám azt is, hogy a rendszer ítélt halálra. Az a rendszer, amelynek Önök is részei.

Annyi a tehetetlen, a pozíciójában cselekvésre alkalmatlan személy, aki nem képes látni az értékeket, hogy országunknak lehetősége sincs a fölemelkedésre.

Egzisztenciálisan a levegő elfogyott körülöttem. Föl vagyok készülve a pusztulásra. Majdnem három méteres keresztemet mindenki láthatja. (Rajta van az Interneten is: http://www.facebook.com/photo.php?pid=168342&l=6b3dca5111&id=100001305220017 )

Bósza János komáromi civil autonómiaharcos jan. 13-án délelőtt fóliával takarta be a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által a komáromi határon felállított emlékoszlopot, mely a trianoni szerződést élteti. „Ez az oszlop a sovinizmus jelképe. Az SNS magyargyűlöletének szimbóluma. Nem kérünk belőle!“ – állt a kék színű fólián elhelyezett feliraton.

Bósza délelőtt 11 óra után ment a határon elhelyezett Trianon-oszlophoz, hogy tiltakozzon ellene. A Bumm (fevidéki újság) negyed 12-kor érte el telefonon, ekkor már – elmondása szerint – egy rendőrautóban ült a helyszínen.

A hírt Szilvásy László, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökségének titkára közölte.

Bulányi György a piarista fenntartású Kegyestanítórendi Tanárképző Főiskolán (1936-1943), illetve a Pázmány Péter Tudományegyetemen (1938-1943) magyar-német szakon végzett. 1943-ban szentelték pappá a piarista rendben.

2006 őszén megszólalt a Bazilika harangja.Mindannyiunk szeretett Öcsi bácsiját, Puskás Ferencet temettük akkor.

Ma ismét búg a harang… Fáj a szív, megtörik a lélek, ismét egy nagy magyar távozott közülünk…

Varga Zolit búcsúztatjuk, siratjuk.

„Solymosi Eszter szombaton 12 óra körül édesapám hívására, amidőn az Ófaluból jött haza, bejött házunkba. Apám azzal hívta be, hogy a gyertyatartót vegye le az asztalról. Midőn apámmal a házunkba bejött, kopottas fehéres kendő volt a fején, vörös kendő a nyakán, fehéres forma vizitke és valami kékes szoknya volt rajta. Solymosi Eszter a gyertyatartókat amint levette asztalunkról, föltette atyusom meghagyása folytán a sifónra. Midőn a leány a székről leszállott, akkor a templomból egy koldus zsidó megfogta a lánynak a kezét és kicsalta magával a templomba. Ott a templom pitvarban a magas barna koldus zsidó a lányt megragadta és a földre terítette. Ekkor kezdett a leány jajgatni és ordítani, de ekkor hirtelen a már ott volt téglási és tarcali metszők a leányt a földön megnyomták és a Tiszalökről jött jelenlegi tiszaeszlári metsző Schwarz Salamon metszette a lány nyakát és veres cseréptányérba eresztette vérét, s midőn a tányér telefolyt vérrel, a vért fazékba öntötte. Apám ott nem volt, hanem bent volt házunkban. A templomban a föntebb említetteken kívül jelen voltak: Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Ábrahám. A lányt metszők fogták, a koldus zsidó levetkőztette, úgy metszette meg a metsző, midőn a lány nem mozdult a nyakát ronggyal bekötötték, úgy ismét fel öltöztették. Az eset után bementem apámhoz és anyámhoz a szobánkba és megbeszéltem nekiök, hogy a lányt megölték akkor mámi megtiltotta, hogy senkinek ne beszéljek erről.”

Scharf Móric tanúvallomása Bary József Emlékiratai alapján

Ez ma nem számít már hírnek, hiszen az egyre inkább terjeszkedő, szaporodó cigányoknak kell a hely…

Egyre több a magyar halott, az értelmetlen, erőszakos halállal elmentek száma…mi meg csak nézünk egymásra…komoran, sötéten…nem értük magunkat…odafönn az Úristen tájékozatlanul keresi a helyet nekünk, nem tud már lassan hová tenni bennünket.

Az ősi magyar föld, ÚZ FÖLDJE, az Uzsok-vidék, Úzs-folyó és persze - Ózd. Hajdani szín magyar vidék. Árpád vérének első állomása.

Csütörtökön reggel 5.00 órakor, La Paz, San Pedro börtönben cellaátvizsgálást tartott a bolíviai ügyészség, a különleges egység katonái és a titkosszolgálat.

Hatalmas erőt, több mint 100 embert vonultattak fel, természetesen a börtönigazgató engedélye és hatályos jogszabályokat megszegve bírói parancs nélkül. Tóásó Előd, Mario Tadic, Gelafio Santiesteban, Juan Carlos Gueder y Alcides Mendoza ( mindannyian a "
terrorista " ügy miatt vannak előzetes letartoztatásban ) celláiban.
Egyiküket sem engedték be a cellájukba, így azt tettek be amit akartak, illetve azt vittek be amit akartak. Hatósági tanú sem volt jelen. A nyomozóhatóságnak nincsen hatásköre előzetes letartoztatott személynél " házkutatást" tartani, csak parancs, és hatósági tanú
birtokában, jelenlétében. Ebben a speciális esetben, pedig a börtönigazgató engedélyre is szükség van.

A teljes írás itt olvasható. Idézhető, felhasználható egészében vagy részeiben.

http://toasoelod.blogspot.com/2010/02/ugyeszsegi-razzia-bortonben-boliv-modra.html

2009. június 8.-án tartóztatta le az AVH. Két hónapig semmi kapcsolatot nem tudtunk felvenni vele.

Ö volt, aki a 2006 október 23-i ÁVH könnygáz mennyiség kiadására kötelezte az Ítélötáblánaz ORFK-t.

Sok magyar embert segített az ellenük folyó koncepciós  eljárásokkal kapcsolatos büntetö, szabálysértési ügyekben sikerrel.

Tisztelettel

Hermán Péter
Túlélés 98 Egyesület

Polgár ne légy alattvaló! Küzdj a jogaidért, mert más  nem teszi helyetted!

Petició Budaházy György és a többi politikai fogoly szabadonbocsátásáért és a magyarok szabadságjogaiért.

Alulírottak tiltakozunk a Budaházy György és a Hunnia csoport más tagjai elleni büntetõeljárásban elkövetett kirívóan durva, az ötvenes éveket és az ÁVH-t idézõ jogtiprások miatt.

Nem tûrjük el, hogy a hatalom rendszeresen a büntetõjog és a szabálysértési jog eszközeivel terrorizálja, fegyelmezze vagy félemlítse meg az országrombolás, az igazságtalanságok ellen fellépõket. Nem viseljük tovább az MSZP és az SZDSZ által kialakított és a jelenlegi parlamenti ellenzék által megtûrt diktatúrát, amelyben hol szemeket lõnek ki, hol a tüntetõket és a sztrájkolókat félemlítik és alázzák meg, hol koncepciós eljárások során fegyelmezik és börtönzik be az igazságért harcolókat. Ez a mi hazánk, mi itt itthon vagyunk és követeljük, hogy végre beleszólásunk legyen abba, ami Magyarországon történik. Véget vetünk a ?rendszerváltás? óta kialakult gyakorlatnak, amelyben egy szûk politikus és gazdasági bûnözõ csoport terrorizálhatja a magyar embereket, s viheti teljes összeomlásba az országot. Ezentúl alakítói, s nem elszenvedõi leszünk hazánk sorsának. Nemzeti önrendelkezést követelünk,  összhangban az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányával, amely kimondja: